Előfizetés

Szávai Attila: Iskolakezdés

Szávai Attila
Publikálás dátuma
2020.09.05. 16:32

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Az általános iskola platánfái még nyári illatokat lehelnek magukból, de éjjelente már érezni a közeledő őszt, ahogy lassan kezet fog minden egyes falevéllel. A tanévkezdéssel járó feladatok és izgalmak légköre átjárja az osztálytermeket, lassan szárnyat bontanak a behajtható iskolatáblák. Nyikorognak az öreg zsanérok. A dobozba zárt pormentes krétákban már ébredeznek a tudás és a bölcsesség adatai. A fehér rudacskák a kézre várnak, a táblára, hogy az általuk megjelenített információk többé, okosabbá tegyék a gyermekeket, tehát szebbé a világot. Az intézmény előtti járdán öklömnyi bukkanó púposodik az aszfalton. Befestették fluoreszkáló zöldre, de a falusiak botladozásai mindig lekoptatják, így az iskola karbantartója folyamatosan újramázolja. Ám egy idő után ismét kis híján hasra vágja magát rajta a fél falu. Mint egy nagy pattanás egy kamasz arcán. A köpcös férfi fest, a gyerekek és a környéken lakók botladoznak már húsz éve. Még polgármesteri kampánynak is része volt a hírhedt pukli ügye, de mint általában a kampányígéretek jó része, később ez is feledésbe merült. Csak a hol szorgos, hol lusta karbantartói festés maradt és a lakossági csetlés-botlás. A frissen szolgálatba helyezett iskolarendőr különösen izgatott az első napokban. Korábban kőműves volt évtizedekig, de elege lett a maltercipelésből, betonkeverésből, gondolta, valami hivatalosabb munka után néz. Elvégezte hát az iskolarendész-tanfolyamot, valami sikeres pályamodell, pár polgármesteri hátlapogatás reményében. Kicsivel kevesebb az apanázs, ámde mégse fizikai munka. Nem azt akarja nézni, ahogy húz, ahogy köt meg a beton, hanem a fiatal tanítónőket, ahogy feszülnek a domborulatok azokon az áldott és formás értelmiségi fenekeken. Vigyázni a gyerekekre, rendet tartani. Hivatalnoknak érzi magát, tiszta körülmények. Néhány hete elkezdte újranézni a kábeltévén és a neten a régi kommandós filmeket. Lenyúlt pár harcias tekintetet, verekedési mozdulatsort, amiket aztán sokat gyakorolt otthon az előszobatükörben. Legyen mihez nyúlnia, ha megvadul pár hatodikos. De volt, hogy a hetedik fröccs után a kocsma buditükrében is gyakorolt egy kicsit (épp, amikor belépett a helyiségbe a meglepődött polgármester – akkora lett a csend a vizelet- és hipószagban, hogy szinte hallani lehetett a vakolat nyúló, fejlődő repedéseit). A pályakezdő matektanárnő lelkesen várta a kezdést, már hetekkel előtte megvette magának az iskolás ruháit, a dolgozósakat, ne a tavalyi szoknyákat és blúzokat hordja ismét. A falunak szeme van, jut eszébe öltözködéskor a sokat hallott nagymamai mondat. Jobban figyel, kritikusabb a ruhavásárlásokkor, amióta a testneveléstanárral összeszűrte a levet. Úgy hozta az élet, hogy a testneveléstanár és a matektanárnő huszadmagukkal részt vettek egy néhány napos jógatáborban egy erdei házban és annak erdős-mezős környékén. A férfi hogy, hogy nem, reggelente külön privát edzéseket tartott odakint, félmeztelenül, lehetőleg úgy, hogy a fiatal pedagógusnő is lássa az ablakból. Miközben megtanulták az ászanákat, gyakran összenevettek. A matektanárnő szeretett a szakmájáról, sőt hivatásáról beszélni, ez a férfinak nem volt ellenére. Hamar közös nevezőre jutottak, hatványozott hormontermelés vette kezdetét. Végül nem lett hosszú kapcsolat, viszont a matektanárnő megismerkedett négy új szexpózzal, melyeket a következő kapcsolatokban sikerrel fog kamatoztatni négyzetre emelve a következő férfiakkal együtt töltött évek nettó minőségét. Ez a matematikai logika eszközeivel formálisan nem bizonyított, mégis erősen valószínű. Ezt még nem tudja tehát, csak sejti. És a matematikában a sejtés nagyon fontos állítás. Az iskola történelemtanárjának szeptember első heteiben visszatérő rémálmai vannak: oktatási anyagot vetítenek az angyalok a tűzfalra, továbbképzés, rajta az összes eddig elkövetett bűnével, egészen a gyerekkorától mostanáig. Történelmi párhuzamokat von le, téves következtetéseket. Ettől már előre depressziós lesz, ami nem tartozik egy sikeres pedagógus legfontosabb erényei közé. Azzal tudja legjobban lekötni magát, hogy odahaza a merev falú medencében tölt el pár órát, szeptemberben még vannak tartalékai a nyárnak. Amikor vízcserére került sor nemrég, arra gondolt a medencéből az utcára távozó vizet nézvén, hogy egy folyó mederformáló képessége micsoda erő. Főleg egy gondozatlan utcaképű településnél, amikor a kiengedett medencevíz saját magának igazítja az útját, nem veszi figyelembe az emberek által előírt vagy igényelt törvényeket. Főleg, hogy az utca se nem betonozott, se nem aszfaltozott. Olyan, mint egy prostituált lelkiismerete: vannak itt-ott simább, járható, fixebb szakaszok, de javarészt elhasznált, omladékos, kavicsokkal és kátyúkkal teli zötyögős ösvény. Erre gondolt leeresztés közben a történelemtanár. Egészen ellazult. A folyamat végén, amikor már csak felmosóvödörrel lehetett kimerni a maradék vizet, a közeledő postásnőt véletlenül majdnem nyakon öntötte a kissé algás, zöldes lével. A zöld pólóhoz amúgy is jól megy az algás víz, mondta keserű humorral. Mindketten nevettek. Az iskolaparkban a nyárias szeptember végigsimít a füvön. A kánikulai napok távoztával már csak a maradékait költi a nyár, az aprópénzt, a nap kissé fáradtan vonul végig az égbolton, mint egy nyugdíjas fizikatanár, szinte hátratett kézzel vonul, mint aki a lehető legtöbbet átadta a világnak abból, amiből a legtöbb tehetsége és erénye van. Most már korábban tér nyugovóra. Az iskola takarítónőjét szinte kivétel nélkül mindenki szereti. A takinéninek (így nevezik) már nagyon hiányzott a szinte ipari mennyiségben használt Domestos, a gyerekzsivaj. Örül minden kilöttyent kakaónak, padlóra fojt, elcukrozott menzás teának, ahogy rászárad a harmincéves linóleumra. Egyáltalán: a sok évtizedes linóleum, amit több ezerszer sikált már fel, minden repedését, anyagfáradását, vetemedését és gyűrődését úgy ismeri, mint a saját tenyerét. Ahogy ismeri jól az iskola karbantartóját is, hasonló korú, köpcös férfi. A karbantartó petyhüdt, sunyi udvarlása is hiányzott a takinéninek, ahogy éppen ott kell neki radiátort szerelni, ahol az ötvenes nő felmos. A lehajolás közbeni fenéknézések és aztán a zavart nemodanézések, matatás a radiátor csapjaival, hogy a karbantartó gyorsan mégis csináljon valamit. Közös szokásuk, hogy ki-ki a maga életében a háztartása azon eszközeit, amelyek kényelmet, gépiesített szolgálatokat teljesítenek – úgymint mosogatógép, mosógép stb. –, becézik. Például a mosogatógép neve Zsuzsi, a mosogatótabletta: tabi. A felmosófát szinte magázzák. Együtt nézték meg a szórólapot, amiben a szeptemberi iskolakezdéshez való eszközöket árultak, mindketten büszke nagyszülők, oda kell figyelni a lurkókra. Ceruza- és papír-írószer illatot orrolt az elmúlt hetekben sok gyerek. A rossz tanulókat kirázza a hideg, a stréberebb gyerekek szájában már egy közepesen felszerelt papír- és írószerboltban fokozódik a nyáltermelés. Az iskola platánfái nyári illatokat lehelnek még, de van valami a levegőben az őszi ceruzaszagból. Valahol, az emberi életek mögött az a bizonyos nagy kéz lassan kezébe veszi az írószert.

Hartay Csaba: Halak a szárazföldön

Hartay Csaba
Publikálás dátuma
2020.09.05. 16:13

Fotó: Facebook
Nem kaptunk ilyen feladatot, hogy örökké jól kell érezni magunkat. Mégis, mintha ez lenne az utasítás, és ha nem működik, elégedetlenek leszünk. Megnéztem a Cápát, tudtam, hogy egy műanyag hal van a filmben, de féltem tőle. Rémisztő az is, amivel már régen megbarátkoztunk. Megnyugtató lehet egy csontváz is. Az elalvás állapotában van három-négy perc, amikor az összes alakzat ledobja magáról a csomagolópapírt, és kivilágosodik, fényes fémszoborrá válik a legtökéletlenebb idom is. Csak hallgatok az üres lakásban, nem akarok zenét sem, mert akkor arra is figyelni kéne, és kibillent, mi lesz, ha túlságosan megtetszik, nem élhetek majd anélkül a zene nélkül utána, nem kellenek hangjegyek sem. Nem kaptam soha senkitől olyan feladatot, hogy elemezzem önmagam, mégis magammal vagyok a legtöbbet elfoglalva, ebből a testből nem lehet kivetkőzni, nincs a hátamon cipzár. Miért nincs, tegyél oda cipzárt, ahonnan ki akarsz szakadni. Az alvás hiányzik, sokkal többet kellene aludni, de akkor megint ott az ébredés utáni lelkiismeret-furdalás, hogy amíg aludtam, más felszántott ötven hektárt, kifejlesztett egy vakcinát, vett egy ipari területet. Mégis aludni vágyom, nádasban aludni, füldugóval, hogy a szelet érezzem, de a sustorgás is zene, mi van, ha megtetszik, és onnantól már csak csökkentett élvezeti szinten élhetnék nádsustorgás nélkül. Utazni kellene még, megállni, horgászni valahol, csak egy keszeget akarok fogni, beirdalni, és forró olajba dobni paprikáslisztes bundában. Úgy megsütni, hogy el lehessen ropogtatni az uszonyait. Amikor kapásom volt, az is mennyire hiányzik. Onnan, a másik halmazállapotból jeleztek nekem idegen lények, örökké hívtak, be a tóba, a folyam örvényei valami víznemű csigaként hortyogtak, igen, valóban ilyen hangot adtak ki. Az is zene volt, és hogy megszerettem, ma sem tudok fűnyírózúgás nélkül élni, mert igazából azt sem tudom, milyen anélkül, valaki mindig füvet nyír körülöttem, valami tisztogatás mindig folyik a világban. Napokig nem hívnak telefonon, és ennek örülök. Mit mondanék. Minden oké, semmi extra, ott sem. Akkor minek hívtál. Gyakran eszembe jut, milyen verseket írnának azok a barátaim, akik soha életükben nem írtak verset. Próbáljátok meg, legfeljebb megbánjátok. Abbahagyta a fűnyírást a szomszéd. Milyen verset írna a fűnyírásról. Régebben olyat is álmodtam, hogy a szárazföldön horgásztam, egy dús, zöld kertbe dobtam be, és még kapásom is volt, de nem valami kutya vagy hasonló, hanem halak a szárazföldön, mint égitestek a föld mélyén, vagy alvás egy matracon, amit befújt a nádasba a feltámadó szél, az éles nádlevelek között rezgő, zizegő zene, félek, megtetszik, és onnantól csakis nádasban akarok aludni. 

Hartay Csaba

új verseskötete Átkiáltani az őszbe címmel a héten jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában. „A kötetben, akár a versvilágon túli valóságban, ismétlődnek és visszatérnek az évszakok. Repetitív zene ez” – ajánlja a szerkesztő, Györe Bori.

Acsai Roland versei

Acsai Roland
Publikálás dátuma
2020.09.05. 14:08

"Ha ez emelet, már jó magas. Sok minden fölött / vagyok, de lépcső vezet még sok emeletre, // és a ház fölött ott van az ég csillagködös / ikre."
Hörcsögkerék Az aranyhörcsög a befőttesüvegben. Forgács zörgött, vagy aludt csendben. Egy amerikai nevet kapott, rendben. Mit lehet még mondani? Mármint róla. A bundája puha volt, mint valami plüssé. Hová gurult szeme gombja, miféle ágy alá, honnét nem engedi vissza az idő pókhálója? Nincs, aki megmondaná, és ez különben sem így megy, naná, hogy nem. Csak jönnek-mennek a liftek jelen és múlt között, valamit hoznak, valamit visznek, és a bolygó hörcsögkereke pörög. Ha ez emelet már jó magas Az első hörcsögöt több követte, mint tóba hullt követ a vízkörök. Nappal aludtak s fent voltak este. A szeretet kölcsönös volt vajon? Valószínűleg nem, de az időnk egy ideig közös lett, együtt telt. Nekem el, nekik le. Már nem vagyok az a kölyök, elérkeztem a negyvenötödikre. Ha ez emelet, már jó magas. Sok minden fölött vagyok, de lépcső vezet még sok emeletre, és a ház fölött ott van az ég csillagködös ikre. Mega A kis Casio-szintetizátoron el tudtam játszani a Strange Love-ot a Depeche Mode-tól kamaszkorom- ban. Volt erről videó is, amin egy már azóta halott madár is látható. Annyit most már tudok, hogy minden szerelem furcsa. Keveredik benne a jó meg a… az öröm meg a… a vágy meg a… A némaság meg a… szó. Egyszerre apró és mega. Valótlan és való.