DVSC;koronavírus;

2020-08-30 15:40:09

DVSC: megjelent a koronavírus a klub környezetében

Minden játékos, stábtag és irodai dolgozó Covid-teszten vett részt.

„Mint közismert, országszerte növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma, a DVSC környezetében is megbetegedést regisztráltak a szakemberek. A klub azonnal cselekedett, szombaton éjszaka és vasárnap reggel valamennyi játékosa, stábtagja és irodai dolgozója – a törvényes egészségügyi protokollt maximálisan betartva – Covid-teszten vett részt” – közölte a klub a honlapján.

A mintavételt a jövő hét elején megismétlik, ugyanis két negatív teszt szükséges a mindennapi munka folytatásához. „A bajnokságban 2 hetes szünet következik, így szerencsére van lehetőség a helyzet megnyugtató megoldására” – tették hozzá.

„Ehhez kapcsolódik, hogy ezáltal változás történt a válogatott keretében is, Korhut Mihály helyett Hangya Szilveszter csatlakozik a nemzeti együtteshez. Az MLSZ közleménye szerint miután a DVSC környezetében is felmerült a koronavírus-fertőzés, elővigyázatosságból a honvédos Gazdag Dániel után a Loki balhátvédjének részvételétől is eltekint a válogatott stábja” – írta a klub.