Az Alapjogokért központ „Igazság, erő, felemelkedés. Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét” címmel web-dokumentumot tett közzé. A szöveg szerint a „Kárpát-medence népeivel együtt” tervezi a Vezér és a miniszterelnök a jövőt. A videó azonban puszta magyar történelemfényezés; a héroszként ábrázolt, szentté avatott Árpád-házi királyok mitikus nyitóképével együtt a magyar politikai szupremácia hirdetése a Kárpát-medencében. Nincs az a horvát, német, román, ruszin, szerb, szlovák, aki ezt beszopná. Első látásra mindez csak belpolitikai célú szájtépés. Azzal a sokat sejtető felszólítással, hogy „adódjatok össze és készüljetek, mindennap készüljetek!” Ugyan mire?
Észre kellene azonban venni, hogy ezzel a megnyilatkozással egy újabb szinten folytatódik az a veszett rohamozás, melyet a Vezér és miniszterelnök az euro-atlanti demokratikus világ ellen folytat, szövetkezni próbálva más kelet-európai önkényuralmi rendszerrel. Már majdnem teljesen nyíltan jelenik meg a fasisztoid rendszerek egyik fő ismérve, a támadó katonai erő alkalmazásának apoteózisa. Ezúttal nem kifelé támad vele, hanem befelé, saját nemzetét hajtja még inkább az igájába.
Orbán ugyan a pillanatokat akarja uralni, de voltak és vannak hosszú távú céljai. E célokat megfogalmazatlanul hagyja, de tetteiből fokozatosan kihámozhatóak. Politikai vakság vagy színtiszta gyávaság figyelmen kívül hagyni, hogy a most közreadott szöveg hangszerelése az 1945 előtti idők mérgező háborús propagandájára emlékeztet.
Rendszerében az az új, hogy a demokrácia máza mögé rejti, láthatatlanítja a valóságot (Ungváry R.: A láthatatlan valóság. A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon, Kalligram, 2014.), melyről legutóbb Friss Róbert írta a Népszavában, hogy láthatatlansága miatt „nem látjuk a lényeget, amelynek elrejtése minden hatalom érdeke”. És ezt a lényeget nemcsak a tömeg nem képes meglátni, de még a magyar politikai osztály többsége se.
A Vezér és miniszterelnök 2010 utáni tettei nyomán egyre inkább kirajzolódik a számítása: megnyerve minden egyes pillanatot, majd nyerészkedhet, és tovább növelheti hatalmát. Vágyvezérelt gondolkodás, ami „nagyobb stílben” elődjének, az egykori Vezérnek és kancellárnak a gondolkodását is áthatotta. A baltás gyilkos kiadatása Azerbajdzsánnak pár ezüstért se volt elhamarkodott tett: már jelezte ezt a torz távlatosságot. Egyike volt első következetes külpolitikai lépéseinek.
Orbán rendelkezik valamiféle belülről, szinte animálisan vezérelt, alkatilag, egyben a neveltetése által kialakult távlati vágyakkal, sejtelmekkel, képzetekkel, melyek a körülmények fényében körvonalazódhatnak - vagy sem. Ha Hitlerrel szemben kezdettől fogva nem lett volna akkora engedékenység, benne se bontakozott volna ki ugyanúgy ugyanaz a végzet, mely az ellenkezője miatt megvalósulhatott.
Ennek az embernek a képzeletében a jövő sajátos és szörnyű egójának van alárendelve. És mert helyzetbe tudott kerülni a magyar társadalom jelentős részének politikai kultúrájára építve, ennek a jövőnek a megvalósításán működik, akár reális ez nekünk, akár nem. Miközben természetesen alkalmazkodik. De van az úgy, hogy az alkalmazkodás a végzetesebb eset, mert csak lassabban derül ki a gonoszság, melyet hordozója képvisel. Nagy erő a kultúra, történelembefolyásoló. El tudja takarni a tényeket, noha előbb-utóbb a tények (a láthatatlan valóság) megint átveszik a vezérlést.
A Horthy-, majd a Szálasi-féle politikai osztály a hitleri német birodalomban találta meg szövetségesét. A Vezér és miniszterelnök a putyini orosz birodalomban keresi azt, akinek a vazallusaként majd halászhat a zavarosban. A független Ukrajnát ez az orosz birodalom hosszú távon szét akarja robbantani. Az erősödő kísérletre az európai stabilitás nyilvánvalóan meginogna. Egy magyar katonai akció persze fel sem fog merülni. Orbán egy ilyen helyzetben valamiféle katonai vagy félkatonai kormányzást tervez. Erre utal, ahogy előkészítésül, mintegy ujjgyakorlatként ezt a járványt „katonásan” kezeli: az „operatív törzstől” az ipari és kereskedelmi vállalatok, majd a kórházak katonai irányításán át a járványügy lényegében belügyi, rendőrminiszteri irányítás alá rendeléséig.
Ukrajna orosz szétverésének első jelére azonban a NATO mostani alvó állapotából fölriad. A Vezér és Miniszterelnök katonákat ugyan sehová sem fog küldeni, de alamuszi sündörgésére a vélt konc körül a feléledő román és szlovák összefogás lesz a válasz: új kisantant születik, együtt egy új nagyantanttal, melynek azonban ezúttal Németország is tagja lesz. És ott a két romániai USA-támaszpont. Az EU pedig – végre – radikálisan elzárja a pénzcsapot. Addigra Orbán gyermeteg militáns álmait – érdemleges tömeges ellenállás hiányában – félelmetes gátlástalansággal valósítja meg az országon belül. Mindez a magyar homokozóban játszott katonásdi. De azért a betétek zárolása, a devizaátutalások felfüggesztése is benne lehet egyszer a pakliban. A következményektől – a teljes elszigetelődéstől és egyszer majd az összeomlástól – pedig az orosz birodalom ugyanúgy nem fogja tudni megmenteni Magyarországot, ahogy annak idején az 1945 előtt a Német Birodalom sem a teljes vereségtől.
Orbán ámokfutásának szárnyalásában az is jelentős szerepet játszik, hogy saját környezetében sincs érdemleges ellensúlya. A rendszer technokratáiban sem. Egyformán tettesek. Ahogy az 1945 előtti, klasszikus német, olasz vagy magyar változat esetében se volt más a helyzet.
A magyar politikai osztályon belül pedig az ellenzéknek a kezdetektől fogva világosnak kellett (volna) lennie: a mai orbáni uralom választásokon nem változtatható meg. Máig nem hajlandók meglátni. Feltéve, de nem megengedve, hogy a mai ellenzék mégis kormányra kerül, gyorsan végük lesz. Jelenlegi ágenseinek nem lesz se helyzetfelismerése, se akarata és elszántsága, se ereje, hogy akkor majd minden eszközzel megsemmisítsék az orbáni klientúra gazdasági hatalmát. (Legfeljebb Gyurcsány meg Fekete-Győr említ ilyesmit, minden végiggondoltság nélkül.) Akár utólagos törvényhozással. Mert ezt a politikai-gazdasági hatalmat a hatalom közvetlen tulajdonosai és klientúrája bűncselekményekkel teremtette meg. Az állam és a nemzet zsákmányként való megszerzésének és a demokrácia leple alatt megvalósított fasisztoid hatalomgyakorlás kiépítésének esetén ez kétségtelenül nehezebb feladat lesz egyszer, mint volt a nürnbergi per idején.
Egy 56-os jellegű forradalomra semmi kilátás. Ezt mutatja, ahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem radikálisan fellépő hallgatóihoz egyetlen más nagy egyetem (se a műszaki, se a bölcsészeti, se az orvosi) hallgatói nem csatlakoznak. Ahogy a magyar fogyasztói középállomány sem: néma, akár az agyhalott.
Aki mindezt nem látja, az vagy nem akarja látni, vagy nem meri látni, vagy ennek a végzetes rendszernek a csatlósa. Így vagy úgy.
Ezt a rendszert csak egy katasztrófa söpörheti el. A most közreadott „készüljetek” mögött már ez lapul. Valóban: készülhetünk.