Az európai országokénál enyhébb svéd járványellenes intézkedések hatására a megbetegedések, és a halálozások száma – különösen az idősotthonokban – jelentős lett, de a várt 40 százalék helyett csak 14,5 százalékos az átfertőzöttségi arány, ami sokkal magasabb, mint a többi országé, miközben a nyájimmunitás, mint cél még messze van.
A világ országai társadalmi berendezkedésük vagy legfőbb vezetőik elgondolásainak függvényében választották meg, hogyan viselkedjenek a SARS-CoV-19-vírus okozta COVID-19 járvánnyal kapcsolatban. Az egyik legszélsőségesebb nézetet a brazil elnök, Bolsonaro képviseli, aki szilárdan azt az elvet vallja, miszerint az egész vírus ügy túl van dimenzionálva, ilyen majdhogynem nincs is. Ennek eredménye: júliusban ő is fertőzött lett, a napokban pedig már 130 ezer körül jár országában a betegség halálos áldozatainak a száma, miközben 4,2 millió fertőzöttről tudni. A legnagyobb abszolút számú megbetegedést az USA produkálja a világon, a fertőzöttek száma 6,5 millió, a halottaké 200 ezer felé közelít. Megjegyzendő, Brazília lakossága 210 millió, az USA-é csaknem 330. A Guardian cikke szerint a két ország elnöke a járvány kezelésében – lebecsülésében – kezdetben együttműködött, majd Trump kénytelen volt váltani, félve attól, hogy a halálesetek ráégnek (ne feledjük november 3-án elnökválasztás lesz Amerikában - szerk.), míg Bolsonaro maradt a járvány semmibe vételénél. (A most nyilvánosságra került felvételben Trump elismerte, hogy tudatosan kisebbítette a koronavírus jelentőségét nyilvános nyilatkozatokban, és tudta, hogy életveszélyes és súlyosabb, mint az influenza. Erről még februárban és márciusban beszélt Bob Woodwardnak, az egyik legismertebb amerikai újságírónak.)
A mi tízmilliós hazánkban alacsony esetszámot, alig tízezret regisztráltak, de ehhez képest a halálesetek aránya viszonylag magas, szerdán 628 volt. Hiteles rangsort valójában nehéz készíteni, az esetszámokat a lakosságszám mellett a népsűrűség, a belföldi, valamint a külföldre és külföldről történő mozgások korlátozása, a tesztelések száma, a halálesetek okának megállapításában meglévő eljárási különbségek és még sok más tényező befolyásolhatja. Például míg a diktatórikus, vagy autokrata vezetőkkel bíró országokban a korlátozó intézkedéseket a lakosság – úgy tűnik – nagyobb fegyelmezettséggel tartotta be, addig adatszolgáltatásaik, egyáltalán az adatok felvétele – lásd tesztelések száma Magyarországon – hagyhatnak kívánnivalót maguk után. Az államok azonban legnagyobb részben hajlandók voltak bizonyos, ma már standardizáltnak tekinthető intézkedéseket meghozni: a maszkviselésről, a távolságtartásról, a tömeges vagy akárcsak nagyobb létszámú rendezvények megrendezésének tilalmáról, korlátozott bel- és külföldre utazási lehetőségekről szóltak a rendelkezések. És most, hogy egyértelműen itt a második hullám, kénytelenek ismét szólni, noha úgy tűnik – az eddigiekből a tanulságot levonva – egyelőre kevésbé szigorú formában.
A kivétel Svédország, a kulcsszó pedig a nyájimmunitás. Amely akkor jön létre, ha már a lakosság túlnyomó része, 60-70 százaléka megbetegedett, és ezután rezisztensé vált, így a vírusnak gyakorlatilag nem marad kit megfertőznie. Ezzel kapcsolatban két nehézség merült fel: még a – lakosságszámhoz képest – legátfertőzöttebb országokban is csak alig pár százalékos a betegségen átesettek aránya, és úgy tűnik, az sem jelent igazán hosszú időre, néhány hónapnál tovább védelmet, ha valaki átvészelte azt. Ha pedig csak vírushordozó volt tünetek nélkül, minden további nélkül lehet beteg egy újabb fertőzés következtében. A módszer védelmezői szerint fölösleges a hiábavaló védekezési intézkedéseket meghozni, ez csak gazdasági visszaeséssel jár, ehelyett az áldozatok minél jobb ellátására kell törekedni. A svédek tehát a nyájimmunitásra játszottak, amikor márciusban jóval kevésbé szigorú korlátozó intézkedéseket hoztak, mint az európai államok legtöbbje. Mostanra azonban eljött a számadás ideje: vajon sikeres lett-e a svéd modell? „Tisztán látható, hogy nem csak a fertőzöttség, a kórházi kezelések és a halálesetek száma (egymillió lakosra vetítve) magasabb, mint a környező skandináv országokban, de maga a járvány is hosszabb lefolyású, több fertőzés és haláleset történt a legkritikusabb időszakban, mint Dániában, Finnországban és Norvégiában” – állítja David Goldsmith londoni orvos. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a súlyos betegségből felépültek azonnal kifejlesztenek antitesteket, de az enyhébb, vagy tünet nélküli esetekben ez sokkal ritkábban következik be: ezek az emberek nem válnak immúnissá, és nem tudják megakadályozni a vírus terjedését, pedig ez alapvető fontosságú lenne a nyájimmunitás eléréséhez.
A kívánatos átfertőzöttség azonban még a fejlettebb egészségügyi infrastruktúrájú országokban is gondot okozhat, így a leghelyesebb eljárás a védekezés erősítése. A 16 százalékos átfertőződöttség a legtöbb országban már megoldhatatlan kihívások elé állítaná az egészségügyi ellátórendszereket, mint ahogyan ez New York-ban, vagy Lombardiában meg is történt. Johan Giesecke a stockholmi Karolinska Institute orvosprofesszora a Láthatatlan járvány címmel a Lancetben szemlézett írásában azt állítja, nem tehetünk sokat a járvány ellen, ha nem a tényekre alapozunk.
Figyelemre méltó, hogy a 12,5 millió lakosú Svédországnál – ahol 85 880 fertőzés és 5 842 haláleset történt – jóval népesebb (51,6 milliólakosú) Dél-Korea, és a 23,8 millió lakosú Tajvan tudta úgy kordában tartani a járványt – például kötelező maszkviseléssel, az esetek és a kontaktok nyilvántartásával, határlezárásokkal – hogy közben nem állították le teljesen a gazdaságot. „A jelenlegi intézkedések tehát elegendők lehetnek a járvány lassításához, noha nem állíthatják meg azt teljesen, de figyelembe véve az ellátórendszerek kapacitását, a „visszafogott stratégiák” alkalmazása, mi több a nyájimmunitásra való törekvés helyett az eddig alkalmazott stratégiák; a tesztelés, a nyomonkövetés, elszigetelés, maszkviselés, személyi higiénia, távolságtartás a javasoltak” – írja Giesecke.
