Előfizetés

A járványveszély miatt a magyarországi Airbnb-lakásokban is tilos bulikat csapni

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.24. 12:26
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mindössze tizenhatan bérelhetnek ki egyszerre egy szálláshelyet.
Az Airbnb világszerte megtiltja, hogy a platformján bérelt ingatlanokban bulikat, rendezvényeket szervezzenek – írja a 24.hu az oldal, vagyis az amerikai bejegyzésű online szálláshely-piactér hétfői közleménye alapján. Mint kiemelték, tavaly óta próbálják kiszűrni azokat az ingatlanokat, ahol a rövidtávú bérlők hangos bulikkal zavarják a lakóközösséget. A lakáskiadók engedélyezhették az ilyen rendezvényeket, sőt, az Airbnb felületén kifejezetten lehetett szűrni az így kibérelhető helyeket. A járványveszély miatt ezt az lehetőséget néhány hónapja eltüntették, a koronavírus járvány miatt pedig mostantól kifejezetten teljesen tilos ilyen bulikat szervezni az Airbnb-n foglalt szállásokon. Ugyanis az egyes országok járványügyi szigorításai miatt sokan a szállásukból csináltak kocsmát vagy bulihelyet. 

Már dolgoznak a kiskapun

A jelenlegi járványügyi helyzetben az Airbnb azt tartja a legjobb megoldásnak, hogy ezentúl minden foglalásnál megtiltja partik szervezését, és a nagyobb befogadóképességű ingatlanokat is legfeljebb csak 16 ember bérelheti ki egyszerre. Azok a vendégek, akik megszegik a szabályokat, arra számíthatnak, hogy az Airbnb kitilthatja őket a rendszeréből, és akár jogi útra is terelheti az ügyüket. A szigorítás az Airbnb jövőbeni összes foglalására vonatkozik, és további értesítésig határozatlan időre érvényes. Ugyanakkor a cégnél már dolgoznak a részletszabályokon, amelyek nagyobb épületek esetén mégis megengednék a rendezvények szervezését. A 2008 augusztusában a kaliforniai San Franciscóban alapított Airbnb-n keresztül szálláshelyeket lehet kiadni és lefoglalni az interneten. Az oldal több mint 7 millió hirdetéssel rendelkezik a világ mintegy 220 országának és régiójának több mint százezer városában. 

351,04 forinton az euró

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.24. 08:20
Illusztráció: Shutterstock
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel: az euróhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
Az euró 351,04 forinton forgott reggel hét órakor, 6 fillérrel emelkedett az árfolyama a péntek esti 350,98 forinthoz képest.
A dollár árfolyama 298,05 forintról 297,66 forintra, a svájci franké pedig 326,30 forintról 326,20 forintra csúszott le.
A jent 2,8113 forinton jegyezték, szemben a péntek esti 2,8147 forinttal.
Az euró 1,1793 dolláron forgott hétfő reggel, 0,01 százalékkal gyengült a pénteki záráshoz képest. 
A svájci frankhoz képest viszont 0,11 százalékkal erősödött, 1,0760 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,9124 frankot adtak, 0,10 százalékkal drágult az amerikai deviza.
A jenhez képest 0,09 százalékkal erősödött a dollár, 105,88 jenen jegyezték hétfő reggel.

Áll a pincékben a nedű

Bihari Tamás
Publikálás dátuma
2020.08.24. 08:00

Fotó: Shutterstock
Közepes mennyiségű, de jó minőségű borokra számítanak idén a borászok. A kereslet csökkenése miatt viszont várhatóan ezek árai nem, vagy alig változnak a tavalyiakhoz képest.
A napokban megkezdődik a korai érésű borszőlők, mint például az irsai olivér, vagy a csabagyöngye szüretelése. Bár az időjárás viszontagságai a szőlőültetvényeket sem hagyta érintetlenül, pontos számot még nehéz mondani, de talán az átlagos 2,6-2,7 millió liter bor most is hordókba kerülhet. A szőlőterületek nyilvántartása csak a bortermő ültetvények esetében teljes körű. Ezek teljes területe 2020. július 31-i állapot szerint mintegy 62,5 ezer hektár, melyen több mint 27 ezer termelő osztozkodik. Benedek Szilveszter 6 hektáron termeszt szőlőt a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, a Nivegy-völgyben. A szentantalfai egykori Magyar Tenger Tsz utódaként alakult szövetkezet integrátorként összesen 80 hektárról vásárol föl elsősorban olaszrizlingnek, szürkebarátnak valót. Kisebb mennyiségben érlelnek a svájci eredetű Müller-Thurgau-t (magyarul rizlingszilvánit), a Somlói borvidékre jellemző juhfarkat, chardonayt, de megjelent a kékfrankos és a cabernet is, amelyből rozébor készül. Az időjárás eddig nem okozott jelentős károkat a szőlőkben, s megfelelő növényvédelemmel jó közepes termést szüretelhetünk – említette a Népszavának Benedek Szilveszter. A koronavírus járvány azonban megviselte a pincészeteket. A kicsik, amelyek helyben árulták a borukat, hiába várták a turistákat, a nagyobb vállalkozások pedig a vendéglátás összeomlása miatt szenvedtek el jelentős bevételkiesést. Az utóbbi hetekben a hétvégeken, illetve a mostani hosszú hétvégét erős, hét közben gyenge forgalom jellemzi a Balaton környékét. A legkeresettebbek az üzletekben az üvegenként ezer forintos árkategóriába tartozó borok – jegyezte meg Benedek Szilveszter. A borász szerint főleg a 0,5-1 hektáros egykori háztáji szőlők közül egyre többet ver fel a gaz a Balaton északi partján, de ez más borvidékeken is megfigyelhető. A generációváltáskor sok fiatalabb tulajdonos, különösen az alacsony felvásárlási árak, az egyre drágább és egyre kevesebb napszámos miatt nem folytatja a gazdálkodást. A gazdaságos termelés egyre inkább a korszerű ültetvényeken, az élőmunka kiváltásával, a gépesítéssel folyik, igaz ez jelentős költségekkel jár. Egy korszerű ültetvény telepítése hektáronként akár 5 millió forintos beruházást igényelhet. A felkapottabb borvidékeken pedig egy hektár szőlő ennyibe, de ennek kétszeresébe is kerülhet. A kombájnos szőlőszüret hektáronként nagyjából 70 ezer, míg a hagyományos házi szüret majd’ háromszor ennyibe kerülhet a gazdának. Tavaly 50-90 forint közötti felvásárlási árakat ajánlottak a felvásárlók és a kereslet csökkenése miatt idén sem lehet drámai áremelkedésre számítani. Ágazati szereplők szerint 80-110 forinttól termelnének az ültetvények némi nyereséget. Egyelőre csak azt tűnik valószínűnek, hogy az extrém alacsony, 55-60 forintos felvásárlási árak eltűnhetnek, s nettó 75-85 forintos átlagos kilónként árak jellemezhetik a piacot. Természetesen az árak fajta és termőhely függőek. Az elavult ültetvényeken persze igen nehéz gazdaságosan termeszteni akár a bor-, akár a csemegeszőlőt. Korábban a magyarok évente átlagosan 34-35 liter bort eresztettek le a torkukon. Tavaly azonban már csak 24-25 liter búfelejtőt ittunk. A pincészetek gondjait növeli, hogy jelentősen visszaesett a kivitel is, és átlagosan 400 ezer hektoliterre zsugorodott. Igaz, a korábban árletörő nagy mennyiségű import is alaposan visszaesett. Idén a forgalom drámai csökkenését a koronavírus-járvány idézte elő. Különösen a minőségi borokat előállító pincészetek szenvedték meg a turizmus és a vendéglátóipar összeomlását. Sok borász építette az üzletpolitikáját a szállodákra, éttermekre. Hiába az online értékesítés megugrása, az sem pótolhatta, pótolhatja például az elmaradó külföldi vendégek gerjesztette fogyasztást. Ez egyebek mellett a tavalyról áthúzódó készletekkel és még a jó közepes termés mellett sem valószínű a bor árának érdemi emelkedése. Ezért is vált szükségessé a kényszerlepárlás, illetve az úgynevezett zöldszüret,  a termés egy részének még éretlen állapotban a leszedése, vagyis az eladatlan borkészletek mérséklése. Összesen 2895 hektár szőlőültetvényen végezték el a zöldszüretet, ami az ország borszőlő termőterületének majd 5 százalékát jelenti. Becsléseink szerint 4 milliárd forintnyi támogatási igény beérkezése várható, azaz átlagosan mintegy 940 ezer forint támogatást kaphatnak a termelők hektáronként a zölden leszüretelt terület átlagos hozamának függvényében – tájékoztatta a Népszavát az Agrárminisztérium. A krízislepárlásra 2,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 250 ezer hektoliter borra igényelhető támogatás. Ez a keret valós megoldást jelenthet azoknak a bortermelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében. A támogatást még szeptember 25-ig lehet igényelni.   

Jó bornak is kell a cégér

A következő három évben összesen több milliárd forint összegű támogatást nyújt az agrártárca uniós források felhasználásával a magyar borok népszerűsítésére az unió határain belül és a harmadik országok piacain. Ezen felül a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból 25 milliárd forintnyi többletforrást ígért az agrártárca számára a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások részére a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére. Ebből a szőlő-bor ágazat átmeneti támogatási keretösszege 1,8 milliárd forint. A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy az érintett ültetvény hozamát 2020-ban korlátozza, és azt a kérelmező a bor előállításhoz még ebben az évben felhasználja. A támogatást azok kérelmezhetik, akik az általuk előállított bor legalább 20 százalékát közvetlenül vagy közvetetten az úgynevezett HORECA (szállodák, éttermek, kávéházak) szektorba, vagy közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik. A támogatás mértéke hektáronként 120 - 600 ezer forint az említett két értékesítési csatorna összesített arányának megfelelően.