Augusztus közepén a magyar naperőművek több áramot termeltek, mint a Paksi Atomerőmű. Ennél a statisztikai adatnál semmi sem bizonyítja meggyőzőbben, hogy mekkora mellényúlás a zöldenergiát béklyózó és az atomot erőltető orbáni energiapolitika: nincs az a hatalom, amely meg tudja akadályozni, hogy az olcsó és tiszta megújulók előretörjenek a sokkal drágább és kockázatosabb hagyományos energiaforrások rovására.
Tényleg nincs: Trump bicskája is beletört az olaj-szén fordulatba, amellyel amerikai tulajdonú bányákat és iparágakat próbált ideig-óráig a felszínen tartani. Orbán Viktor igyekezetét – hogy a nap- és a szélenergia fékezésével nyerne még néhány évtizedet idehaza az orosz gáznak és az orosz atomnak – viszont nincs mivel mentegetni: nem magyar érdeket szolgál, környezeti szempontból életveszélyes, külpolitikailag pedig káros. Orbán nem kispályázik: a szélerőművek adminisztratív kitiltásánál, illetve a napelemek megadóztatásánál uniós környezetben nehéz keményebb korlátozásokat foganatosítani. (Bár ötleteik azért vannak: Magyarország az egyetlen hely az EU-ban, ahol az állam nem ad támogatást a lakossági napelem-beruházásokhoz, sőt még az e célra szánt brüsszeli donációt is megfúrta.)
És mégis, a napenergia-szektor részesedése töretlenül nő, a felújítás/üzemidőhosszabbítás ellenére egyre elaggottabb és megbízhatatlanabb Paksé pedig csökken. A pénzzel még a NER sem tud vitatkozni: amikor a sajátjukat költik (értve ezalatt a miénket), Tiborcz István és Mészáros Lőrinc is a napenegiába fektet, mert egységnyi tőkével messze abból lehet a legtöbb áramot – és profitot – kihozni. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy alighanem Bécsig állna a valóban a saját tőkéjüket kockáztató magánbefektetők sora, ha Budapesten tíz évnyi szünet után újra szélerőmű-építési engedélyeket osztanának.