Kell-e már költözni?

A múlt hét végén újságokban, plakátokon olyan első világháborús egyenruhás, páncélsisakos, szuronnyal a ködbe vesző hátteret rohamozó katonákat mutató hirdetések jelentek meg, amelyekről a legműveltebb olvasó sem képes megállapítani, hogy mire is hívják fel a figyelmünket. A nagybetűs felirat: „igazság, erő, felemelkedés” nettó náci szöveg (copyright Kövér László), a kisebb betűs felirat: „Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!” Trump jelszavának („Tegyük újra naggyá Amerikát!”) provinciális változataként kitalált képzavar. A háborús uszításra alkalmas képet nem valamelyik szélsőjobboldali, fasiszta vagy náci szervezet jegyzi, a hirdetésért felelős intézmény a hét éve alapított „alapjogokért központ”, az egy éve gründolt kormányközeli médiacentrum: a KESMA vezetőjével azonos vezetővel.

Ha rákattintunk a hirdetésen (-eken, mert több történelminek látszó kép is megjelent hasonló kísérő szöveggel) feltűnő linkre, a „keszuljetek.hu”- ra, akkor valami magyarosch operettre, történelmi esztrádra akadunk, ami emlékeztet a néhány éve bemutatott közönségsikerre, a „Magyar vándorra”, azzal a különbséggel, hogy ez a másfél perces filmecske vérfagyasztóan komoly (akar lenni). Nyilván nem véletlen, hogy a „vérfagyasztóan harcos” plakát a falusi férfiak által is még olvasott napilapban, a Nemzeti Sportban jelent meg, mert a szerzők várakozása az, hogy a képen felálló szurony bennük ébreszt gerjedelmet a harcra, ők szeretnék erősnek látni magukat. Több olvasat is lehetséges.

1. A 2013-ban alakult és azóta a Fidesz pártalapítványa és a Magyar Nemzeti Bank által pénzelt Alapjogokért Központ a trianoni évfordulóra újabb jelentős összeget nyerhetett el a kormánytól, ebből először filmet és plakáthirdetéseket készített, majd médiafelületet vásárolt, végül rendezvényeket kezdeményezett. Ezen a módon három csatornán is ugyanoda: Orbán politikai családjához folyik a közpénz. A hirdetések és a film tartalmára pedig csak annyi lehetett az iránymutatás, legyen valami magyarosch giccs, hiszen a Főnök ezt érti és ezt szereti. A plakát és a film tervezői nyilván szó szerint betanulták az Orbán 1989-es interjújában elhangzott önmeghatározást: „Én gyakorlatilag egy kulturálatlan, ...ahonnét én jöttem, annak a miliőnek nincs saját speciális kulturális tradíciója… Egy alkalmazotti réteg… a parasztsághoz sincsen apáméknak semmi köze, mert nem volt, de állatot tartottunk, tehát a tevékenység megmaradt, de a paraszti kultúráról már nincs szó. Munkáskultúra semmi… a polgári kultúra elő sem jön… én egy ilyen kulturálatlanságból jöttem, egy ilyen eklektikus valamiből jöttem…” Ennek megfelelően olyan plakátra, olyan filmre van szükség, ami eklektikus és kulturálatlan.

2. Orbán 75 évvel később megismételni készül Rákosiék szuverén döntését. Mint ismeretes, Rákosi – igaz, Sztálin nyomására - visszautasította a II. világháború utáni újjáépítés legnagyobb esélyt kínáló lehetőségét, a Marshall segélyt. Ennek akkor három oka volt: Amerikából jött, a felhasználását szigorúan ellenőrizték, és hozzákötötték az amerikai demokratikus jogrendszer átvételéhez. Miután az Európai Parlament valamennyi frakciója keményen köti az ebet a karóhoz, hogy az Unió kormányfői által jóváhagyott 700 milliárd eurós „Helyreállítási Alapból” csak azok az államok részesülhetnek, amelyek a jogállamiság követelményeit betartják, így Orbán számára egyre valószínűbbnek látszik, hogy autokratikus rendszere védelmében vétót kell emelnie. Így a mérhetetlen mennyiségű pénz nemcsak Magyarországra nem jut el, hanem a többi tagállamba sem. Következmény: Magyarország egyedül marad, körkörösen körbe véve kénytelen harcolni, amit a hazai közönséggel, a hősi pátosz előzengésével el kell fogadtatni. (Mi lesz, ha Magyarországot egyszerűen kihagyják? Hiszen ez egy új eszköz, nem terjed ki rá az unió korábbi döntési rendszere, csak az egyszerűség kedvéért kapcsolták a hétéves költségvetéshez.)

3. Orbán számára a szerveződő (bár alig meggyőző) ellenzéki együttműködés, továbbá a mind súlyosabb gazdasági helyzet azt a lehetőséget rajzolja fel, hogy elveszítheti a 2022-es választást annak ellenére, amit a választási rendszer önmaga számára előnyössé tétele, a nyilvánosság szerkezetének teljes kormányzati lenyúlása, a pénzeloszlás átalakítása, a pártok közötti konfliktus generálása és az osztályárulók ellenzéki pártokba beültetése érdekében tett. Ennek az esélynek a megelőzésére az egyetlen lehetséges lépés a járványveszély örve alatti nyílt katonai diktatúra (ld. Vörös Imre volt alkotmánybíró elemzéseit) bevezetése, amit el kell fogadtatni a néppel. Ehhez kell az ismerős, háborús uszító felhangolás, aminek valódi támadásra való alkalmatlansága persze csak néhány száz gondolkodó számára világos: akik tudják, hogy Orbánnak esze ágában sincs a háborús fenyegetés valóra váltásához kiléptetni Magyarországot a NATO-ból és az EU-ból, mert ez a két szervezet stabilizálja az országot. Továbbá minden ilyen lépés hatására a magyar megtakarítók egy nap alatt Párkányba vagy Bécsbe menekítik a pénzüket, és itt marad Orbán a hatalmas szuronyával.

4. Orbán már egyre kevésbé képes elviselni a kulturált politikai viselkedés által rákényszerített szabályokat (ld. 1989-es interjú), így visszatalál oda, amihez minden kocsmai bicskázásban otthonos alak (ld. „a holland fickó”) visszatalál, az erőfitogtatáshoz, az erőkultuszhoz, a vezérkultuszhoz, a hétköznapi fasizmushoz (ld. Mihail Romm). Ez ugyan meglehetősen undorító és egyszersmind szánalmat keltő, de megteheti, hiszen a vele szemben állók mindig a pénzről, az osztogatásról beszélnek, és alig szentelnek figyelmet a békének. Sohasem szólnak arról, hogy az EU nem bőségszaru, ahonnét csapolni lehet más (német, holland, dán stb.) adófizetők pénzét, hanem az európai béke intézménye. Orbán így tetszeleghet – mint helyettese Kézdivásárhelyen -, hogy majd lovon bevonul a szomszédos országokba, és majd ő lesz a nagy Magyarország helyreállítója (ld. „Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!”). Arról nem szól, hogy ebben talán lesz szerepe a velünk élő többi nemzetnek is. Ilyet Orbán csak akkor tehetne, ha mögötte állna – ahogyan Horthy vagy Rákosi mögött – egy másik agresszív nagyhatalom, amelyik a békét semmire sem becsüli, hiszen rabolni akar. Bármennyire agresszív is Putyin, Oroszország erre kevéssé képes, már csak a rendelkezésre álló ereje miatt is. (Gondoljuk meg, hogy az orosz export csak ötször akkora, mint Magyarországé, és ennek is a kétharmada szénhidrogén, aminek árát pillanatok alatt lehet olyan irányba vinni, hogy a nagy bevétel elolvadjon.) Emiatt a harcias Orbán felálló szuronya gyorsan lekonyul.

5. Az persze több mint aggasztó, hogy Orbán és politikai családja, plakátrajzolói oda érkeztek, amit harcostársa, Kövér László 1992-ben még élesen megbélyegzett (a valahai Csurka dolgozatról mondott felszólalásában): „Eddig csak handabandázó kis csoportocskák léptek fel vérfagyasztó politikai követelésekkel, most azonban megváltozott a helyzet. Az elmúlt hetekben a kormánypárton belül is diktálni kezdtek azok az erők, amelyek az országot a balkáni káosz irányába kívánják vezetni.” Másutt „a parlamenti politizálás szintjére emelték, tehát szalonképessé tették a náci nézeteket”. Kövér 1992-ben, a hatalom híján még tisztán látott:„azzal nincs bajuk, hogy Csurka István írásán átsüt az antiszemitizmus, a demokratikus pepecselés iránti mély megvetés, a kizárólagos hatalomra törés, az állami erőszakszervezetek politikai megfontolásból történő alkalmazásának szándéka, a politikai ellenfelek ellenségnek bélyegzése, azok kizárása a nemzetből, akik az ország érdekeit másként látják szolgálandónak”.

Mostantól könnyebb dolgunk van. Tudjuk, hogy kikkel állunk szemben, valamennyien: liberálisok, szocialisták, zöldek, konzervatívak, bal- és jobboldali gondolkodásúak, egyszóval demokraták. Fasisztákkal, akik még csak azért nem váltak nácivá, mert egyetlen tankocskával még nem lehet eredményesen hőbörögni. Marad a felálló szurony.