MSZP;Mesterházy Attila;Tóth Bertalan;

2020-08-18 10:02:45

Kunhalmi: Tóth Bertalannal fogok nyerni

Mesterházy Attila bejelentkezett az MSZP férfi társelnöki posztjára, a női társelnök-jelölt nem tervez vele.

 – Nem véletlenül indulok Tóth Bertalannal, egy csapatban készülünk a Fidesz legyőzésére – reagált lapunknak Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője arra, hogy Mesterházy Attila hétfőn este az ATV-ben bejelentette indulását a párt társelnöki tisztségéért. Mesterházy úgy fogalmazott, hogy ő „tökéletesen tudna együtt dolgozni” Kunhalmi Ágnessel.

– Nem tervezek ezzel az eshetőséggel, Tóth Bertalannal indulok és vele is fogok nyerni – mondta Kunhalmi arra, hogy ő Tóthon kívül mással együtt dolgozna-e. Kunhalmi Ágnes a párt jelenlegi elnökével közösen pályázta meg a szeptemberi tisztújításon a társelnöki pozíciót, ugyanakkor mivel a női és a férfi társelnökről külön zajlik a szavazás az MSZP új szabályzata értelmében, ezért előfordulhat az is, hogy nem Tóth Bertalan mellett foglal állást a többség.

Kérdésünkre a képviselő elmondta, hogy amennyiben Mesterházy Attila szeretné a párton belüli versenyt a férfi jelöltek versenyére kihegyezni, szerinte nem fog sikerrel járni, a társelnöki rendszer ugyanis „a csapatjátékról szól”. Kunhalmi hozzátette, egyelőre ő sem tud más olyan párttagról, aki a női társelnöki pozícióért indulna, de ő is azt látja ideálisnak, ha verseny van a párton belül.

A férfi társelnöki pozícióra Tóth Bertalan pártelnök és Mesterházy Attila mellett harmadikként indul Őri László, a szocialisták óbudai önkormányzati képviselője, aki először méretteti meg magát országos szinten.