Ausztrália;koronavírus;

2020-08-18 11:03:12

Egy nap alatt 226 új fertőzöttet találtak Ausztráliában

Ez jóval alatta marad azoknak a 700 fölötti értékeknek, amelyeket augusztus elején napi szinten észleltek a hatóságok.

Reménykeltőnek tartják Ausztráliában, hogy kedden egy hónapon belül a legkisebb mértékű napi emelkedést jegyezték fel a koronavírus-fertőzöttek számában.

Az utóbbi időben emelkedtek is, mérséklődtek is a számok, de összességében csökkenést mutat a tendencia – mondta el újságíróknak Michael Kidd helyettes tiszti főorvos.

Ausztráliában

A fertőzés terjedése azt követően kezdett újra lassulni, hogy két hete Victoria államban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be, és a gazdasági élet nagy részét újra leállították.

Ausztrália legnagyobb gyógyszeripari vállalata, a CSL közben tárgyalásokat folytat az AstraZenecával arról, hogyan tudnák majd a brit gyógyszeripari csoport fejlesztése alatt álló Covid-vakcináját Ausztráliában is előállítani. Az ausztrál kormány vasárnap azt közölte, hogy közel járnak a megállapodáshoz, amely – várhatóan 2021-re – lehetővé tenné, hogy Ausztráliában is gyártsanak koronavírus elleni oltóanyagot.

Addig is az egészségügyi hatóságok arra kérik az embereket, hogy tartsanak távolságot egymástól, és viseljenek szájmaszkot a zsúfolt terekben. A maszkviselés csak Victoria államban kötelező, az ország többi részén sokan nem fogadják meg az ajánlást. Emiatt