Előfizetés

Átadták a Kossuth és Széchenyi-díjakat, itt van a kitüntetettek listája

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.19. 14:48
Káel Csaba rendező, érdemes művész, a Müpa vezérigazgatója, miután átvette a Kossuth-díjat Áder János köztársasági elnöktől (k) az Országház kupolacsarnokában 2020. augusztus 19-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Az elismeréseket a szokásostól eltérően nem március 15-én osztották ki. A díjazottak között ott van Káel Csaba, Dörner György és Sárközi Mátyás is.
Átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat szerdán, a Parlamentben Áder János – írja az MTI. A köztársasági elnök ünnepi beszédében arról értekezett, hogy a magyar történelem egyik csodája, hogy a közös cél különleges rangra emelte a közös munkát – ezzel Áder az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a hátországban feladatot teljesítők munkájára utalt.
„Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy 1848-49 nemcsak lelkesítő, felszabadító forradalom, majd sok áldozatot követelő szabadságharc volt, hanem sokak, nagyon sokak elszánt, odaadó, verejtékes - ma már talán csak a történészek számára észrevehető – munkája” – mondta a köztársasági elnök. 
Kifejtette, a forradalom hősei között ott vannak mindazok, akik az új országgyűlésben megalkották a nemzeti önállóság törvényeit, akik nagyon rövid idő alatt a semmiből vadonatúj közigazgatást hívtak életre, nemzeti honvédsereget állítottak fel, akik saját közoktatást szerveztek, utakat építettek. 1848-49 története csordultig teli olyan emberi teljesítményekkel, amelyeken, még ennyi idő távlatából is, "megállhat a világ szeme". És emberekkel, akik becsületes, elsőrangú munkával tették a dolgukat - fűzte hozzá Áder. Az államfő kitért arra is, hogy „a sors különös fordulatából” az ünnepélyes díjátadóra idén nem a megszokott napon, március 15-én kerül sor, hanem a következő nemzeti ünnep küszöbén. 
Orbán Viktor miniszterelnöknek szerdán a rendkívüli európai uniós csúcson kell részt vennie, ezért az ünnepélyes díjátadón nem tudott jelen lenni. Az elismeréseket Áder János Kövér László házelnökkel együtt adta át.     
Szombathy Gyula Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész és Sunyovszky Sylvia Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, miután átvették a Kossuth-díjat
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A Kossuth-díjasok listája

Áder János Kossuth-díjat adományozott: ÁCS MARGIT József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, műkritikus, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, több műfajt átfogó, sokoldalú prózaírói és irodalomkritikusi életműve, a lélektani mélységek ábrázolása mellett a társadalomkritikai igazságkeresésre is nagy hangsúlyt fektető, örök érvényű írásai, valamint a rendszerváltoztatás történetét bemutató hiánypótló elbeszélései elismeréseként; BERCZELLY ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során a magyar operajátszás egyik legnagyobb formátumú, markáns színpadi egyéniségeként főként basszbariton szerepekben nyújtott sikeres alakításai mellett példaértékű szakmai alázatról is árulkodó előadóművészete elismeréseként; DÖRNER GYÖRGY színművész, kiváló és érdemes művész, az Újszínház ügyvezető igazgatója részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott kimagasló színvonalú, emlékezetes színpadi, játék- és tévéfilmes, illetve szinkronszínészi alakításai, valamint a magyar szerzők műveinek bemutatását küldetésének tekintő, értékteremtő színházigazgatói munkája elismeréseként; ERDÉLYI TIBOR Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, fafaragó népi iparművész, érdemes művész, a népművészet mestere, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a magyar néptáncművészet és népi szobrászat területén egyaránt kiemelkedő, autentikus művészi életműve, a legnemesebb népművészeti hagyományokat egyedi stílusával ötvöző, sokrétű alkotómunkája elismeréseként; HALMY MIKLÓS Munkácsy Mihály-díjas festő-, szobrász- és grafikusművész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, az univerzális képzőművészi formakészletet népművészetünk motívumkincsével és jellegzetes színhasználatával ötvöző, egyedi stílusú alkotásai, a festészet és a szobrászat lehetőségeinek szintézisén alapuló, plasztikus rétegekkel felépített kompozíciói, az egyetemes és a magyar képzőművészetet egyaránt gazdagító művészi életműve elismeréseként; KÁEL CSABA Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a Müpa vezérigazgatója részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során klasszikus és kortárs zeneszerzők operáinak kimagasló színvonalú interpretációit, valamint reklám- és dokumentumfilmeket, illetve színházi darabokat is magába foglaló, sikeres rendezései, továbbá sokrétű művészeti szervezőtevékenysége elismeréseként; KEPENYES PÁL ötvös- és szobrászművész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az autentikus és a klasszikus szobrászi hagyományt a szürrealizmus sajátos látásmódjával ötvöző, a tér és az idő szimbólumait életre keltő alkotásokat, valamint egyedi ékszereket is magába foglaló szobrász- és ötvösművészi alkotómunkája elismeréseként; KODOLÁNYI GYULA József Attila-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a kortárs magyar lírára erőteljes hatást gyakorló költői és műfordítói, illetve jelentős, főként a modern angolszász költészettel foglalkozó esszéírói életműve, valamint a Magyar Szemle című folyóirat újraindítójaként folytatott értékteremtő, a magyar polgári nemzeti hagyományt újraértelmező munkája elismeréseként; KOLONITS KLÁRA Liszt Ferenc-díjas operaénekes részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során virtuóz énektechnikájával és egyedülálló belcanto repertoárjával nemzetközi színpadokon is sikereket arató, az opera mellett a klasszikus és kortárs oratóriumok megszólaltatása terén is kiemelkedő előadóművészete elismeréseként; LADÁNYI ANDREA Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, érdemes művész, színész, rendező részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során hazánk egyik korszakalkotó balettművészeként itthon és a világ legrangosabb színpadain aratott sikerei, valamint a kortárs magyar táncművészetet egyedülálló módon formáló és gazdagító, nemzetközileg is elismert koreográfusi, illetve táncpedagógusi munkája elismeréseként; LOVAS ILONA Ferenczy Noémi-díjas képző- és textilművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a szakrális tradíciót kortárs minimalista eszközökkel ötvöző, örök érvényű emberi kérdéseket feltáró, karakteres alkotásai, egyetlen műfajba sem besorolható, egyedi alkotóművészete elismeréseként; SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, szerkesztő részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a hazai kortárs irodalmat gazdagító sokoldalú prózaírói, műfordítói, kritikai és publicisztikai életműve, valamint a 20. század eleji magyar szellemi-kulturális életet érzékletesen ábrázoló családi krónikái elismeréseként
Dörner György színművész, kiváló és érdemes művész, az Újszínház ügyvezető igazgatója, miután átvette a Kossuth-díjat
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A Széchenyi-díjasok listája

Áder János Széchenyi-díjat adományozott: BERLÁSZ MELINDA Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének nyugalmazott főmunkatársa részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a 20. századi magyar zenetörténet területén folytatott hiánypótló kutatásai, valamint az emigrációba kényszerült, és emiatt kevésbé ismert hazai zeneszerzők, illetve előadóművészek életművének széles körű megismertetése érdekében végzett munkája elismeréseként; BITTER ISTVÁN Batthyány-Strattmann László-díjas pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a pszichofarmakológia területén végzett több évtizedes, nemzetközi szinten is nagyra becsült klinikai, kutatói és oktatói munkája, valamint a skizofrénia, a szorongásos betegségek és egyéb pszichiátriai zavarok kezelésében elért jelentős eredményei elismeréseként; BORHY LÁSZLÓ REZSŐ régész, ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, a Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézete Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott, főként az egykori római provinciák régészetével, illetve Pannónia történetével kapcsolatos jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként; BUDAY LÁSZLÓ orvos-biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének igazgatója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a sejtek közötti jelátviteli folyamatok vizsgálata területén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a biokémia, illetve molekuláris biológia oktatásában végzett magas szintű munkája, továbbá jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként; CSIBA LÁSZLÓ MIHÁLY Batthyány-Strattmann László-díjas neurológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kara Neurológiai Klinikájának egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a szélütés diagnosztikája és gyógyítása területén elért rendkívüli eredményei, különösen a stroke legjobb gyógyszeres kezelési módszere, a vénás vérrögoldás használatának fellendítését elősegítő ellátási modell kidolgozásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként; IGLÓI FERENC, a fizikai tudomány doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a soktestrendszerek kollektív viselkedésének statisztikus fizikai vizsgálata terén elért nagy jelentőségű, nemzetközileg is széles körben elismert kutatási eredményei, valamint iskolateremtő tudományos munkája elismeréseként; KISS GY. CSABA József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének címzetes egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként; PÁLFY PÉTER PÁL matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során az algebra, ezen belül a csoportelmélet és az univerzális algebra területén elért nagy hatású kutatási eredményei, valamint a magyar tudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő, kiemelkedően eredményes intézményvezetői és tudományszervezői munkája elismeréseként; SIMONYI SÁNDOR gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari Professzora, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során végzett, a hazai gépjárműtechnika területén folytatott öt évtizedes, a gépjárműipar újjáéledéséhez is hozzájáruló, kiemelkedően eredményes kutató-fejlesztő, illetve innovációs tevékenysége elismeréseként; SZŐNYI TAMÁS matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézete Számítógéptudományi Tanszékének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a véges geometriák témakörében folytatott, nemzetközileg is elismert, jelentős hatású kutatói, illetve példaértékű oktatói munkája, valamint széles körű szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként. Magyarország számára kivételesen értékes, a hazai épületszerkezetek színvonalának emeléséhez jelentős mértékben hozzájáruló munkásságuk, az építészeti alkotások esztétikai értéke és a magas műszaki minőség közötti harmónia megteremtésén alapuló, számos emblematikus műemléképület rekonstrukcióját is magába foglaló szakmai tevékenységük elismeréseként a Széchenyi-díjat megosztva kapta: HORVÁTH SÁNDOR építészmérnök és PATAKY RITA építészmérnök. 

Több metró, kevesebb lezárás: változó BKK-menetrend az állami ünnepen és a hosszú hétvégén

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.19. 14:19

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Augusztus 20-án – a járvány miatt – csak a Kossuth tér és a Szent István-bazilika környékén kell forgalomkorlátozásra számítani.
A Szent István ünnepével, augusztus 20-val kezdődő hosszú hétvége első három napján az M3-as metró Újpest és a Nagyvárad tér között közlekedik, a metrópótló busz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el – hívta fel a figyelmet a négynapos időszak közlekedési rendjére a BKK honlapján olvasható közlemény.  A hosszú hétvége utolsó napján, augusztus 23-án a metróval hétvégi közlekedési rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között lehet utazni, a metrópótló buszok pedig a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között járnak. Augusztus 20-án az ünnepi, 21-én és 22-én a szombati, 23-án a vasárnapi menetrend szerint indulnak a fővárosi járatok.

Tisztavatás, szentmise, mobilalkalmazás

A BKK kiemelte: augusztus 20-án idén a járványügyi védekezés miatt elmaradnak a megszokott állami ünnepi programok, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is. Az egyetlen kivétel a Kossuth Lajos téri tisztavatás lesz, amelyhez kapcsolódóan augusztus 19-én, szerdán 12 órától 20-án, csütörtökön 16 óráig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Haller utca / Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A Szent István körút felé a 15-ös vagy a 115-ös busszal érdemes továbbutazni. Augusztus 20-án délután 17 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent István-bazilikában, ezért 13 és 20 óra között lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait a bazilika környékén. A forgalomkorlátozás miatt a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a bazilikánál.    A fővárosi közlekedésszervező társaság mindenkinek javasolja, hogy Budapesten hosszú hétvégén is a „BKK FUTÁR” alkalmazással tervezzék utazásaikat, amely valós idejű járatinformációk alapján az optimális útvonalat ajánlja fel a felhasználóknak.

A vidéki turizmusba önti a pénzt a kormány, Budapest viszont lényegében semmire sem számíthat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.19. 13:39

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Az is igaz, hogy a a fővárosban sokkal kevesebb kormányközeli vállalkozónak van idegenforgalmi érdekeltsége.
Miközben sokmilliárdos vissza nem térítendő állami támogatásokat kapnak a vidéki szálláshelyek, addig a budapesti vállalkozók és cégek kimaradnak az állami pénzosztásból, írja a 24.hu. Pedig a nyár végére kijelenthető, hogy a budapesti idegenforgalom kapta a legnagyobb ütést a koronavírus-járványtól.   A legfrissebb adatok szerint júliusban a hazai szálláshelyekre közel 1,4 millió vendég érkezett, közülük 1,2 millió magyar volt. Az itthon nyaralók száma így júliusban 100 ezerrel meghaladta az egy évvel korábbit. Az 1,2 millió belföldi vendégből viszont csupán 31 ezer ment Budapestre, miközben a Balaton térségébe 504 ezren látogattak el. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) júliusban elindította ugyan a Budapest visszavár! kampányát, de a kezdeményezés valószínűleg önmagában kevés lesz.
A kormány 150 milliárd forintot biztosít turisztikai fejlesztésekre. Ebből 83 milliárd forintot osztottak ki nagy kapacitású vidéki szállodák fejlesztésre, építésére, 60 milliárdot kisebb vidéki szálláshelyeknek, 5 milliárd forintos keretösszeggel írnak ki pályázatot a Balaton-parti kempingeknek, és több száz millió forint jut vidéki tourinform-irodáknak és idegenvezetőknek. A 24.hu úgy tudja az MTÜ-től kapott információk alapján, hogy direkt támogatás a fővárosba nem érkezett, és vélhetően nem is fog.  A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szerint pedig különösen indokolt lenne a budapesti vállalkozók támogatása, miután ők kerültek a legnehezebb helyzetbe, mert Budapest turizmusában kiemelkedő volt a külföldi vendégek aránya (85-90 százalék).