Érd;

Halálos tömegverekedés Érden: három újabb embert fogott el a rendőrség (videó)

A rendőrök folytatták a nyomozást, kamera felvételeket elemeztek és tanúkat hallgattak meg.

A rendőrség újabb három férfit azonosított és fogott el a július végén Érden történt, eldurvult vita résztvevőjeként – írja a police.hu.

A rendőrség közleményében felidézi: július 30-án 20 óra körül Érd, Iparos úton két többfős társaság szólalkozott össze. A verekedés során egy ember meghalt, egy férfit a kórházban továbbra is válságos állapotban kezelnek.

A Pest megyei rendőrök az elkövetők egy részét azonosították, egyiküket emberölés bűntettével, a többi résztvevőt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsították meg, azóta letartóztatásban vannak.

A rendőrök folytatták a nyomozást, kamera felvételeket elemeztek, tanúkat hallgattak meg és további adatokat gyűjtöttek. Így azonosítottak és fogtak el péntek hajnalban Enyingen és Siófokon a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével még két férfit, akiket csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítanak.

Az enyingi B. Krisztófert és a siófoki R. Istvánt a rendőrök kihallgatták, majd őrizetbe vették. Velük szemben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatásukat.

Pár órával később a rendőrök Székesfehérváron elfogták a 28 éves, enyingi F. Andrást, akit szintén csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítanak. A férfi kihallgatása megkezdődött.