Forma-1;

2020-09-07 20:44:26

Gasly jókor volt jó helyen

A 24 éves francia pilótát tavaly 12 futam után dobogós eredmény híján lefokozta a Red Bull, az Alpha Taurival azóta kétszer is pódiumra állhatott.

Pierre Gasly vasárnapi győzelme rég nem látott sikert jelent hazájának, Olivier Panis egyszeri 1996-os sikere óta nem diadalmaskodott francia pilóta a Forma-1-ben. Panis 2004-es távoztával már nem volt francia versenyző a királykategóriában, s noha a Renault 2005-ben és 2006-ban konstruktőri világbajnok lett, 2009 és 2017 között Francia Nagydíjat sem rendeztek.

Időközben eltűntek a szponzorok, a fiatalok családjai pedig önállóan nem tudták finanszírozni őket, szerencsére a francia autósport-szövetség (FFSA) felismerte az utánpótlás támogatásának jelentőségét.

Gasly nyolcévesen kapta meg első mini gokartját, kilencévesen kezdett el versenyezni. 2010-ben 2. lett az Európa-bajnokságon, ekkor karolta fel az FFSA. Gasly egyike volt azoknak a legtehetségesebb fiataloknak, akik Le Mans-ban bentlakásos iskolába kerültek, a mentoruk pedig a korábbi F1-es versenyző, Jean Alesi volt.

2013-ban megnyerte a Formula Renault Európa-bajnokságot, ennek is köszönhetően került a Red Bull juniorprogramjába. Egy évvel később a Formula Renault 3.5-ben lett második Carlos Sainz Jr. mögött, majd 2016-ban a F1 előszobájának számító GP2-t nyerte meg. Ekkor már a Red Bull tesztpilótája volt, az első F1-es bevetéshez éppen Sainz segítette hozzá.

A spanyol pilóta érezte, hogy valószínűleg sohasem fogják őt előléptetni a Toro Rossótól a Red Bullhoz, ezért előbb kölcsönbe, majd végleg a Renault-hoz igazolt. Gaslynak így a 2017-es szezonban öt futam jutott, a következő évadban pedig elpáholta csapattársát, Brendon Hartley-t.

2018-ben Daniel Ricciardo váratlan távozása miatt Gasly megkapta az esélyt a Red Bullban, a belé vetett bizalom viszont csak 12 futamig élt. Max Verstappen az egyéni pontverseny 3. helye felé haladt, Gasly viszont jócskán elmaradt tőle. A mélypontot Ausztria jelentette, a holland megnyerte a futamot, míg a francia körhátrányban hetedikként ért célba.

Gaslyt a Belga Nagydíjtól kezdve lefokozták a Toro Rossóhoz, ezen a hétvégén a francia pilótát a szakmai visszalépés mellett személyes tragédia is érte. Ekkor hunyt el a Forma-2-es verseny közben honfitársa, Anthoine Hubert, aki az FFSA akadémiáján évekig szobatársa és jó barátja volt. Gasly az időközben Alpha Tauri névre váltó együttesben magára talált, tavaly Brazíliában második lett, most pedig pályafutása első futamgyőzelmét is megszerezte.

„Szerintem felkészültem, de ezt a döntést nem én hozom meg – felelte Gasly, amikor arról kérdezték, hogy visszatérhet-e a Red Bullhoz. A helyére ültetett Alexander Albon sem remekel az anyacsapatnál, nem tudja tartani a tempót Verstappennel, ráadásul Monzában csak 15. lett. 

Gasly önerőből, a körülmények segítsége nélkül aligha lett volna képes futamot nyerni, ugyanakkor a franciák aranygenerációja vele és a monacói Charles Leclerc-rel, illetve a Mercedes támogatását is élvező Esteban Oconnal beérni látszik. Sajnos Hubert és a 2015-ben meghalt Jules Bianchi már nem tehetnek hozzá ezekhez a sikerekhez.