Új kollaboráns

Az Orbán-kabinet és a Hit Gyülekezete között nemrégiben létrejött finanszírozási megállapodás sokakban értetlenséget váltott ki. A Fidesz-KDNP és a szóban forgó felekezet több évtizednyi háborúskodást zárt le ezzel a „konkordátummal”. Az érintett felek nem csupán elásták a csatabárdot, egyenesen szövetségkötésről beszélhetünk. Hack Péter szánalmas magyarázkodása ellenére indokolt marad a kérdés: hogyan válhatott a hazai kormánypártok kommunikációjában Németh Sándor eklézsiája „extrém szektából” nagy hirtelen „bevett egyházzá”? Az emberi és polgári szabadságjogokat védelmező, illetve a vallási pluralizmust és a szekularizációt preferáló Hit Gyülekezete vajon miféle folyamat betetőzéseként vált egy autokratikus rezsim csatlósává?

Az eredetileg római katolikus Németh Sándor fiatalkorában egyik elindítója volt a Katolikus Karizmatikus Megújulásnak, melynek tevékenységében tinédzserként e sorok írója is részt vett. A hazai áldozópapok és püspökök többsége még ma is idegenkedve tekint e lelkiségi mozgalomra, mely a hívek körében fejti ki tevékenységét. Nem véletlenül. A Magyar Katolikus Egyház kétezer éves tradíciót követ, amikor a fárasztó, költséges és gyakran eredménytelen térítő munka helyett inkább az államhatalomba próbál beépülni, hogy törvények útján kényszeríthesse a társadalomra saját értékrendjét, tanításait.

A jelek szerint ezt az erkölcstelen gyakorlatot időközben skrupulusok nélkül átvette a Hit Gyülekezete is, hiszen a rendszerváltozás óta eltelt harminc esztendőben úgyszólván a magyar politikai élet valamennyi formációjával megpróbált már szövetségre lépni. A „fülkeforradalom” sikere aztán megérlelhette Németh Sándorban a meggyőződést, miszerint Orbán Viktor belátható ideig leválthatatlan az ország éléről. Láthatta azt is, a magyar autokrata mennyire bőkezűen hálálja meg a hazai történelmi egyházaknak az iránta tanúsított lojalitásukat. A Hit Gyülekezete vezető lelkészét valószínűleg elszédítették a rivális klérusnak az állami költségvetésből juttatott milliárdok, s a nem kevésbé fontos privilégiumok. Úgy tűnik, ekkora bizniszből ő sem akar kimaradni.

A rezsimmel való kollaboráció útja azonban szükségszerűen lejtőre visz. A népszámlálási adatok napnál világosabban mutatják, miként csökken évről évre tetemesen a történelmi egyházak híveinek száma. A fő okot illetően nem lehetnek kétségeink. A társadalmat felháborítja a klérus részvétlen hallgatása a hajléktalanok üldözésével kapcsolatban éppúgy, ahogy a menekültellenes uszítás hallgatólagos támogatása is sokaknál kiveri a biztosítékot. De nem teszi szóvá a főpapok többsége „a nemzet miniszterelnökének” szociális érzéketlenségét vagy a jogállam orbáni lerombolását sem.

Az a kiábrándulási folyamat, amelyet már Bartus László botránykönyvének megjelenése is jelzett, csak erősödni fog a Hit Gyülekezete és az Orbán-kabinet szövetségkötése után. Németh Sándornak el kellene gondolkodnia: hitelességének megőrzése szempontjából nem volna célszerűbb a makacsul becsületes Iványi Gábor útját járnia?