Tűzoltás és könyvégetés

Büszke apa volt, mégis be kellett látnia a fiatal írónak, hogy újszülött kislánya mellett éjszakánként nem verheti az írógépet a parányi lakásban. Ám egy este magányos sétáján felfedezte, hogy a közeli egyetemi könyvtár alagsorában bérelhet gépet. Felmarkolt hát otthon egy marék aprópénzt, és odaszokott dolgozni. Ment is a munka, mint a karikacsapás. Csupán kilenc éjjelébe és 9 dollár 80 centjébe került, amíg elkészült A tűzoltó című elbeszélésével. Kiadót találni már nehezebbnek bizonyult, végül a Galaxy sci-fi magazin jelentette meg.

„Azt sem tudtam, mit írok”, emlékezett fél évszázaddal később Ray Bradbury (1920–2012). Eredeti szövegét duplájára bővítette, majd önálló regényként is kiadta (1953). Új címén lett világhírű: Fahrenheit 451. Klasszikussá váló történet a tűzoltóról, aki tűzoltás helyett könyveket éget a fantasztikusan távoli jövőben, 1999-ben. Érdekes, majdnem ugyanakkor született a regény, mint Orwell 1984-e az óceán innenső partján.

Bradbury 17 évvel fiatalabb volt angol kollégájánál, de nem csak azon múlott, hogy ők ketten drámaian eltérő személyes élményanyagból merítettek. Orwell megjárta a spanyol polgárháború poklát, látta Hitler és Sztálin felemelkedését, osztozkodását, majd élethalál harcukat. Az amerikait szembetegsége miatt kiszuperálták a seregből, így megúszta a világháborús vérontást; írói szárnypróbálgatással töltötte a negyvenes éveket, szegényen bár, de a hátországban, jó messze a fronttól.

Ha Orwell rémálma a totalitárius diktatúra megnyomorított lágertársadalma, Bradburyé a nyugtatókkal és tévéműsorokkal ostobára szedált konzumkultúráé. Mégis, a különbségeknél szembeötlőbbek a két híres disztópia közös motívumai. Winston Smith hazugságokat gyárt az igazságminisztériumban, Guy Montag veszélyes tudást vet a lángok közé: a két főhős egyaránt az elnyomó hatalmi gépezet kis csavarja. Mindkettejük életét egy nő felbukkanása forgatja fel.

A Fahrenheit 451 olvasóit nem is hagyta nyugodni a sejtelmes szomszéd lány, Clarisse McClellan sorsa. Levelekkel árasztották el a szerzőt, hogy kegyelmet kérjenek az ábrándos teremtésnek, akit furcsamód még a regény harmada előtt halálra gázol egy gyorshajtó. Bradbury úgy fogalmaz, ellenállt a kísértésnek, hogy feltámassza a későbbi kiadásokban. Ám a feldolgozásokban sokszor átírták karakter sorsát, néhol a nevét is. Az alapműből ugyanis Francois Truffaut filmet forgatott, utóbb készült színdarab, rádiójáték, képregény, még opera is.

„A könyvnek, úgy tűnik, saját élete van, és újrateremti magát”, állapította meg hosszú élete vége felé Ray Bradbury, aki szombaton százéves lenne. Tegyük hozzá, ez a nagy művek sajátja. Örök a téma is. A nép tudatlanságban tartása ősi módszere a hatalomgyakorlásnak, habár egyre szofisztikáltabban, modern technológiákkal űzik.

Legutóbb tavalyelőtt vitték filmre a Fahrenheit 451 történetét. A cselekményt újfent a jövőbe tolták, a „második polgárháború” utánra, amikor Amerikában már csak a Biblia és néhány lektűr rövid, lebutított változata engedélyezett olvasmány.