Előfizetés

A mélygarázs fogságában

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a városligeti Dózsa mélygarázs építési engedélyét.Történelmi jelentőségű döntés született, a közmédiában mégsem jutott hely neki. A NER történetében először született olyan bírósági döntés, amely visszavonta egy kiemelt beruházás építési engedélyét! A mintegy tízezer jól értesült körében nagy volt az öröm. Lemaradt róla 2 millió fővárosi lakó, és az egész ország, melynek állítólag Budapest a fővárosa. Nézzük meg közelebbről, mi a törvényszék indoklása: „…az ügyfelek alapvető ügyféli jogának korlátozása súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási jogsértés”. Ez elsősorban arra vonatkozik, hogy a civil szervezetek ügyvédjét nem értesítették az eljárásról, őt minden módon akadályozták abban, hogy a terveket megismerhesse, azokról másolatot készítve, az ismert tényekre alapozva képviselhesse az ügyfelek, az érintett lakosság érdekeit. Ilyen módon a Dózsa György úti mélygarázs építése úgy kezdődött és folyik máig, hogy a terveket a lakosság, a civil és a szakmai szervezetek nem látták, nem véleményezték. Márpedig a Dózsa György úti és az Ajtósi Dürer sori házak elég régiek, eléggé mocsárba épültek ahhoz, hogy a lakóknak legyen véleményük arról, ha a szomszédba épül egy 263 méter hosszú, 34 méter széles, 15 méter mély beton építmény a talajba süllyesztve. A munkaterület természetesen ennél sokkal nagyobb: 21 méter mélyre nyomják a talajba a cölöpöket, a gödröt a bedőlés ellen 2-4 méterenként lőttbeton rézsű támasztékok védik. Erről az építkezésről nem akarták, hogy az ügyvédünk információhoz jusson, mondván, hogy ott eddig is beton volt, ezután is az lesz. De más súlyos gondok is vannak a mélygarázs körül. Például a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2019-ben aggályosnak találta, hogy nincs egyértelmű hidrogeológiai szakvélemény, amelyből kiderülhetne: milyen hatással lesz a talajvíz mozgására ez a hatalmas épület. Ezért új engedélyezési eljárás lefolytatására kötelezte az építtetőt, mindhiába. Pedig egyértelmű, hogy független hidrogeológiai szakvélemény nélkül az ingatlanfejlesztő maga sem tudja, mire számíthat. Szivattyúzhatja a vizet a teljes építkezés, a teljes fennállás alatt? Mennyibe kerül mindez, és ki fogja fizetni? Mi történik szélsőségesen nagy esőzések, havazások alkalmával? Milyen hatással lesz az elterelt talajvíz a Városliget idős fáira? A környék házaiban lakók jogos kérdése: az eddig csak nedves pincéket elönti a víz? Vagy kiszárad alattuk az eddig nedves talaj, és attól repednek meg a falak? Az előzetes vizsgálatokra azért van szükség, hogy a bajt megelőzzük. Utólag a veszteség csak sokkal drágábban mérsékelhető, vagy egyenesen jóvátehetetlen. Mint jelen esetben. A másik húsbavágó kérdés a parkoló ügye. Az egykori Felvonulási téren sok éve autók százai álltak, kielégítve a környék lakosságának, dolgozóinak parkolási igényét. Az ingatlanfejlesztő nem számolta meg a férőhelyeket, csak „megbecsülte”, hogy a Felvonulási téren 800, a teljes Városligetben kb. 1500. autó parkolt naponta. A körülbelül azonban nem adat! Így nem tudjuk, hogy vajon csökken vagy nő a parkolóhelyek száma. A 800 férőhelyes mélygarázsra a környék lakosságán és dolgozóin kívül áhítozik még a majdani Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Műjégpálya, a Vajdahunyad vára, valamint a Millennium Háza minden dolgozója és látogatója, az érkező parklátogatók és a sportolók. Parkolási és közlekedési káosz várható a környéken. A lakosság ráadásul kedvezményesen parkolhatott a Felvonulási téren. A helyzetet jól illusztrálja két szám: a Néprajzi Múzeumhoz kötelező lenne 317 parkolót építeni, ahelyett 29 épül. Plusz az ingatlanfejlesztő is „igényt tart” saját parkolóhelyekre, bár ezek száma sem ismert. (De olyan törvényről sem tudunk, hogy ha egy befektető felépít egy lakóparkot, azzal neki automatikusan számolatlanul járnának a parkolóhelyek.) Vajon csak a saját dolgozóiknak lesz elkülönített parkolójuk, vagy a VIP látogatóknak is? Ezt sem kell tudnunk? Pedig mi, a környéken élők fogunk órákig bolyongani autóval, ha munka után haza szeretnénk jönni. Mi fogjuk nézni a füvön parkoló autókat, a mi házaink előtt állnak fel a járdára. Súlyosan megsértették alapvető emberi jogainkat, felülírták őket mások gazdasági érdekei és nagyravágyó tervei. És a folytatás? Mekkora zajjal, rezgéssel és levegő szennyezéssel fog járni a mélygarázs és a Néprajzi Múzeum klímája, szellőző kürtője? Hol fognak állni a turista tömegeket szállító autóbuszok? Milyen lesz sétálni a mélygarázs szellőző kürtői mellett? Milyen lesz, amikor az Ajtósi Dürer sorra ráterelik a Kós Károly sétány forgalmát? Tényleg innen gyalogol majd az úri nép a Millennium Házáig? Vagy a vörös szőnyegig viteti magát a limuzinnal, ahogy eddig? Ha az információról lemondunk, lemondtunk a döntésről. Lemondtunk a beleszólás jogáról, lemondtunk saját jogos érdekeinkről. Tisztelet a Fővárosi Törvényszéknek, hogy kimondta: megállj! Tisztelet a Közigazgatási Bíróság tisztességes eljárásáért. Tisztelet a lakosságot és a Városligetet védő ügyvédnek. Most már tudjuk, hogy ez így nincs jól, de tehetünk ellene. Együtt. A szerző Podmaniczky-díjas városvédő 

A párbeszéd hete

Olyan, párbeszédre alapuló európai uniós döntésekre van szükség, amelyek nem lehetetlenítik el Fehéroroszország és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Minszkben 342 tüntető került kórházba a rendőri brutalitás következtében és végett. A párbeszéd különösen azért fontos, gondolta a miniszter, mert addig sem kell véleményt mondani.  Legyen a hét kulcsszava a párbeszéd – mondta a politikai tanácsadó. Párbeszéd? - kérdezte kissé értetlenül a miniszterelnök. Kivel? Miről? Csak úgy, általában. Mindenkivel – mondta a politikai tanácsadó.  „…hallgatásotok egyetértést feltételez – ez mély csalódást okoz nekem, és szerintem sokakat elgondolkoztat, hogyan tovább, hogyan várható el így értelmes párbeszéd?” – tette fel a kérdést Rátóti Zoltán színművész, miután elfoglalta a helyét az Innovációs és Technológiai miniszter által a Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kinevezett kuratóriumban, majd hozzátette: „Én őszintén nem értem ezt a mérhetetlen nagy ellenállást.” Mi ez, ha nem párbeszéd? – kérdezte N. Előd budapesti lakos, miután egy 15 méteres tűzoltólétrára állva leszedte a Fővárosi Önkormányzat homlokzatáról a szivárványos zászlót, „az oda nem illő textíliát”, és kukába dobta. Később, mikor a fővárosi közterület-felügyelet munkatársai kihalászták a közeli szemetesből – folytatva a párbeszédet –, újra megszerezte azt, és nagy futással ismét méltó helyére, egy a városházától távol eső kukába dobta. „A Mi Hazánk szerint szégyen, hogy éppen száz évvel azután, hogy Horthy Miklós kormányzó megszabadította vörös rongyaitól a fővárost, Karácsony Gergely (főpolgármester) nemcsak azt a szellemiséget hozza vissza, hanem a többségi, jóérzésű magyar embereket provokálja egy ilyen emberiségellenes zászlónak a megjelenítésével” – fejezte be a párbeszédet N. Előd, majd visszasétált a tűzoltólétrához, ahol a rendőrök igazoltatták. „1918 őszén először Budapest esett el, utána az egész ország. 2019 ősze intő jel 2022-re nézve. Másodpercekre vagyunk az utolsó órától. Tudomásul kell venni, hogy háborúban állunk. Ebben pedig csak egy győztes lesz. Vagy mi, vagy ők” – mondta a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva Szakács Árpád konzervatív újságíró, a Lovas István-sajtódíj első kitüntetettje, amikor átvette a Lancea Regis díjat. Ezt követően a magyar királyok tróntermében mondott ünnepi beszédet, amelyben kifejezte, hogy az elmúlt tíz év kulturális vonalon kudarc, mert „aki a kultúrát elengedi, az a nemzet jövőjét engedi el. Kultúra és identitás nélkül nemzetünk olyan, mint egy hit nélküli egyház. Életképtelen.” Elengedhetjük mi a kultúrát? – kérdezte a miniszterelnök a politikai főtanácsadóját. Persze, hogy nem engedhetjük el – felelte a főtanácsadó. És az európai értékeket? Hát azt meg végképp nem. Ez esetben folytassuk a párbeszédet, mert csak ezáltal maradhatunk meg annak, amik vagyunk. Egyszerre magyarok, európaiak és kultúrok. Vagy kultúrak? Mindegy. A lényeg a párbeszéd.     

Zászlók

Kerek húsz évvel ezelőtt kezdte a zászlózást a Fidesz: akkoriban millenniumi lobogókat osztogatott úton-útfélen Orbán miniszterelnök, valamint népes csapata. Természetesen kizárólag az ezeréves államiság előtti tisztelgés jegyében, a legkevésbé sem propaganda jelleggel. Aztán úgy rajtuk maradt ez az egész, mint szamáron a fül. Tíz esztendeje, újabb uralomra kerülésükkor hirtelen eltűntek a Parlamentből és a kormánytagok környezetéből az Európai Unió lobogói, elszaporodtak viszont a magyarországi hivatali épületeken nehezen indokolható székely zászlók. Amolyan góbé politizálás ez: hát mondtam én bármit is? Dehogy mondtam, de aki akarja, az persze érti, mire gondolok. Aminek fényében igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy Tarlós főpolgármesternek is az egyik első dolga volt Budapest tradicionális zászlaját egy kisdobos őrs lobogójára cserélni. Fenébe a vexillológiával, miért nem gondoltak a főváros egyesítésekor arra, hogy a piros-sárga-kék pünkt olyan, mint a románok nemzeti trikolórja, csak persze fordítva. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a XXI. században miféle szimbolikus tartalmat lehet egy darab festett vászonnak tulajdonítani. Azon viszont nem, hogy ha egy hatalom a maga primitív jelkép-politizálásába ennyire hangsúlyosan beemeli a zászlókat, akkor minden kapcsolódó cselekedetnek súlya lesz. Annak is, ha a kormányt jobbról előzni próbáló párt egyik vezetője EU-s zászlót éget, mint tette Novák Előd 2012-ben; és annak is, ha ugyanő a már a teljes szélsőjobb térfelet lefedő Fidesz készséges segédcsapatának soraiban szivárványszín lobogót lop a budapesti Városháza homlokzatáról. Íme, a Pride hete 2020-ban, Magyarországon: Novák zászlót lop, a fociultrák el is égetik. Ha nem volna törvényhozási szünet, hétfőre virradva tán még Semjén Zsolt is beterjesztett volna valami jó kis törvénymódosítást.