„Ez a mi riviéránk!” – állítják Duna-partjukról a bécsiek

Sportolás, fürdés, kikapcsolódás – Bécs belvárosától alig öt metrómegállóra több tíz kilométernyi, közvetlenül elérhető partszakasz csábítja a folyóhoz az osztrák főváros lakóit.

„Mint Ibiza, csak oligarchák nélkül” – így buzdít belföldi, Duna-parti nyaralásra a bécsi városközpont közelében az óriásposzter, amelyen vonzó strandot, kényelmes napágyakat, homokos fövenyt látni. Az üzenetet a bécsiek nem kell magyarázni: a spanyol szigeten készült titkos videófelvétel miatt bukott meg az Osztrák Szabadságpárt egykori elnöke, Heinz-Cristian Strache, a plakáton látható ibizai hangulatú kép azonban nem ott, hanem itt, a belvárostól csak öt metrómegállóra lévő Duna-szigeten készült.

– Minek mennénk máshová úszni, ha itt a Duna? – lepődik meg a sziget egyik kis stégén napozó osztrák férfi, amikor rácsodálkozik a "budapesti ember", hogy még egy nagyvárosban sem feltétlenül csak nézni lehet a folyót.

A 21 kilométer hosszú mesterséges szigetet, a Donauinselt eredetileg árvízvédelmi okokból hozták létre úgy, hogy a folyómederrel párhuzamosan kiástak egy csatornát. A kettő között létrejött szigetet pedig – néhány part menti étteremtől eltekintve – nem építették be, ezért maradt a többnyire fás, bokros, a part mentén füves terület, ami kiváló terep a fürdőzésre. A szigeten lehet kenut bérelni, sőt, kicsit arrébb vitorlázni is, de azok is megtalálják a számításukat, aki elvonulásra vágynak. A 21 kilométerbe – a túlpartot vagy a sziget másik oldalát beleszámítva 42-be – sok minden belefér. Amikor pedig éppen nincs vírus-járvány, a szabadtéri fesztiváloké a terep errefelé.

Ha valaki még így is keresné a vadregényes természetet, de nem akarja kitenni a lábát Bécsből, akkor a szigettől légvonalban alig 500-600 méterre, az öreg-Duna holtágában ezt is megtalálhatja: csónakházak, stégek sorakoznak a náddal benőtt parton. A Duna itt mindenkinek elérhető, akinek van igénye erre. És sok bécsinek van.

– Népszerű hely ez, több kilométer hosszan lehet itt biztonságosan fürdeni, a sodrás nem veszélyes, kényelmesen lehet akár árral szemben is úszni. Ez a mi riviéránk! – mondja az itt időző, ötvenes évei elején járó Goran, aki szerbiai származású ugyan,de húsz éve már az osztrák fővárosban él, és a turizmusban dolgozik.

Szavai szerint sokan vannak olyanok is, akik nem strandolni, fürdeni akarnak, hanem egyszerűen csak egy kis nyugalomra vágynak. És itt azt is megtalálják – különösen mostanában.

– A járvány miatt most sokkal kevesebb a turista, így most még nagyobb a nyugalom – állapítja meg Goran, majd hozzáfűzi: – Szeretem, hogy közvetlenül elérhető a vízpart, bárki le tud sétálni a folyóhoz.

Egy pillanattal később pedig már dobálja is tovább a kenyérdarabokat a hattyúknak, akik a jó falat reményében egészen közel merészkednek hozzá.

A fürdőzők és nyugalmat keresők mellett a kerékpárosoké is a sziget, de bőven látni itt rollereseket, gördeszkásokat is. Utóbbiaknak a Reichsbrücke alatt külön pályát építettek ki. A bicikliutak pedig gyakorlatilag behálózzák az egész szigetet. Ez persze kevéssé meglepő az osztrák fővárosban: Bécsben már nagy múltja és hagyománya van a biciklis közlekedésnek, a belvárosi utcákat kivéve szinten mindenütt van kiépített kerékpárút. S bár olykor nehezen átláthatónak tűnik a gyalogosok, autósok, kerékpárosok, rolleresek sűrű forgalma, valójában szó sincs káoszról: mindenkinek pontosan kijelölik a helyét az utakon, mindenki tudja, hol kell haladnia, a bécsiek zöme pedig fegyelmezetten igazodik is mindehhez.

– A várost igazságosan kell felosztani a közlekedők között, erre korábban kampányt is építettünk – idézi fel Gregor Stratil-Sauer, a városháza mobilitási stratégiákért felelős osztályának helyettes vezetője. Mint azt tőle megtudjuk, a bécsiek 30 százaléka gyalog jár, a tavalyi adatok szerint nagyjából 8 ezer roller van és rengeteg bicikli. Ebből a Duna-szigeten is kapunk ízelítőt.

Gyaloghídon érünk át a túlpartra, ahol feltűnik a plakátról ismert föveny és a napozóágyak, igaz, a kissé borult délelőttön nem tapossák egymást az emberek. Lejjebb a folyóra épített trambulin áll; a Danube Jumping elnevezésű helyen tíz percig lehet lifteztetni a gyomrot három euróért. – Azért kár, hogy nem lehet onnan egyből a Dunába ugrani – jegyezte meg csalódottan egy arra járó fiatal, amikor a hálóval körbevett építményt nézte.

– Mivel a Duna nem a város központján folyik át, mint Budapesten, és az árvízvédelem miatt nagyobb szabad területet hagytak a szigeten, a belvárosi közlekedésben nem tudják használni a folyót úgy, mint más európai nagyvárosokban az ottani vizeket. Így viszont előtérbe kerül a másik fontos funkció: a pihenés, a kikapcsolódás – mondja Gregor Stratil-Sauer. A tapasztalatok pedig azt mutatják, a bécsiek élnek is ezzel az adottsággal.

Csobbanás a kereszteződésben

Mit lehet kezdeni egy nagyjából 400 négyzetméteres kereszteződéssel Bécs egyik legforgalmasabb pontján, a nyugati pályaudvar,a Westbahnhof szomszédságában, ahol kétszer három sávon mennek az autók és még villamos is jár? A bécsi városháza szerint a válasz egyszerű: plázst kell építeni. A 7. és 15. kerület határán zöldterület, úszómedence és "busz-labornak" nevezett kisebb művészeti központ várja az arra járókat. A hivatalos magyarázat szerint Bécs városa ezzel a „kísérleti projekttel szeretné enyhíteni a forró nyári napokat, egyúttal pedig egy szokatlanul érdekes élményben részesíteni a városlakókat”.

Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a kereszteződés helyén egy elkerített, pihenésre alkalmas műfüves területet húztak fel, többnyire raklapokból készítettek ülő alkalmatosságokat, kitettek néhány pálmát, pár leandert, a bónusz pedig a medence.

– Naponta általában négyszázan fürdenek itt, főleg este jönnek, de ennél jóval többen vannak, akik csak ücsörögnek a medence mellett – mondja a helyi úszómester, aki papucsban, fehér pólóban és rövidnadrágban üldögél a medencéhez vezető lépcsősor alján. Nagyon készséges, de a rend szigorú: a koronavírus miatt egyszerre csak 6-an lehetnek a medencében, amit az úszómester gyakori számolással ellenőriz. Egy fürdőző 10 percet lubickolhat, hogy másoknak is jusson hely.

Andreas, egy szalmakalapos, vékony férfi arról beszél, hogy két fiával érkezett és jó ötletnek tartja a belvárosi helyszínt. Arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e, amikor néhány méterre az arra haladó autóktól kell fürödnie, azt válaszolta: nem ideges típus és az emberek többsége teljesen természetesnek veszi, ha valaki a kereszteződésben fürdik.

– A víz nem mély, nincs másfél méter – tájékoztat egy középkorú nő, aki éppen lányával hagyja el felfrissülve a medencét. A kereszteződésben egy „busz-labor” is helyet kapott, ahol művészeti workshopokat és különféle rendezvényeket tartanak. A járműben van – szintén raklapokból épített – fekvőhely, egy gitár, a gyerekeknek színezősarok és egy kis konyha is van. A medence mellett, a busszal szemben pedig frissítőket és jégkrémet árulnak.