Olaszország;támadás;koronavírus;COVID-19;

2020-08-30 09:19:40

A kórházi személyzetre támadt három koronavírusos beteg Rómában

Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből.

Megtámadta a központi római katonai kórház személyzetének tagjait és a biztonsági feladatokat ellátó katonákat három nigériai személy, miután megtudta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette szombaton az olasz védelmi minisztérium.

A két nigériai férfit és a társaságukban lévő nőt előzőleg a főváros közelében lévő fogadóközpontból szállították a római Celio katonai kórházba, a Covid-19 járvány fertőzöttjeinek a kezelésére kijelölt központba. Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből.

Megtámadták a kórház személyzetét és néhány ott szolgálatban lévő katonát, ütlegelni és harapni kezdték ez utóbbiakat. Csupán néhány könnyebb sérülést okoztak, de ezután rögtön feljelentették őket hatósági személy elleni erőszak miatt.

Bár nem történt súlyos sérülés, az eset olaj volt a tűzre a migráció kérdéséről Olaszországban jelenleg folyó éles belpolitikai vitában. Matteo Salvini, a Liga vezetője az ügy kapcsán keményen bírálta a kormányt, amely szerinte semmibe veszi a migránskérdés súlyosságát.