Semjén Zsolt;vadászat;jótékonykodás;Kásler Miklós;

2020-08-31 18:51:36

Semjén Zsolt tiszteletbeli fővadászként jótékonykodott, és segítette meg Kásler Miklós tárcáját

Orbán Viktor KDNP-s helyettese 37 millió forint értékű adományt vitt a vadásztársadalom nevében, mint mondta, hazafias kötelességből.

A vadásztársadalom hazafias kötelességének érzi a segítségnyújtást, amikor a magyar nemzet nehézséggel küzd – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével közös hétfői sajtótájékoztatón. Át is adtak a „magyar vadásztársadalom” nevében egy adományozó, okiratot.

A dokumentum szerint ez az összeg az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. által a tavalyi évben megvalósított I. országos jótékonysági vadászat eredményeként gyűlhetett össze.

Semjén Zsolt emellett megemlítette, hogy „részint történtek felajánlások, részint a magyar vadászok jelentős összeget fizettek be, az összegyűlt pénzzel az egészségügyet segítették”. – Emellett nagyon sok vadásztársaság az általa elejtett vad húsát juttatta el kórházaknak, a magyar egészségügynek – tette hozzá.

Kásler Miklós így hálálkodott: 

Mint azt Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, a jótékonysági vadászat az idén is folytatódik. A magyar gyökerű kezdeményezést nemzetközi színtérre is kiterjesztené a szervezet, és szeretnék, ha december 27. világszerte a jótékonysági vadászat világnapja lenne. Tavaly 1200 vadász jótékonykodott, most céljaik között szerepel, hogy ebbe a határon túli lakosságot is bevonják.