Magyarország;Lengyelország;Belorusszia;illiberalizmus;

2020-08-22 13:38:15

Der Standard: Belorussziában éled, Magyarországon haldoklik a demokrácia

A térség politikai rendszereiről vitáztak osztrák szakértők – hazánk jövőjét borúsnak látják.

Fehéroroszországban a rezsimet aláásta a félrekezelt koronavírus-járvány. Az eleve gyenge gazdasági fejlődés megtorpant, a választás pedig szikraként hatott az elégedetlenségre: az emberek a szavazás után elmondták egymásnak, hogy kire voksoltak, és kiderült, hogy senki sem adta a szavazatát arra a Lukasenkóra, aki végül a hivatalos adatok szerint több mint 80 százalékkal nyert. Petra Stykow müncheni politológus szerint ez a három tényező vezetett ahhoz, hogy az elmúlt negyedszázadban engedelmesen viselkedő belorusz többség hirtelen szembefordult a hatalommal.

Stykow az osztrák lap online kiadásában látható videón arról beszélget az egykori cseh külügyminiszterrel, Karl Schwarzenberggel, valamint a politológus Péter Pelinkával (aki a közelmúltban Budapestről Bécsbe száműzött Közép-európai Egyetemen tanít), hogy mennyire erős ez a frissen felbukkant demokratikus mozgalom Fehéroroszországban, és milyen a szabadság illetve a jogállamiság helyzete a Minszk és Budapest közötti térségben.

Pelinka azt hangsúlyozta, hogy Lengyelországot és Magyarországot ma egy nacionalista narratíva uralja. A két országban a kommunista rezsimek bukását ma nem a liberális demokrácia győzelmének, hanem a megkésett nemzeti függetlenség pillanatának tekintik. „Az olyan demagógok, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, ügyesen játsszák ki ezt a kártyát, meggyengítve a kritikus médiát és a civil szervezeteket, erodálva a demokráciát. Magyarországon a legutóbbi választások szabadok voltak, de nem tisztességesek" - mondta Pelinka.

Figyelemreméltó különbség, hogy Fehéroroszországban hiányzik ez a nacionalista narratív, mivel a demokrácia-mozgalma nem Oroszország ellen irányul. Stykow azt mondta, hogy ez lehet a kezdeményezés sikerének kulcsa: a mozgalom nem oroszpárti vagy oroszellenes, ezért nem eszkalálódott geopolitikai konfliktussá.

Belarusz vonatkozásában Schwarzenberg azt állította, hogy az EU nem volt ellenséges Lukasenkóval. Mindaddig, amíg hatalmon volt, egyértelmű volt, hogy Fehéroroszország bizonyos távolságot tart Moszkvától: mindig igyekezett független pozíciót fenntartani. Schwarzenberg szerint az egyetlen kiút a jelenlegi válságból vérontás nélkül: valakinek garantálnia kell Lukasenko menedékjogát. A beszélgetésben szó esik továbbá arról is, hogy miért látják biztatóbbnak Lengyelország demokratikus jövőjét Magyarországénál, és hogy lehetővé teszi-e az EU az autoritárius demokráciák fennmaradását Magyarországon illetve Lengyelországban.