Egy 80 éves demens embernek sem jó, ha száz hozzá hasonló társával él együtt és hetek, hónapok telnek el úgy, hogy az egyetlen esemény az életében a pelenkacsere. Ezt Környei Kristóf, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője mondta a Népszavának annak indokaként, hogy miért kellene bezárni minden szociális tömegintézményt, a nagy létszámú idősotthonokat is. Egyelőre azonban csak a fogyatékosok 50 fő feletti bentlakásos intézeteinek felszámolása van napirenden, és az is lassan halad.
Czibere Károly, az előző Orbán-kormány szociális államtitkára 2017 májusában ennek ellenére sikeresnek nevezte a program első, 6 milliárd forintos körét, amelyben 2016 elejéig 600 ember hagyhatta el a nagy szociális intézmények valamelyikét. Tájékoztatása szerint a három éve indult második körben 22 milliárd forintból további 2500 férőhelyet teremtenek kisebb lakásokban, a csomag harmadik részében pedig 7500 ember költözhet ki 55 milliárd forintból.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) folyamatosan értékeli a kiírt pályázatokat, és létszámadatokat, s állítja, hogy a 144 ezer súlyosan fogyatékos magyar embernek csak a 16,3 százaléka jut szakosított, bentlakásos ellátáshoz. A KSH adatai szerint 14 500 fogyatékos, a pszichiátriai és szenvedélybetegekkel együtt 23 ezer ember él ma 12 fősnél nagyobb intézmények 147 telephelyén, sokszor száz-kétszáz férőhelyes épületekben. Emellett a legfeljebb 12 fős lakóotthonokban 1679, a hat vagy 12 fős támogatott lakhatásnak nevezett formában pedig 201 fogyatékkal élő lakik.
A jogvédő szervezet Egyenlőség projektjének munkatársa, Környei Kristóf arra emlékeztetett, hogy a fogyatékosok jogairól szóló törvény már 1998-ban megfogalmazta a nagy intézmények bezárásának követelményét, később az ehhez kapcsolódó jogszabályok és uniós pályázatok pontosították, hogy 2036-ra kell befejezni tízezer nagy intézményben élő gondozott költöztetését, szaknyelven „kitagolását”. Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága idén áprilisban megjelent jelentése azonban rámutatott a kitagolás körül érzékelhető magyar gondokra, főként arra, hogy a sokmilliárdos projektek ellenére alig van előrelépés. A kiváltás során ráadásul főleg kistelepüléseken, azoknak is a szélén építik fel az új otthonokat, ahonnan még bevásárolni sem tudnak elmenni a fogyatékkal élők, nemhogy dolgozni vagy családi, baráti kapcsolatokat ápolni.
Meleg Sándor szociális szakértő ezt úgy fogalmazta meg lapunknak, hogy a házakat olyan telkekre húzták fel, „ahová a déli harangszó is csak 2-kor ér ki”, a beköltözők ellátása pedig nem sokat változott: a gondozók rohangálnak a házak között, s a település szélére kitett betegek még korábbi kapcsolataikat is elvesztették.
Nem véletlen, hogy az uniós programok teljesítéséről Brüsszelbe küldött jelentésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma megpróbálta szépíteni a kudarcot – mutat rá a trükközésre Környei Kristóf. Az elszámolásba a TASZ szerint a humántárca belevette a gyermekotthonok kitagolt férőhelyeit és a nevelőszülői hálózat fejlesztését is, de így is csak valamivel több mint ezer helyet tudtak összeszedni, amiből a szociális létszám mindössze 300 volt.
A fogyatékosok bentlakásos intézeteit a kitagolás után elvileg be kell zárni, de ha más feladatot is ellátnak, például idősgondozással foglalkozó részlegük is van, akkor nem. Tipikus példaként említette a TASZ szakértője a Fejér megyei Polgárdi-Tekerespusztát, ahol egy klasszikus nagy intézményben a búzatábla közepén a 170 fogyatékosokat ellátó férőhely mellett van egy 50 fős rehabilitációs részleg is, amit biztosan tovább működtetnek a kitagolás után is. Mivel a TASZ egyik júliusban megjelent összeállítása arra figyelmeztet, hogy a kitagolással felszabaduló helyeket a szociális tömegintézmények idősgondozásra kezdik hasznosítani, kérdéseket küldtünk az Emmi-nek, hogy megtudjuk, van-e ilyen szándék, s ha igen, mennyivel lehetne így csökkenteni az idősotthoni várólistákat – de kérdéseinkre a minisztérium nem reagált.
