késelés;emberölés kísérlete;

2020-08-27 07:33:51

Mellkason szúrta alvó ismerősét László

Majd azt állította, hogy egy ismeretlen férfi volt az elkövető, aki a támadás után elfutott.

Egy járókelő tett bejelentést 2020. augusztus 26-án hajnali 4 óra 30 perckor, hogy egy Kámfor utcai használaton kívüli gyárépületben mellkason szúrtak egy férfit – írja a police.hu.

Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre ott találták a sértettet és még egy férfit. 

A mentők a férfit életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. 

A helyszínen lévő 45 éves E. László először azt mondta a nyomozóknak, hogy egy ismeretlen férfi megtámadta őt és ismerősét, majd elfutott.

E. László azonban többször ellentmondásba keveredett. A nyomozók kiderítették, hogy nem volt harmadik ember a helyszínen a bűncselekmény elkövetésekor, a gyanú szerint az 54 éves alvó férfit E. László szúrta mellkason.

A 45 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

Amikor E. Lászlót szembesítették a beszerzett bizonyítékokkal, bevallotta a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint egy korábbi sérelem miatt szúrta meg ismerősét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlet bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a 45 éves budapesti férfi ellen.