labdarúgás;Salzburg;Szoboszlai Dominik;

2020-08-25 19:55:41

A Salzburg csapatánál marad Szoboszlai

„Ez a klub sokat adott nekem, ezért is szeretném folytatni itt a pályafutásomat a következő szezonban” – közölte a magyar játékos.

A válogatott Szoboszlai Dominik kedden bejelentette, hogy nem távozik a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatától.

Szoboszlai hozzátette, hogy csapatával ismét szeretne csoportkörbe jutni a Bajnokok Ligájában.

A székesfehérvári nevelésű játékos három évvel ezelőtt igazolt Ausztriába, előbb a másodosztályú FC Lieferingben szerepelt, majd 2018 májusában mutatkozott be a Salzburgban. A bajnokságot három, az Osztrák Kupát két alkalommal nyerte meg, a legutóbbi idényben pedig az élvonal legjobb játékosának választották.

Olasz sajtóhírek szerint az AC Milan hónapokon keresztül fontolgatta a szerződtetését, ám végül nem a Red Bull-csoport futballért felelős vezetőjeként dolgozó Ralf Rangnick lett a csapat vezetőedzője, így a milánóiak elálltak a tervüktől.

Menedzsere, Esterházy Mátyás szerint Szoboszlai jelenlegi piaci értéke 20 millió euró (7,1 milliárd forint) fölött van.

A Salzburg kedden hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a tavaly Bajnokok Ligája-győztes, idén angol bajnok Liverpoollal. A magyar légiós kezdő volt, majd a 31. percben lecserélték.