Görögország;menekülttábor;Leszbosz;

Földi pokol a görög menekülttáborban

Teljesen leégett, helyszíni beszámolók szerint igazi földi pokollá változott a görögországi Leszbosz-szigetén található Moria menekülttábor, ahol már a járvány kitörése előtt is katasztrofális állapotok uralkodtak.

Több mint két tucatnyi tűzoltó próbálta megfékezni a lángokat, de az összes épület leégett. Szerencsére sikerült időben kimenekíteni az embereket, bár néhányan égési sérüléseket szereztek. A mentési munkálatokat megnehezítette az erős szél. A helyi menekülttáborban, amely a legnagyobb Görögországban, 13 ezer menekült tartózkodott, miközben valójában csak 2500 fő számára alakították ki.

Egy a BBC-nek nyilatkozó szemtanú, Tanaszisz Vulgarakisz azt közölte, csak néhány sátor maradt épen. Leszbosz kormányzóhelyettese, Arisz Hacikomninosz viszont arról számolt be, hogy szinte minden teljesen megsemmisült. A tábort múlt héten vesztegzár alá helyezték, miután az egyik menekültről kiderült: megfertőzte a koronavírus. Azóta összesen 35 személy adott pozitív mintát. 

A tűz oka nem ismert, de természetes okokat sejtenek a katasztrófa mögött. Ugyanakkor gyújtogatás sem zárható ki. Erre lehet következtetni az ANA görög hírügynökségnek abból az értesüléséből, amely szerint a tűz azután tört ki, hogy a 35 fertőzött személy nem volt hajlandó karanténba vonulni családjukkal. Ezt a hírt azonban független forrás nem erősítette meg. Egy kormányzati illetékes azt közölte, vizsgálják a gyújtogatás lehetőségét is, s a teljes szigeten rendkívüli állapotot hirdettek ki. A rendőrség megakadályozta, hogy a menekültek eljussanak Mitilene nevű kikötővárosba. A település polgármestere szerint azért alakult ki veszélyes helyzet, mert ellenőrizhetetlenné válhat a koronavírus-járvány terjedése.

A Stand by Me Lesvos nevű civilszervezet úgy értesült, hogy néhány helybéli erőszakkal akadályozta meg a menekültek átvándorlását egy közeli településre.

A Moria táborban már a járvány kitörése előtt is drámai állapotok uralkodtak. Egy brit önkéntes orvos, Annie Chapman a Guardian egy februári számában hosszasan számolt be az ott szerzett szörnyű tapasztalatairól. Azt írta, hogy a tábor minden szempontból rendkívül veszélyes, s az ott tartózkodó menekültek negyven százaléka gyermek. A helyi segélyszervezetek támogatása nélkül még sokkal rosszabb lett volna a helyzet. A sátrakban, illetve egyes épületekben katasztrofális higiéniai állapotok uralkodtak, kis helyeken zsúfolódtak össze teljes családok. Emiatt a betegségek is sokkal gyorsabban terjedtek, naponta legalább kétszázan szorultak orvosi ellátásra.

Képgalériánkat itt nézheti meg, kattintson!