felújítás;egyházfinanszírozás;Eucharisztikus Világkongresszus;

2020-08-28 07:32:23

Sok-sok pénzzel kedveskedett a kabinet az egyházaknak járvány idején

A különböző felekezeteket így vélhetően nem zavarja, hogy a kiszámítható támogatási rendszer elporladt, és kézből etetik őket.

Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak, írja a hvg.hu.

A Magyar Katolikus Egyház a szeptemberre tervezett budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) megrendezéséhez kapcsolódó címeken kapott pénzt, korábban mintegy 30 milliárd forintot, márciusban pedig egy nappal az után, hogy a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, újabb 2 milliárdot. Noha ekkor már rebesgették – egy hónappal később pedig bizonyossá is vált –, hogy Ferenc pápa elhalasztja a nemzetközi eseményt egy évvel.

Március közepén a „győri római katolikus hitéleti és oktatási célú épületek felújítása és fejlesztése” (a bazilika és a főiskola) részesült 1,6 milliárdos állami menázsiban. Pár nappal később 2,7 milliárd forint folyósításáról döntött a kabinet, amit az egyházak az „épített örökség” védelmére használhatnak fel.

Utóbbi jogcím afféle jolly joker: azóta újabb két kormánydöntésben is megjelent (májusban, majd júliusban), s ezek révén összességében még egyszer annyi (több mint 7 milliárd forint) támogatás ment ki az egyházi örökség védelmére, mint amit az efféle kiadásokra az idei költségvetésben a parlament korábban eltervezett.