Józan ésszel az ember azt gondolná, hogy most aztán igazán nagy bajban van Orbán Viktor. No nem azért, mert a kormány közelébe is beütött a koronavírus, és még csak azért sem, mert igen magas létszámú dzsemborit tartottak a beosztottjai egy zsófiapusztai kúrián, az ilyesmit lábon kihordja a miniszterelnök. Ha meg netán morog néhány libernyák, hogy vajon azt az úri murit miből tartották, nos őket simán elviszi a hátán.
Hanem vannak itt egyéb dolgok is. Mondjuk mindjárt maga a Szijjártó-ügy. Ha jól figyeltem, eleddig nem szólalt meg a külügyminisztere adriai utazása kapcsán, meglehet azért, mert ő is valahol a horvát tengeren kalandozott, igaz, nem tudjuk, hogy megfordult-e Szijj László jachtján, vagy valóban csak egy olcsóbb vitorláson ringatózott. De ez tényleg a magánügye, már ha nem a NER-lovag vendége volt ő is. Az viszont kevésbé, hogy Szijjártó egy rendes demokráciában nem úszhatná meg az erkölcsi és talán jogi kihágást, le kellene mondania, amit láthatóan nem akar megtenni. Akkor viszont a főnökének kellene lépnie. Orbán azonban, emlékszünk, a Borkai-esetben sem akart az elején megszabadulni a győri polgármestertől, csak a közvélemény nyomása késztette arra, hogy az önkéntesség látszatát keltve kényszerítse távozásra a volt olimpiai bajnokot. Most még nem nehezedik a miniszterelnökre ekkora nyomás, ha viszont nem cselekszik, ezt a hibát felírják valahova…
Tudom, naiv dolog ez, Orbánt nem a közerkölcs irányítja, ha így lenne, már rég megszabadult volna Kásler Miklóstól is. Az EMMI vezetője már minden szinten bizonyította miniszteri alkalmatlanságát, akár az egészségüggyel, akár az oktatással, akár a kultúrával kapcsolatos megnyilvánulásait vesszük figyelembe. Helyzetén azt sem javít, hogy házi interjúkat készíttet, baráti kurzuslovagok kezébe adja mikrofont, hogy kérdezzék őt, mivel neki még az állami rádió stúdiója is veszélyes vállalkozás lenne. Nem vitás, hogy egy jó kormányzásra törekvő, erős kontroll alatt álló miniszterelnök már rég minisztert cserélt volna, kiváltképp egy a pandémia kezelésébe látványosan belebukott vezető esetében,
Orbán azonban már rég kikapcsolta az összes lehetséges kontrollt, és nála a jó kormányzás kimerül a saját erejének kondicionálásába. Ezért aztán nem jó, hanem hűséges embereket választ mindenhova; ilyen Szijjártó és Kásler is. És ilyen Vidnyászky Attila, aki a miniszterelnök kegyeltje, és akit az etikára odafigyelő vezető már akkor elcsapott volna a szolgálattól, amikor elkezdett aláírást gyűjteni, látszólag függetlenként, de mint később kiderült, saját maga mellett. Természetesen nem csapta el, mint ahogy eleddig senki olyat – Borkait kivéve -, aki normát szegett, már ha egyáltalán létezik bármilyen norma azon kívül, hogy parancsra cselekszem.
Józan ésszel tehát úgy gondolná az ember, hogy most Orbán Viktor igazán nagy bajban van: Szijjártó, Kásler, Vidnyánszky – sürgős dolga van velük. Addig azonban, míg nem érzi a bajt, nem bántja őket. Mondanám persze, hogy itt a baj, de ki vagyok én, hogy szóljak…