Gárdony;

Tüntettek a Velencei tó beépítése ellen

A városvezetés veszélyhelyzeti ténykedése arra utal, hogy egy szép vízparti hotelre vágyik.

Gárdonynak szüksége van szállodára, ez a turisztikai tankönyv első oldala – jelentette ki Tóth István, a település polgármestere hétfőn. A Velencei tó beépítése ellen ugyanis mintegy százan tüntettek a helyi városháza előtt, a beruházás miatt indult tiltakozó online petíciót pedig már több mint négyezer-ötszázan írták alá.

Mint arról lapunk is beszámolt, a település fideszes polgármestere a vírushelyzet rendkívüli felhatalmazását kihasználva saját maga döntött arról, hogy elad a város a vízparti ingatlanvagyonából egy több ezer négyzetméteres részt a helyi Pisztráng kempingnek. A telket belterületté nyilvánították, így annak jelentősen megugrott az értéke is. A polgármester ráadásul – szintén a vírushelyzet idején érvényes rendkívüli felhatalmazásával élve – úgy változtatta meg a helyi építési szabályzatot, hogy megnövelte a három helyi strand beépíthetőségét. Márpedig ezek a döntések egyértelműen azt mutatják, hogy a vízparton szállodát akarnak építeni.

Az Ahang nevű oldalon indított, tízpontos petíciót hétfő délután adták át Tóth István gárdonyi polgármesternek, ebben egyebek mellett a Velencei tavi szabadstrandok felszámolása, a zöldterületek csökkenése és a beépítés ellen emelnek szót. - Reméljük, hogy ez egy érdemi párbeszéd kezdetét jelenti a civilekkel – fogalmazott a tiltakozó akció egyik szervezője, Vas Péter.

Tóth István polgármester a petíciót a polgármesteri hivatal előtt átvette, ám utána nem volt hajlandó a tiltakozókhoz szólni. Azt mondta: őt korábban e-mailen arról értesítették, hogy csak a petíciót kell átvennie, ám nyilatkozatra nem készült. A szervezők mindenesetre legalább a tárgyalóasztalig eljutnak majd, a jövő hétre kaptak időpontot a polgármestertől.

Néhány újságírói kérdésre azonban hajlandó volt válaszolni a település vezetője: az új szabályokkal kapcsolatban például azt mondta, hogy megszabtak bizonyos feltételeket, és ha van, aki így is fejleszteni akar, akkor azt támogatni fogják. Szerinte ugyanis ez a város érdeke. Lehetetlen helyzetnek nevezte ugyanakkor, hogy a turizmusból élő városban csak egy jelentős szálloda működik. - Gárdonyon kívül nincs az országban még egy olyan város, ahol 240 ezer négyzetméteren szabadon fürödhetnek az emberek. Mi ezen nem akarunk változtatni, de vannak olyan feltételek, amelyekkel ezt szebbé és jobbá tehetjük – mondta.

Tóth István korábban - a 444.hu tudósítása szerint - egy feszült hangulatú lakossági fórumon azzal érvelt, hogy a szabadstrandokat zömében más településekről érkezők használják, akik szemetelnek és még bevételt sem hoznak a városnak. Az ingyen használható fürdőhelyeket a polgármester a kommunizmushoz hasonlította. „Nem jár minden ingyen” - fogalmazott.