Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten! Ezzel a jelszóval az ajakán küzd a járvány ellen az Orbán-kormány, és hogy mire megy, azt saját bőrükön tapasztalják meg a színháziak, a transzszexuálisok, legfrissebb áldozatként pedig a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Ha nem volna elég a vírus és a nyomában járó elszegényedés, még ott van a kormány is, amelyik a polgárok osztott figyelmét kihasználva most még gyorsan leszámol mindenkivel, akit korábban nem tudott kicsinálni vagy legalább elüldözni az országból.
Elképesztő az az igyekezet, amellyel hirtelenjében nekiálltak felszámolni a mélyszegénységben élő gyerekek megsegítését szolgáló oktatási intézményeket. Az iskolakezdés előtti napokban csak úgy záporoztak a hírek: előbb Iványi Gábor egyházától vonták el a kiegészítő támogatást, aztán L. Ritók Nóra Igazgyöngy Alapítványától a művészeti képzést segítő pénz felét, végül az Ámbédkar iskola esett két minisztérium közt a pad alá, teljesen üres zsebbel. Magyarázat persze van, a járvány elleni küzdelemre kell a pénz. És ezt el is fogadhatjuk: az Igazgyöngy nyolc és fél milliója fogja áthidalni azt a problémát, amely még bizonyára nem állt fönn, amikor a teniszszövetségnek állították ki a kétezer-ötszáz millióról szóló csekket.
Közben persze nem is engedik el senkinek a kezét, hiszen az állam kész átvenni mindegyik intézményt. Hogy ez ugyanaz az állam, amelyik a tavasszal simán lemondott a szegregált iskolák tanulóiról, és nem különösebben izgatta magát, amiért nem tudnak részt venni a digitális oktatásban, majd a felzárkóztatásukért sem tett semmit – az csak egy tanulságos egybeesés. Ha átvennék ezeket a ma még magánkézben lévő, személyiségközpontú oktatást folytató, az egy tanmenet–egy tankönyv drillből kilógó intézményeket, bizonyára minden másként lenne.
Vagy nem. Nagyon hamar meg fogjuk tudni.