Három magyar szakember dolgozott a francia Cofidis csapatnál a spanyolországi Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körversenyen. A viadalra masszőrként elszegődő Krutek László mesélt életútjáról és tapasztalatairól a Népszavának.
Két év kihagyás után Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében avattak újabb futballstadiont. A 2010-es évek elején berobbantott építési őrület során a létesítmények költségei az előzetesen tervezetthez képest rendre elszállnak.
Joanna Rowsellt, a britek kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnokát, illetőleg Jens Voigtot, a németek korábbi országúti kerékpárosát kérdezte a Népszava a közelgő olimpiai apropóján.
A McLaren kettős győzelmet aratott a Magyar Nagydíjon. Lando Norris három körrel a leintés előtt a csapat utasítására adta át az első helyet.
Novak Djokovic két sima és egy szoros szettben alulmaradt a wimbledoni tenisztorna döntőjében. Női egyesben a párosspecialistaként számon tartott cseh Barbora Krejcikova diadalmaskodott.
Ezek többsége viszont csak online, előfizetéses rendszerben lesznek láthatóak.
A hétszeres világbajnok brit pilóta két és fél év elteltével, a hazai versenyén nyert újra. Rajta kívül Max Verstappen és Lando Norris állhatott a dobogóra.
A Tour de France: A peloton szívében című nyolcrészes Netflix-dokumentum-sorozat második évadában ismét a világ híresebb kerékpárversenyének kulisszái mögé tekinthetünk be.
A hazai közönség előtt versenyző Ferrari-pilóta győzött a tömegbalesettel induló Monacói Nagydíjon. A pontversenyt vezető Max Verstappen csupán hatodik lett.
A vasárnap véget ért Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny főszervezőjével, Eisenkrammer Károllyal beszélgettünk.
Az országúti kerékpárverseny negyedik szakaszának reggelén Velencére látogattunk, hogy kövessük a magyar válogatott napját. Videó!
Wout Poels nyerte a pécsi befutót, az összetettet azonban a két szakaszon is diadalmaskodó belga versenyző húzta be. A legjobb magyar, a válogatott színeit képviselő Dina Márton lett.
A Lidl-Trek 21 éves belga versenyzője nyerte a pénteki királyetapot, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb hazai versenyzőként a magyar válogatott Dina Márton zárt.
A fehér trikót az egész napot szökésben töltő Rózsa Balázs szerezte meg.
Peter Sagan és Mark Cavendish mellett több nagy név is ellátogatott Magyarországra, hogy részt vegyen minden idők egyik, hanem a legnehezebb útvonalát magában foglaló Tour de Hongrie-n.
Valter Attila szerint nem kérdés, hogy Tadej Pogacar nyeri a szombaton kezdődő olasz kerékpáros körversenyt, így nekik más sikereket kell célba venniük.
A 32 éves nyíregyházi teniszező úgy érzi, minden összeállt a játékában, mentálisan is sokat erősödött, ennek is köszönhető, hogy Bukarestben múlt vasárnap megszerezte második ATP-tornagyőzelmét.
Milák Kristóf jobb kondícióban van és jobban teljesít, mint előzetesen gondoltuk, ugyanakkor vannak intő jelek – nyilatkozta a Népszavának Selmeci Attila mesteredző.
Hullámvölgyekkel teli hónapok után karriercsúcs.
Marozsán Fábián rengeteget fejlődött abban, hogy nehéz helyzetből is képes a maga javára fordítani mérkőzéseket - nyilatkozta a Népszavának Köves Gábor, a magyar Davis Kupa-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Négy ember vesztette életét, amikor a 11. Esztergom-Nyerges Rallyn egy Skoda Fabia R5 tisztázatlan okokból lesodródott és a nézők közé hajtott az útról.
Divatba jött a honosítás.
A férfi kézilabda-válogatott vasárnapi kvalifikációjával Magyarország már 125 indulási joggal rendelkezik a nyári ötkarikás játékokra.
Mind a tizenkét együttes a kormány holdudvarába került.
Karcagról indul, a Kékes tetőt és a fővárost is érinti, végül Pécsett zárul a májusi Tour de Hongrie, amely minden korábbinál nagyobb kihívást jelent majd a bringásoknak: 20 csapat, 120 versenyző, 854 km.
Az ezekben a napokban az Egyesült Arab Emírségek körversenyén résztvevő Valter Attila még a hétfői rajt előestjén előtt adott interjút a Népszavának.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton igazolása a Ferrarihoz igazi szenzáció. De vajon milyen okok miatt jött létre ez a nem várt frigy?
Marozsán Fábián és Valkusz Máté két szettben kikapott Kevin Krawietztől és Tim Pütztől szombaton a Tatabányán zajló Magyarország-Németország tenisz Davis Kupa-selejtező páros mérkőzésén. Valkusz Máté ezután egyéniben is alulmaradt Jan-Lennard Struffal szemben, ezzel pedig eldőlt a párharc.