– Ez a hat és félezer alkalmazott egészen biztosan hiányzik az ellátásból – mondta lapunknak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, aki szerint az érintettek döntően a legutóbbi hónapokban hagyták el az egészségügyet. Korábban is nagyon kevés volt a szakember, az intenzív ellátásban különösen nagy terhelés alatt dolgoztak. A szakszervezeti vezető nem tudta megmondani, hogy pontosan mi okozta a mostani példátlan létszámcsökkenést. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a járvány második hullámában – ha megint több lesz a megbetegedés – , ez nagyon súlyos helyzeteket teremthet.
Az elmúlt hónapokban több olyan folyamat is zajlott, amelyek előidézhették a személyi állomány zsugorodását. Az ellátórendszer a visszarendeződés óta is csökkent kapacitással működik. A kórházak kevesebb ágyra engednek betegeket, így kevesebb alkalmazott is elegendő. A KSH legfrissebb adatai szerint az aktív ágyaknak még mindig csak alig több mint a fele (53,3 százaléka) van szolgálatban. Tavaly ilyenkor az ágyak kétharmadán (68,4 százalékán) feküdt beteg. Szintén kevesen kerültek vissza a krónikus férőhelyekre, ezeknek 85 százaléka volt foglalt az előző évben, míg most csak a felük (52,5 százalék).
Sok egészségügyi dolgozónak okozott 20-30 százalékos bevételcsökkenést a járvány elleni védekezés, a veszélyhelyzet idején ugyanis átmenetileg megszűntek a megélhetésüket biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségek. Az egészségügyi szakdolgozók felének-kétharmadának, az orvosok közül szinte mindenkinek van „békeidőben” másod-, harmadállása. A normális heti 40 óra helyett 60-at, sőt, ügyeletekkel együtt még többet is dolgoznak az orvosok, nővérek, szakdolgozók, hogy megéljenek. A veszélyhelyzet kihirdetésekor az egészségügyben azonnal megtiltották a külföldön vagy itthon végzett plusz munkát. Egyes intézményvezetők azért sem engedték a másodállást saját alkalmazottaiknak, hogy legyen elég hadra fogható ember, ha az ellátórendszer mégis túlterhelődne. Voltak, akik azért tiltották a másodállást, nehogy behurcolják a dolgozók máshonnan az intézménybe a vírust.
Az első hullám idején bekövetkezett szakemberveszteség egy jelentős részét a nyugdíj mellett dolgozó egyészségügyiek kiesése okozhatta. Őket az egészségpolitika bizonytalanságai kifejezetten próbára tették. Előbb a saját védelmükben tiltották meg nekik, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek betegekkel. Emiatt sok helyen egyszerűen elküldték őket az állásukból, mások távkonzultációs feladatokat kaptak, ám volt olyan munkáltató, amelyik az intézkedés nyomán 100-200 ezer forinttal csökkentette egy-egy orvos korábbi bérét. Utóbb lehetővé tették, hogy saját felelősségükre megint munkába állhassanak. Ám az érintettek sokszor megalázónak érezték, ahogy bántak velük, tapasztalatok szerint az orvosok harmada nem is ment vissza korábbi állásába dolgozni.
Nemcsak a nyugdíjas korúak panaszkodtak a körülmények, a fentről jött utasítások miatt. Többeknek azért mehetett el a kedvük attól, hogy a „fronton” szolgáljanak a járvány idején, mert bármit is harsogott a propaganda, az egészségügyben dolgozók nem érezhették úgy, hogy megvédi őket a kormányzat. A védőeszközökhöz hosszú hónapokig alig vagy egyáltalán nem jutottak hozzá. A háziorvosok, a kórházban dolgozók gyakran panaszkodtak ezek hiányára. Például a vírusfertőzés szempontjából az egyik legkockázatosabb területen dolgozó alapellátó fogorvosok még augusztusban is arról számoltak be, hogy nehezen és csak nagyon drágán tudják beszerezni a kezeléseknél nélkülözhetetlen maszkokat, fertőtlenítőszereket. Az egészségügyiek veszélyezettségét jelzik a nemzetközi adatok is: 15-20 százalékuk fertőződött meg a járvány alatt. Ennek ellenére nálunk nem is tesztelték őket módszeresen.
Nehéznek ígérkezik a második hullám a szociális ágazatban is. Soós Adrianna szerint ott ugyanis 13 ezerrel apadt az alkalmazottak száma. Ez azért is aggasztó, mert a szociális gondozók anyagi helyzete rosszabb, mint az egészségügyi dolgozóké, „legalább százezer forinttal alacsonyabb a keresetük”, és a központi egyszeri 500 ezer forintos jutalomból is kimaradtak.
