A kánikulában izzó betonrengeteg, összeráncolt homlokok, padon ülő, újságolvasó emberek, aluljárótól mozgólépcsőig, villamostól metróig közlekedők: a budapesti utca képe. Ezek a mindannyiunknak ismerős mozzanatok kötik össze a Budapest Street Photography Collective – BPSPC tagjait is, akik különböző témák és stílusok mentén, eltérő munkamódszerekkel dolgozva, ám azzal a közös céllal alakultak csapattá 2019 végén, hogy elfogadottabbá, elismertebbé tegyék a street photo, az utcafotográfia műfaját hazánkban.
A fővárosban élő és dolgozó fotósok alkotói szövetségének képeit a közösségi média felületeiken rendszeresen követhetjük, ma este a Mammuttetőn nyíló bemutatkozó kiállításukon is megismerhetjük. – Régen megfogalmazódott bennünk az igény, hogy szükség lenne egy kollektívára, majd Erdős Dénes (a Népszava munkatársa) és Soós Bertalan kezdett el lépéseket tenni, hogy életre hívja azt. A megalakuláskor elsődleges szempont volt, hogy olyan emberek csoportosuljanak egy helyen, akiknek azonos a missziójuk – mesélte lapunknak Chripkó Lili szabadúszó fotográfus.
Nehezített pályán mozognak – mondta –, mivel Magyarországon világviszonylatban az egyik legszigorúbb az utcafotográfiára vonatkozó szabályozás, nem csak utólag a publikációért kell engedélyt kérni a kép alanyától, hanem már előre is, hogy egyáltalán kép készülhessen róla. – Napról napra változik, hogy mennyire ellenségesek az utcafotósokkal az emberek, de nem velük van a gond, hanem a jogi szabályozással, amely egyre inkább ellehetetleníti a műfajt. Érdekes, hogy a múltban szívesen kutakodunk – erre jó példa lehet a Fortepan –, de a jelenben ez sokan kikérik maguknak, holott az utcafotográfia célja a kordokumentáció – hangsúlyozta a fotográfus, hozzátéve: azért is fontos, hogy megalakult a kollektíva, mert együttesen könnyebb elfogadtatni a műfajt, és lobbizni a szabályozás megváltoztatásáért.
Efelé tett lépés a jelenlegi bemutatkozó kiállítás is – tette hozzá Soós Bertalan, az egyik alapítótag. – Fontos, de nem elég az online jelenlét, a hagyományos események kiemelt szerepet játszanak abban, hogy közvetlenebb módon eljusson az emberekhez a fotózás miértje, megismerjék azt. Az utcán is azt tapasztalom, sokan ártó szándékot látnak a street photo mögött, de ha sikerül megnyitni a gondolkodást, megértetni, bemutatni a munkáinkat (van, aki kisebb fényképalbumot hord magával e célból), már nem ellenséges a reakció.
Felvetődik, miért ismerjük kevésbé a műfajt, ha számos hazai alkotó foglalkozik vele? Chripkó Lili szerint ez arra vezethető vissza, hogy a street photo világszintű indulásakor, az ötvenes években Magyarországon csak idézőjelek között, vagy legalábbis esztétizálva lehetett a hétköznapokról hírt adni, ezért a mi múltunk e téren rövidebb. Balogh Rudolfnak, Escher Károlynak vannak hasonló képei, de igazán Jokesz Antallal, Benkő Imrével, Gulyás Miklóssal indult el a műfaj.
A fotográfus utóbbi megfogalmazását említi a kérdésre, mi tulajdonképpen a street photo. – Egyrészt műfaj, másrészt fotótörténeti korszak: az ötvenes évektől a hetvenes évekig tartó, amerikai utcás fotókat hívják street photographynak. Ám a műfajról elmondható, nem minden utcán készült fotó street photo, és nem minden street photo készül az utcán. A hétköznapi eseményeket mutatja be, de nincs hírértéke, attól lesz fotóművészetté, hogy reflektált. – A mi feladatunk, hogy minél többen lássák: a street photo a valóság hiteles közvetítése. A fotóriporter is hitelesen közvetít, de esetében nincs reflexió, objektíven kell közvetítenie, nem retusálhat le dolgokat, és a kép elkészítésekor is óvatosan kell kereteznie. Rendszeresen halljuk, hogyan manipulálnak bizonyos képeket, az utcafotó esetében azonban ez sem történhet meg. Szerintem ez az a potenciál, ami a jövőben felértékelődhet: meg fogjuk unni, hogy semmit se hihetünk el, amit hallunk vagy látunk.
