Legalább egy kis elégtételt éreznek?
Kellene?
Régóta mondják már, hogy kotorni kell a Balatont, például azért, mert a felhalmozódott iszap foszfortartalma belobbanthatja az algát. Tavaly és idén is megtörtént ez, épp úgy, ahogy előre jelezték. Most pedig, utólag elismerve igazukat, elkezdte a kotrást a vízügy.
Nem elégtételt érzünk, hanem annak örülünk, hogy végre elkezdték a munkát.
Ennyi?
Jó, egy kis indulat azért akad. Nem értem, miért halogatták eddig, tudták, hogy előbb-utóbb hozzá kell kezdeni.
Pedig nem lehet újdonság önnek, hogy a környezetvédőkön átnéz a hatalom: már a nyolcvanas évek végén aktivista volt a nagymarosi vízlépcső ellen harcoló Duna Körben. Változott azóta valami?
A hatalom sokféleképpen tud nem figyelni a szakértőkre és a helyi civilekre, de nekünk nem az a feladatunk, hogy ennek okait megfejtsük, vagy megváltoztassuk. Mi nem valami ellen, hanem valamiért, a Balatonért dolgozunk, és ha kell akkor százszor, ezerszer is elmondjuk azt, amit a tó érdekének tartunk. Néha nem is eredménytelenül. Ezt jelzi most a végre újrakezdett kotrás, és persze az is, hogy az elmúlt 25 év alatt a tó egyik legnagyobb civil szervezetévé vált a Nők a Balatonért Egyesület, amelynek ma tizenkilenc balatonparti településről több mint hétszáz tagja van. Vagyis egyre erőteljesebben tudjuk védeni a tavat.
Mi fenyegeti ma leginkább a Balatont?
Eddig is erős volt a motorcsónakokért küzdő lobbi. Az elektromos hajtású vízijárművek megjelenése óta tevékenységük fokozódott, mondván, ezek már nem szennyezik a tavat. Ez igaz, csakhogy a nagy sebesség keltette áramlatok ártanak az élővilágnak a sekély tóban, ráadásul a fürdőzők és vitorlázók számára komoly veszélyt jelentenek. Most egyébként úgy tűnik, hogy a szervezetünk észrevételeit is figyelembe véve formálódik egy új szabályozás. Ennek lényeges eleme lenne az, hogy csak olyan motor engedélyezhető, ami nem tesz lehetővé bizonyos sebességnél nagyobbat. Fontos lenne több tóparti településen a szennyvíz- és ivóvízhálózat cseréje, bővítése, mert sok helyen már alig-alig bírnak el ezek a rendszerek a nyári csúcsterheléssel. Jócskán ad feladatot a tó vízgyűjtő területéről befolyó patakok és csatornák állapota, és persze még az iszappal sem végeztünk.
Kotorják, nem?
Ez csak részsiker. Nagyon hiányzik ugyanis egy állandó monitoring rendszer. Mérni, figyelni kellene például az iszapáramlások és -összetevők változását, épp azért, hogy soha ne tűzoltásként kelljen kotorni. Csakhogy erre most nincs apparátus.
Ott van Tihanyban a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete és az Vízügyi Igazgatóság is. Ez nem elég?
A limnológiai intézet az MTA átszervezései és a mai finanszírozási metódus miatt projektszemléletre kényszerül. Ez azt jelenti, hogy főleg egy-egy nagyobb kutatási témára koncentrálnak, arra már nem jut idő, pénz, hogy a látványos eredményeket nélkülöző, de a tó szempontjából rendkívül fontos monitoring feladatokat elvégezzék. Egészen megrázó volt augusztus elején hallgatni a limnológiai intézet egyik kutatóját, aki arról beszélt, hogy nem tudják, mitől lett jobb a vízminőség, mert pénzhiány miatt nincs forrás a Balatonban zajló folyamatok vizsgálatára. És persze, van vízügyünk, de ma már ott is korlátozottak a lehetőségek. Pedig ezek a kutatói munkák hosszú éveken át jól, összehangoltan működtek, ám amikor a kormányzat belenyúlt ebbe a sokszorosan egymásra épülő, bonyolult kutatói rendszerekbe, akkor annak szerteágazó kedvezőtlen hatásai lettek. Az átalakítás hibáinak legbiztosabb jele, hogy miközben látszólag minden hivatal, hatóság és kutató a helyén van, eltelhetett úgy 16 év, hogy senki nem tudta ráébreszteni az aktuális kormányzatot a kotrás szükségességére. Nem folytak mérések, nem tudták bemutatni azokat az adatokat, amik meggyőzhették volna a döntéshozókat. Sajnos, van aktuális példa is ezekre a rossz folyamatokra: a siófoki meteorológiai obszervatórium fontos munkát végez, óriási szerepe van például a viharok előrejelzésben, mégis engedélyt kapott az állomás melletti telken egy olyan ingatlanberuházás, ami veszélyezteti a méréseket.
Milyen kockázatokkal jár, ha nem figyelünk eléggé a Balaton változásaira?
Volt már nádpusztulás, hínárosodás, olykor angolna- meg busatetemek lepték el a víz felszínét, és itt van most az algásodás. A tavat sokféleképpen túl lehet terhelni, ha nem látjuk és nem értjük a folyamatokat, és ezért nem tudunk időben közbeavatkozni. Mindez csak részben környezetvédelmi kérdés. Az utóbbi években rengeteg közpénzt fordítottak a tópart, a szállodák fejlesztésére, a turizmus fellendítésére, de mindezt egy csapásra hatástalanítani tudja egy havária helyzet: ha kiütést okoz a víz, vagy haltetemek között kellene úszkálni, akkor a vendégek hamar más helyet keresnek. Ezért is érthetetlen, hogy miért hanyagolják el a balatoni kutatásokat.
Bár azt mondja, hogy nem valami ellen, hanem a tóért dolgoznak, a határok olykor elmosódnak. Gyorsan terjeszkednek a NER milliárdosai a Balatonnál, és ezt tavaly már az egyesületük is szóvá tette.
Egészen pontosan mi azt írtuk: „Mohó beruházók vetettek szemet a tópartra, egyre-másra jönnek a hírek új lakóparkok és kikötők terveiről. Lassan alig van olyan parti település, ahol idén tavasszal ne jelentek volna meg a láncfűrészek és az égnek meredő daruk, a betonozógépek és a természetes part eltakarására hivatott térkőhalmok.” Mi azok ellen emeljük fel a szavunkat, akik úgy fejlesztenek, építenek, hogy nem tartják tiszteletben a tavat. Az már más kérdés, hogy ma a nagyobb, vitatott befektetések valóban egy szűk körhöz, néhány kormányközeli emberhez köthetők, a tihanyi hegyoldal elbontásától kezdve a szántódi nádirtáson át a kempingekben véghez vitt fakivágásokig. Ezeknek a fejlesztéseknek a megítélésében segíthet, ha kicsit visszatekintünk a múltra. Száz éve például az arisztokrácia Balatonföldváron bölcsen és visszafogottan a víztől távolabb építette meg villáit, úgy alakította ki a parti sávot, hogy mindenki hozzáférjen a tóhoz, platánokat, fenyőket ültettek, a nádasokat sem irtották. Ma sokszor ezeket a fákat, nádasokat kell védenünk, meg a szabadon megközelíthető partokat a szűklátókörű, mohó újgazdag rétegtől.
Mintha lassan egyedül maradnának ezekkel a harcaikkal a Balatonnál. Alig akad már civil kör, szervezet amely fel merné emelni a hangját. A polgármesterek, hogy ne váltsák ki a kormány haragját, védjék településeiket, jobbára hallgatnak. Jó példa erre a Szigligetet majd húsz évig vezető polgármester esete: úgy mondott le egy rejtélyes üzleti kör nyomulására hivatkozva, hogy nem nevezte meg, kikre gondol.
A fontos döntések zöme már rég nem itt születik. A döntéshozókig pedig nehéz elérni. Az egykor megkerülhetetlen Balaton Fejlesztési Tanács például most évente csak 300 millió forint elköltéséről dönthet, miközben régen legalább tízszer ekkora kerete volt. Árulkodó az is: akad olyan kormánypárti képviselő, akiről tudjuk, hogy elkötelezett a Balaton iránt, de nem akar civilekkel együtt mutatkozni, hiába keressük egy-egy ügyben. A térségben aktív ellenzéki képviselők - mások mellett a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita vagy az LMP-s Schmuck Erzsébet - segítenek, de nincsenek könnyű helyzetben. Olykor heteket, hónapokat kell levelezniük, mire érdemi információt kapnak az illetékes minisztériumoktól, és sajnos, javaslataikat általában figyelmen kívül hagyják. Ilyen közegben nem csoda, hogy sokan nem akarnak, esetleg nem mernek előtérben lenni. Pedig sok olyan jó szándékú, okos ember él a Balatonnál, aki érti, és szereti a tavat, csak most tehetetlenségre van kárhoztatva.
