Malom és pokol

Pszichiátriai kezelésre és tizenkét év szabadságvesztésre ítélték Fritz von Weizsäcker köztiszteletben álló orvos gyilkosát. Enyhítő körülményként figyelembe vették, hogy rögeszmés személyiségzavarban szenved. Tettét azzal indokolta, hogy áldozatának apját, Richard von Weizsäcker néhai német államfőt – a Boehringer nevű vegyipari társaságnál a hatvanas években betöltött vezető tisztsége révén – felelősség terheli azért, hogy a cég alapanyagot szállított az Agent Orange elnevezésű gyomirtó szerhez, amelyet az amerikai hadsereg milliók halálát okozó fegyverként használt a vietnami háborúban.

(AZ MTI NYOMÁN, 2020. JÚLIUS 8.)

Fritz von Weizsäckert (1960–2019), a berlini Schlosspark Klinika ötvenkilenc éves belgyógyász-gasztroenterológus főorvosát tavaly ősszel, ismeretterjesztő előadása közben szúrta le a zavart elméjű támadó.

Újabb tragikus sorsfordulat egy kivételes család történetében, amelyet úgy is emlegetnek: „a német Kennedyk”. Ez nem túlzás, inkább understatement. Mert hol vannak hozzájuk képest a Kennedyk? A Weizsäckerek hét évszázadra vezetik vissza őseiket; egyszerű sorból, kemény munkával jutottak az elitbe, a bárói címig. Közben ontották a tehetségeket, ellenségeket is szereztek, a történelem mocskából is fröccsent rájuk.

Ilyen családregényt csak az élet írhat. A meggyilkolt orvos nemcsak egy elnök fia volt, hanem egy náci háborús bűnös unokája, egy miniszterelnök dédunokája és egy világhírű atomfizikus unokaöccse is. Megszámoltuk, 25 (huszonöt) Weizsäckernek szentelnek önálló szócikket a Wikipédián németül; angolul 13-at, magyarul is találunk hármat. Sokuk értékelése máig komoly viták forrása. Folytonosságot képviseltek, amikor a múlt század első felében négy politikai rendszer váltotta egymást: a német császárság, a rövid életű weimari köztársaság, a nemzetiszocialista diktatúra, majd az NSZK. Csak az ötödikben, az NDK-ban nem játszottak fontos szerepet.

Molnárok, művelt polgárok

A württembergi család középkori lovagtól, a Wadsacher nemzetségből való Petertől eredezteti magát, akit 1294-es keltezésű oklevél említ. Leszármazottai molnárok voltak, erre utal a név is: jelentése „búzazsákoló” vagy „búzazsákos” (egységes helyesírás híján különböző alakváltozatokban írták). Friedrich „Weidsecker” (született 1535) az úgynevezett öhringi vonal, a ma nyilvántartott tizenkét ág ősatyja. Egyik utódja, Gottlieb Jacob (1736–98) hátrahagyta a malmot, és a fejedelmi udvarba szegődött szakácsnak. Fiai már soltészok (földesúri bírák és adószedők), kézművesek, velük kezdődött a szédületes felemelkedés.

Az újabb és újabb nemzedékek mindenkor modernek voltak, fogékonyak az újra. Többen is neves optikusok lettek. A feltörekvő művelt polgárság, a Bildungsbürgertum élcsapatává váltak. Carl Heinrich (1822–99) papnak állt. Protestáns teológusként tudományos igénnyel, János evangéliumának szövegelemzésével kereste a történelmi Jézust. Izgatta az elveszett ősevangélium, a Q (mint Quelle, az a feltételezett forrás, amiből Máté és Lukács merített). A „liberális teológia” jelentős képviselője, udvari káplán, egyetemi kancellár, fő műve a Das apostolische Zeitalter der christlichen Kirche (A keresztény egyház apostoli korszaka).

Fia, Karl (1853–1926) ifjú önkéntesként megsebesült a porosz–francia háborúban, utána jogász lett, hivatalnok, politikus. Kultuszminiszteri minőségben sürgette, hogy a népiskolák felügyeletét az állam vegye át az egyházaktól. A csokornyakkendős úriember hű monarchista maradt a württembergi miniszterelnöki székben is. A „nemzeti liberálisokhoz” húzott, világképében demokratikus és tekintélyuralmi elemek ötvöződtek. Józan ember lehetett: 1914-ben ellenezte a háborút. Szolgálataiért nemesi címet kapott – azzal együtt vezetéknevéhez a von előtagot –, majd örökletes bárói rangot a Kaiserreich végnapjaiban. Nem szívelte a köztársaságot – de rémálmában sem képzelhette, mi vár fiaira, unokáira.

A kollaboráns doktor

1933-ban győzött Hitler lopakodó forradalma, a diktatúra mindenre rátelepedett. A néhai Karl von Weizsäckernek, mint a mesében, három fia volt. A legidősebb, Carl (1880–1914) elesett az első világháborúban, amelyet apja hiába próbált megakadályozni. A legkisebb, Viktor (1886–1957) túlélte a verduni vérszivattyút, hazatérve orvosegyetemet végzett. Freud hatása alá került, meg is látogatta Bécsben; pszichoanalízissel foglalkozott. Miután a nácik hatalomra jutottak, előadást tartott, érintőleg a mindenkori vezér feladatairól és felelősségéről elmélkedett. Elvont szöveg volt, de az adott körülmények között beillett hűségeskünek. Viktort meg is becsülte az új rendszer, neurológiai kutatóintézet vezetésével bízták meg.

Sokat vitatkoztak azon, mennyire vált cinkossá. Tudnia kellett például az úgynevezett „eutanáziaprogramról”, amelynek keretében fogyatékosok százait ölték meg, előtanulmányként a készülő halálgyárakhoz. Tudnia kellett, hogy magatartásproblémás gyerekeken gyógyszerekkel kísérleteznek. Tudnia kellett sok más szörnyűségről is, de bűnösök közt néma maradt. Az összeomlás után kis ideig amerikai fogságban volt – mint szinte minden rokona –, azután zavartalanul dolgozott tovább, immár heidelbergi professzorként. A pszichoszomatikus betegségek úttörő szaktekintélye lett.

Rómából Nürnbergbe

Hogy a doktor konformista, társutas vagy kollaboráns volt-e a legsötétebb időkben, megítélés kérdése; a bátyja, nincs mit szépíteni, náci. Ernst (1882–1951) belépett az NSDAP-ba, sőt SS-brigadeführeri rangig vitte. Diplomatakarrierje hirtelen felívelt. A weimari demokrácia elillanó éveiben csupán kisebb megbízatásokat kapott, Hitler viszont kinevezte külügyi államtitkárnak, Ribbentrop helyettesévé. Utóbb Ernst azzal mentegette magát, csak azért vállalta, mert bízott benne, hátha úgy tehet valamit a készülő újabb világégés ellen. Az önigazolás sántít, hiszen a második világháború alatt még évekig az Auswärtiges Amt második embere maradt, a nácik szócsöve.

Csak 1943-ban kérte át magát vatikáni követnek. Segített elérni, hogy Róma città aperta, nyílt város legyen; ősi kincseit ne pusztíthassa el a háború. Ott is várta ki a harmadik birodalom bukását, utána XII. Piusz pápa vendégszeretetét és oltalmát élvezte. Önként ment Nürnbergbe tanúskodni, állítólag a franciák sértetlenséget ígértek neki. Ám az amerikaiakat ez nem érdekelte: letartóztatták, megvádolták háborús bűnökkel. A francia zsidók deportálásában játszott szerepe miatt hét év börtönre ítélték. Három és fél évi fogság után amnesztiát kapott, a lelki tehertől pár hónappal később szélütés szabadította meg.

Kegyelmes atombomba

A Weizsäckerek között azelőtt is akadtak kiemelkedő képességűek, de a boldog békeidők végén vitathatatlanul zseni született a családba. A diplomata (és leendő háborús bűnös) Ernst fia, Carl Friedrich (1912–2007) már kiskorától bonyolult csillagászati és matematikai problémákon törte a fejét. Tizenöt évesen bemutatták Werner Heisenbergnek; a nagy fizikus hatására rákattant a részecskékre. Az egyetem elvégzése után reményteljes kutatóként csatlakozott mentorához a berlini Vilmos császár Intézetben. Az atommag kötési energiáját leíró, a laikus számára reménytelenül összetett egyenletet Weizsäcker-formulának is nevezik.

A szakterület sajnálatos módon alkalmazható a hadászatban is, amit éppen az atomfizikusok kezdtek megsejteni az idő tájt. Hamarosan a huszonéves lángész, Heisenberggel együtt, a nácik uránprogramjának közepében találta magát: szuperbombát terveztek Hitlernek. Szabadalmat nyújtottak be, hogyan alkalmazható a maghasadás és a láncreakció – robbanószerkezetekben.

A „csodafegyvert” végül tudvalévőleg az amerikaiak építették meg elsőként (és dobták le nyomban Hirosimára, Nagaszakira), a német tudósok lemaradtak. Később, a háború után többük bizonygatta, szabotálták a munkát.

Carl Friedrich von Weizsäcker őszintébben nyilatkozott. Szavai szerint „isteni kegyelem” óvta meg attól, hogy elkészítsék a tömegpusztító fegyvert, az isteni kegyelem pedig abban mutatkozott meg, „hogy nem sikerült”. Múltja önvizsgálatra késztette. Pacifista lett, szót emelt a nukleáris fegyverek betiltásáért. Tudományos érdeklődése fokozatosan a filozófia felé fordult. Felismerte, hogy a kvantummechanika határozatlansági elve jelentőségében messze túlmutat a parányi elektronokon: megrendíti a világegyetem megismerhetőségébe vetett hitet. Az ötvenhét éves atomfizikus-filozófus indiai útján találkozott egy guruval, majd arról számolt be, hogy spirituális megvilágosodásélményt élt át, amely „minden kérdését megválaszolta”.

Richard király

Öccse, Richard (1920–2015) ott volt Nürnbergben, ifjú jogászként az apjukat védte a perben. Mindvégig kitartott amellett, hogy igazságtalanul ítélték el, jogilag és erkölcsileg egyaránt. A kisebbik fiú a politikusi pályát választotta. A kereszténydemokrata CDU színeiben ő lett az új, a „bonni köztársaság” egyik legjobb arca, Nyugat-Berlin főpolgármestere, majd Bundespräsident (az NSZK szövetségi elnöke, 1984–94). Erre, a nemzet egységét demonstráló, pártok fölötti szerepre született. Régi vágású, úriember politikus volt, csúcspéldánya egy kihalófélben lévő fajtának. Halk szavú, megfontolt, mértéktartó, kompromisszumkereső, ellenfeleit tisztelő, elegáns.

Népszerű is, pedig nem arra hajtott. Emlékezetes beszédében (1985) honfitársai orra alá dörgölte a „nehéz örökséget”, mármint a náci múltét, ami igazán nem tartozik a hálás témák közé. Ám Richard von Weizsäcker érezte, ő, aki családilag is érintett, nem hallgathat. A két Németország egyesülése után az „Ossik” és „Wessik” összebékítését próbálta elősegíteni. Bárói címét nem használta, hófehér hajával, kifogástalan angolságával mégis olyan arisztokratikus jelenség volt II. Erzsébet oldalán Londonban, hogy a büszke németek maguk között elnevezték „Richard királynak”. Magasabbra nem emelkedhetett a molnár kései leszármazottja.

Csak egy őrült hibáztathatta Vietnamért – és késelhette meg bosszúból a fiát 2019-ben. Nem mintha követni kellene a zavart elmét, ám a vázlatos családtörténet ismeretében talán már kevésbé meglepő, miért lehetett éppen egy Weizsäcker tébolyult indulatok céltáblája. Az újabb generációkban akad közgazdászprofesszor, szobrászművész, még a hamis hangzásért rajongó zeneszerző is. Férfiakról beszéltünk, pedig feltételezhető, hogy a (von) Weizsäcker lányok voltak olyan tehetségesek, szorgosak, mint apáik, fivéreik és fiaik; csak a régebbi korok nem engedték megmutatniuk. Zárjuk ezért a családi albumot a néhai elnök egyetlen lányával, a megölt orvos nővérével. Beatrice von Weizsäcker (született 1958) jogász és publicista, számos kötet szerzője. A migrációs válság idején az evangélikus egyház világi tisztviselőjeként humánus európai menekültpolitikát sürgetett.