színház;Magyar Színházak kisvárdai fesztiválja;Marosvásárhelyi Nemzeti Színház;

Bóta Gábor: Mocsokáradat

„Ezt érzékelteti Keresztes Attila húsba vájó, abszurdba forduló, de nagyon is a rögvalót ábrázoló rendezése. Megmutatja, hogyan mérgeznek minket nap mint nap, miben kényszerülünk élni.”

Lehet ámulni és bámulni, hogy Ibsen látnok volt. Látta előre, hogyan lehet a demokratizmus örve alatt temérdek gazságot elkövetni, arról papolva, hogy minden rendben, ennél magától értetődőbben megkérdőjelezhetetlen demokráciát ember legyen a talpán, aki látott már. Ez kérem itten a szabadság és a népfelség netovábbja. Igencsak farkasvakságban szenved, aki nem veszi észre. Aztán, ugye mindig akadnak olyan elvetemültek, akik ezt nem így gondolják. Bele akarnak köpni a levesbe, okvetetlenkednek, sőt lázítanak, az ilyeneket meg kell próbálni észre téríteni, és, ha ez nem megy, ki kell közösíteni. Ha ez sem vezet eredményre, netán ki kell csinálni őket, nehogy már megzavarják a fene nagy demokráciát. A kicsinálás folyamatáról, és ennek közrendként való kikiáltásáról regél a 138 évvel ezelőtt írt, letaglózóan aktuális mű, A nép ellensége. Amivel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vendégszerepelt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, agorává téve a hosszúkás színpadot, ami kettéválasztja a nézőteret, ahol nem oltják el a lámpákat. Ahogy a deszkákon lévőket, úgy egymást is folyamatosan bámulhatjuk. Végig mustrálhatjuk, hogyan reagálnak a közönség tagjai különböző szituációkra, igaz és hamis mondatokra, megalkuvásokra, gerincek sorozatos meghajlására. Ami rendszerint önérzeteskedéssel, sőt sértettséggel is jár, ha valaki szóvá igyekszik tenni az erős érdekek által vezérelt népámítást.

Ezúttal dr. Stockmann a gépezetbe került, kiiktatandó „csavar”. Tudós orvosként azt veszi a fejébe, hogy a fürdő vize mérgező. Megépítésekor spóroltak, és emiatt a hatalomhoz közelálló ember gyára szennyezi a vizet, fertőzést, megbetegedéseket okozva. És ezt az orvos világgá akarja kürtölni, miközben a város fő bevételi forrása a fürdő. Így aztán a polgármester, aki történetesen a bátyja, módszeres, ocsmányul galád lejárató kampányba fog ellene. Fenyeget, zsarol, megvesz kilóra mindenkit, aki nem hajlandó a boszorkányüldözésben részt venni. Tollas Gábor tenyérbe mászó, sima modorúnak látszó, de ordenáré módon ordító fickót játszik. Az ál-demokrata megtestesülése. Harcias kakas a magáénak tekintett szemétdombon. Megérteti a sajtóval, a civilek vezetőjével, akárkivel, hogy jobban teszi, ha egy követ fúj vele. De ha kellően simulékony, lesz pénz, paripa fegyver. Sebestyén Aba dr. Stockmann, aki annyira tisztalelkűen naiv, hogy a családjával pezsgőt bontanak, amikor rájön, hogy szeretett városa fürdőjének vize mérgezett. Boldogan koccintják össze a poharaikat, kitüntetésről, fizetésemelésről vizionálnak. Örülnek, hogy kiderült az igazság, így megmenekülnek a fürdőzők a megbetegedéstől. Felhőtlennek látszik az öröm.

A szereplők a városka lakóiként kezelnek bennünket. A népgyűlés jelenetében a levezető elnök, aki a hatalom embere, a nyomda tulajdonosa, a civilek álszentté vált manipulátora, hamis kedveskedéssel kérdezgeti a publikumot demokráciáról, sajtószabadságról. A világ egyik legizgalmasabb rendezője, a gyakran provokatív Thomas Ostermeier is alkalmazta már ezt a módszert produkciójában, a híres Schaubühne-ben. Előadás ez az improvizációval teli jelenet az előadásban. Beékelődött Ibsen szövegébe. Az általam látott kolozsvári vendégjátékon kemény politikai témák kerültek szóba, a közönség aktív közreműködésével, rázós hozzászólásokkal. A marosvásárhelyi produkcióban a népgyűlés elnökét megformáló Henn János jól rögtönöz, álságosan, de flottul érvel. Szóvirtuóz. Még élvezi is agyafúrt hazugságait. Pedig azt is megkapja az egyik nézőtől, hogy nem hiteles személyiség. Lepereg róla, nem sül le a képéről a bőr. Kisvárdán is vita alakul ki a nézők között. Vannak, akik lényegében azt állítják, hogy a sajtószabadság makulátlanul sértetlen. Mások szerint ez nem így van.

Dr. Stockmann, akibe az elnök többször drasztikusan belefojtja a szót, bár már nem naiv, de még mindig csak ámul-bámul megdöbbenve. Nem számított ilyen pálfordulásokra, gazságtömegre, arra, hogy a népet ennyire folyamatosan lehet maszlaggal etetni. Sebestyén Aba szemléletesen megmutatja az eszmélés folyamatát, ahogyan átszakad benne a gát, nem hagyja már magába fojtani a szót. Érvel és érvel, megemeli a hangját, majd kiabál, annak árán, hogy tudja, ez az ő és családja elűzetésével, lenullázásával jár. Moldován Orsolya a családjáért aggódó feleség, először igyekszik megalkuvásra bírni a férjét, de aztán gyönyörű, ahogy határozottan kijelenti, mégis kiáll mellette, és hosszan, egymást átölelve összecsókolóznak. Galló Ernő a Népújság főszerkesztője, kezdetben karakánul odaáll a doktor mellé, közölni akarja a cikkét, majd a polgármesternek őt is sikerül „jobb” belátásra bírnia. Bartha László az újság munkatársa, aki ekkorra már át is állt. Nagyszerű az egész színészcsapat, az említetteken kívül, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Ördög Miklós Levente és a két serdülő gyerek szerepében, Bíró Sára, Robert Szilárd egyaránt. Lúdbőröztetően érzékeltetik, hogyan árad a mocsok, miért kell menekülnie a Stockmann családnak.

Zsámbéki Gábor 2013-ban, a Katonában bemutatott rendezésében a mérgező szennyvíz elárasztotta Stockmannék lakását, azaz a színpadot, már-már a publikumot is fenyegetve, jelezve, hogy kevés a túlélés esélye. Ezt érzékelteti Keresztes Attila húsba vájó, abszurdba forduló, de nagyon is a rögvalót ábrázoló rendezése. Megmutatja, hogyan mérgeznek minket nap mint nap, miben kényszerülünk élni.