Oriol;ellenzék;diktatúra;

2020-08-29 16:35:43

Orbánról egy szót sem

Orvosi és pszichológiai szakkönyveket ad ki, alapítványával pszichiátriai betegek érdekvédelmével foglalkozik, barátaival közéleti kerekasztalt működtet, blogot ír. Öt éve hónapokig ápolta egy közeli hozzátartozóját, akit végül elveszített. Azóta türelmetlen, szókimondó. Nehezen viseli „az egyre több fasiszta jelleget mutató Magyarországot”, az éveket felfaló polgárháborút. Mindenek fölött tiszteli az emberi méltóságot és a jog uralmát. Aktív ellenzékiként élte meg az elmúlt tíz évet – erről, az ellenállás stációiról és árnyalatairól Oriold Károlyt kérdeztük.

– Van valami megérzése, hogy hívják 2022 után a miniszterelnököt?

– Úgy, mint most. Egyelőre nem látok konkrét szándékot a változásra, tervet meg végképp nem. Álmodozás van.

– A választójogi törvény átírása után 9 évvel az ellenzék beleáll a választókerületi összefogásba. Ez kevés?

– Az.

– Mit kellene csinálni?

– Szóba kellene állni a választókkal.

– A nyáron mindenhol ott voltak az ellenzéki politikusok, a nemzeti konzultáció és a szabadstrandok megőrzésének ügyével.

– Ez szóba állás?

– A bázist sosem lehet eleget építeni, de most tényleg nem csak beszélnek róla.

– Benne voltam a Momentum egészségügyi munkacsoportjában...

– Olvastam, és azt is, hogy csalódott. A Momentum csak most tanulja a pártlétet...

– Magyarországon nincsenek demokratikus hagyományaink. Nem tudjuk, hogy lehet témává tenni egy témát, mi a módja a megvitatásának, és ha megállapodunk valamiben, akkor ahhoz tartani is kellene magunkat.

– Nem túl szigorú az ellenzékkel?

– De igen.

– Legyünk szigorúak, de azért a kormány ott üti-vágja őket, ahol éri, például kurtítja az erőforrásaikat.

– Erőforrások? Ha 100 ezer párttag befizetne havonta 2 ezer forintot, akkor a havi apanázs 200 millió forint lenne – nagyságrendileg más, mint a jelenlegi finanszírozás. Ebből sok mindent lehetne csinálni. Csakhogy a pártelitek tévúton járnak, mert nem a társadalmi támogatottságot tűzik ki célul, hanem az állami apanázst. Teljes tévedés.

– Ellenzéki pártnak dolgozni nem ígér nagy­ívű szakmai karriert, sőt a tagjának lenni sem veszélytelen. Szakértők általában nem nevezik az Orbán-rezsimet diktatúrának, ön viszont...

– ...szerintem ez diktatúra, igen.

– Miért?

– Az utóbbi két év legnagyobb könyvélménye volt számomra Mark Amadeus Notturno könyve Hayek és Popper a racionalitásról, az ökonomizmusról és a demokráciáról címmel. Notturno Pesten kutatta a témát, a CEU-n dolgozott több évig. Felcsuti Péter fordította, tőle mindent elolvasok. Hayek és Popper egyetértettek abban, hogy a diktatúrának egyetlen ismérve van, csak a saját törvényeit tartja be. Szóval ez diktatúra.

– Nem visz el bennünket a fekete autó, vannak nyomai a szólásszabadságnak, vannak választások.

– Manipulált választások. Ahol 19 megyei napilap ugyanazzal az Orbán-interjúval jelenhet meg, ott nincs szabad választás. Nincsenek szabadon elérhető információk, amelyeknek a birtokában megalapozott döntéseket hozhatnának a választók.

– Sokak szerint Mészáros Lőrinc a tehetségének köszönhetően lett az ország leggazdagabb embere, és Orbán még mindig a létező szocializmussal küzd. Az, hogy ezt kijelentem, nem sajtószabadság?

– Nem, mert korlátozott a médiumok elérése. Hiányzik a médiapiac sokszínűsége, főként vidéken, és akkor a választást befolyásoló kormánypropagandát nem is említem, amely betölti a sokszínű média kiszorulása nyomán keletkező űrt.

– Hol rontotta el az ellenzék az elmúlt tíz évet? Volt ilyen pillanat?

– Megint Hayeket és Poppert hoznám elő. Van egy dolog, amit elfelejtünk: a demokrácia azért más, mint a tervgazdálkodás, mert abból indul ki, hogy közösen vagyunk okosak.

A piacgazdaságban a közösség együtt tudja, hogyan kell működtetni a társadalmat. Ezért lennének fontosak a demokratikus pártok is, ahol nem a vezetőségnek van pártja, hanem a párttagságnak van vezetősége. Most hiába van sok-sok tudás mindnyájunkban, elengedtük, hogy ezt a közös tudást értékként kezeljük.

– Visszatérve a párttagok hiányához: a Fidesz-hatalom a kormányhivatalokon, önkormányzatokon, vállalkozókon át leszivárgott a legutolsó kistelepülésre is. Munkahelyvesztéssel fenyeget az is, ha tüntetésre megy valaki, nemhogy a párttagság.

– És az adatvédelem? Miért nem lehet ez magánügy?

– Egy kistelepülésen? Az emberek féltik az állásukat, a gyerekeik boldogulását.

– Akkor ez ön szerint is diktatúra?

– A versengő autoriter rendszer szerintem megközelítőleg pontos leírás. Bár a mérkőzés mindig addig tart, amíg meg nem nyeri a ­Fidesz...

– És közben az is kérdés, hogy néz ki Magyarország, amikor nem a Fidesz kormányozza, hanem például a Momentum. Hogy néz ki a párt egészségügye?

– Fenn van a honlapján. Amúgy a Fidesz egyik legnagyobb bűne, hogy mozdíthatatlannak tűnő rendszerével a szakértő bázist, közte a fiatalokat elverte a politika közeléből. Rengeteg tüntetésről ment haza a tömeg csalódottan, dolgavégezetlenül.

– Én is kimentem az Index-tüntetésre, és csalódottan mentem haza. Olyan gyenge beszédet, mint az Orosz Annáé, nem hallottam még.

– Nem a szíve csücske a Momentum. Szóval ott áll a tüntetéseken olykor több tízezer ember, és várja, hogy valaki megmondja, hol kell megragadni a rendszer üstökét. Az MTVA épületénél Hadházy Ákosék legalább példát mutattak, de ott sem történt semmi.

– Mert Hadházy Ákos és Szél Bernadett két romantikus, magányos hős. Mégis: ők is lefelé kommunikálnak a polgárokkal, nem velük. És hol van a pártjuk? Hol van a mozgósítható bázisuk?

– Azt mondják, épül. De egy másik fontos kérdés: elég mozgósítóerő-e az, ami két éve volt, hogy meg kell akadályozni a Fidesz kétharmadát, ami, akárhogy nézzük, eleve vereség, csak kisebb. Milyen célt lehet zászlóra tűzni, hogy valóban meginduljanak utána az emberek?

– Ha nem azzal foglalkozunk, milyen Magyarországot szeretnénk, elvétjük a célt. Két példa: a kormány egy mozdulattal kirakott több tízezer közművelődési szakembert a közalkalmazotti státuszból. Melyik párt mondja, hogy azonnal visszavesszük őket? Hol beszélnek inflációt meghaladó nyugdíjemelésről? Jelenleg a nyugdíjasok szétalázása folyik. Nem tudom, mit kell csinálni, de azt gondolom, hogy közösen vagyunk okosak. Egy példa: a tavalyi EP-választás után lemondott az SPD elnöke, Andrea Nahles. A társelnök-utódok, Saskia Esken és Norbert Walter-Borjans két napig egyeztettek rengeteg küldöttel a programjukról, s arról, nem lépnek ki az CDU/CSU-koalícióból. A két pártvezér azt csinálta, amiről a küldöttek döntöttek. Leesett az állam. Ez a demokrácia. Nálunk hol van ez? A vezérek döntenek, aztán „mindenki utánam”!

– És mennek utánuk az emberek, akár egy demonstrációra is.

– A rabszolgatörvény környékén mindennap volt tüntetés, mentem én is. Kialakult egy spontán megmozdulás is, amikor a karácsonyfát felgyújtották. El kellett dönteni, merre megy a sokezres tömeg, és akkor tapintható volt a düh az emberekben, amin nem csodálkoztam. Most nincs miért utcára menni, nincsenek megszólítva az ellenzékiek.

– Többször írt a témáról, mondván, jó lenne elkerülni, hogy a düh forradalomba torkolljon. Azt szokták mondani, forradalom vagy pénzügyi krach, esetleg a koncosztás vége emésztheti föl a rendszert. Van bármelyikre esély?

– Jelenleg nincs. Mindig akkor voltak nagy változások, amikor olyan volt a nemzetközi helyzet. Ha Lukasenko elbukik, ha Trump is veszít, és ha Európa megerősödik, lehet valami. De az EU ma széttárja a kezét, és azt mondja: demokratikus választásokon lett kormányfő Orbán. Ezt fogja mondani Németország is, amíg Leopárd harckocsikat veszünk sok százmillió euróért. Tavaly kint voltam az EP-választások idején, sok emberrel beszéltem. Egy idős, jómódú frankfurti gépészmérnök, aki a szélsőjobboldali AfD-re szavazott, azt mondta, „Orbán csodálatos!”, „De hát lop!”, feleltem. „Nálunk is lopnak”, válaszolt. „De nincs szabad sajtó”, mondtam én. „Nálunk sincs”, így ő, a helyi újságnál visszaélések történtek. Aztán elővettem a 19 megyei napilap azonos címlapját. Akkor néztek egy nagyot. Fogalmuk sincs, mi folyik Magyarországon.

– Szóval ne az uniótól várjuk a levegőt...

– A magyaroknak volna fontos, hogy érezzék, el lehet távolítani a diktátort.

– Hogyan?

– Mint a belaruszok. Vagy amiként Trump leszerepel. Ezek üzenetek, hogy össze lehet fogni. El kell menni egyszer a felcsúti stadion mellett, én megtettem. Teljesen szürreális.

– Ha már Felcsút: kiadta Rudas Jánosnak az Orbán Viktor és Te című kötetét. Érték re­torziók?

– Néhány évig nem nyertünk pályázatot.

– Milyen kedvezőtlen tapasztalata van még a rendszerrel?

– Halálesetek. Hozzátartozóim haltak meg kórházi fertőzésben. Az egészségügy állapota döbbenetes. Az orvosszakma alig tiltakozik, hogy nincs fertőtlenítőszer, asszisztál ahhoz, hogy azt sem tudjuk, melyik kórházban hányan halnak meg. Ez az ő felelősségük is. De a diktatúrában az egyén semmiért nem felel. Ez nagy vonzerő a demokrácia és a nyílt társadalom felelősségvállalásával szemben.

– Több helyen írja, hogy tisztelni kell a kormánypárti szavazókat. Azt mivel magyarázza, hogy miközben rengeteg pénzt lop el vagy költ esztelen hóbortokra a kormány, a fideszes szimpatizánsok elnézik az egészségügy pusztulását?

– Nekem úgy lett egészségügyi végzettségem, hogy néhány éve mint szociális gondozó és ápoló végeztem. A Dózsa György úti idősotthonba jártam gyakorlatra, fél éven át minden pénteken ott önkénteskedtem. Szerettem, sokat tanultam. Pelenkázás, zuhanyozás, gyógyszerbeadás. Volt egy roma közmunkás takarítónő. Könnyen ismerkedek emberekkel, vele is beszélgettem. Elmondta, hogy vidékről jár föl dolgozni, és hogy mennyire jó neki ez a közmunka, és reméli, hogy meghosszabbítják. Ellenzéki politikus vajon beszélt-e közmunkással? Találkoztak-e velük? Első nap, amikor a demens osztályon fürdetés volt, rám üvöltött a nővér, mossak kezet, mielőtt a beteghez nyúlok. Ottlétemkor, februártól októberig egy fertőzéses haláleset sem történt. Amikor kórházból érkezett vissza egy idős beteg, mindenki azonnal rettegett a kórokozóktól.

– Tehát miért támogatják a fideszesek ezt az – eufemisztikusan – aránytévesztő kormányzást?

– Azt tudom, hogy beszélni kellene közmunkásokkal, idősekkel, nővérekkel.

– Ez nem magyarázat.

– Félnek. És nem olvasnak mást, csak propagandát. Miközben a Fidesz eljut a legutolsó faluba is, ahol azt hírleli, hogy a Soros dög, a migránsok a legveszélyesebbek a világon. És hol van mindeközben az ellenzéki think tank, a gondolatközpont, ami felméri a pozitív üzeneteket, és megmondja, hogy kell célba juttatni őket? Joe Bidennek minap volt egy beszéde, ahol elmondta, nem lehet a rossz sorsunkért mindig másokat okolni. Ez is egy üzenet lehetne: ne okold Brüsszelt, ne okold a menekülteket, ne okold Sorost, hanem kezdj cselekedni. De nem vagyok marketingszakember.

– A blogjában ír arról a lehetőségről, hogy a Fidesz oldaláról a szélkakasok tömegével fordulhatnak el. Miért tennék?

– Ha azt látják, hogy a diktatúrák gallyra mennek, és látják a süllyedő hajót, lépni fognak. Mert a vezérkar tagjai előbb-utóbb össze fognak veszni. Félelemben élni az apparatcsikoknak, és eljátszani az agyhalottat, nem lehet könnyű. Látni Szijjártó Péter jachtozását, ébresztő élmény.

– Jó kedélyű. Pedig ebben az országban nem könnyű annak lenni.

– Sok sikerélményem van. Jó együttműködni a pszichiátriai társasággal, és megköszöni a munkánkat a minisztérium is. A pártokkal nem tudok szót érteni, a kamarával sem.

– A könyvkiadás se könnyű pálya.

– Évente 20-30 ezer könyvet adunk el és 20-30 új címünk van. Megvagyunk.

– Felhívtam Rudas Jánost, mit kérdezne öntől, és ő a szabályok tiszteletéről faggatná, amiben ön kérlelhetetlen.

– Ez igazából a János témája.

– Abban nincs igaza, hogy egy méltatlan hatalom jogszabályait nem kell tisztelni? A gyülekezési törvény szigorításán vagy a közadatokhoz hozzáférés korlátozásán semmi tisztelni való nincs.

– Ezzel egyetértek.

– Ma is dolgozna együtt ifjabb Lomnici Zoltánnal? – ez szintén János kérdése.

– Nemrég beszéltünk erről, amikor Zoltán szeretett volna újra dolgozni velünk, de nemet mondtam. „Elvesztetted a szakmai hiteledet, lejárattad magad”, ezt mondtam neki. Nem tudom, hogy fog kijönni ebből a helyzetből. Sajnálom, hogy erre kényszerült.

– Azt is írta, nem bírja az egyre több fasiszta jelleget mutató Magyarországot.

– Nagyon nem bírom. Egyszerű példa: amikor állok a sorban a Lehelen, és jön a cigányozás, nem hagyom. Én beszólok. Szolidárisnak kell lennünk. Ennek az alapvető mércéje egyébként a hajléktalan pszichiátriai beteg. Nagyon fontos volna, hogy akik a társadalom legalján vannak, velük kellene beszélni, az ő érdekeiket és a méltóságukat kellene megvédeni. Ha így lesz, akkor azt érzik majd az emberek, hogy bármi történhet, nem maradnak magukra, ha kihullanak a védőhálón. Bármelyikünkkel előfordulhat.

– „Ahogy durvul a diktatúra”, úgy nő demokrata ellenzéki barátai körében a tenni akarás az Orbán-rendszer leváltására, írta.

– Nő a tettvágy, igen, de az ötleteket nincs hova becsatornázni. Jobbnál jobb ötleteink vannak, de elforgácsolódnak. Szerintünk egyáltalán nem kellene Orbánnal foglalkozni.

Az volna fontos, milyen Magyarországot akarunk. Hogyan lesz jobb nekünk? Van egy kis közösségünk, az Újpesti Kerekasztal, ahol erről beszélgetünk. Szót sem ejtünk Orbánról. A járvány idején minden héten zoomon beszélünk, és még mindig tanuljuk, hogyan tudunk egyezségre jutni. Közös bennünk, hogy nagyon szeretnénk, ha nem orbánizmus lenne, ha nem diktatúra lenne, de magunkkal, a terveinkkel, a tudománnyal foglalkozunk. Kicsiben működtetjük, aminek nagyban kellene működnie: tanulunk egymástól.