Előfizetés

Hogyan adóztassuk meg a szupergazdagokat?

Pogátsa Zoltán
Publikálás dátuma
2020.09.12. 13:52

Fotó: Alain Pitton / AFP - NurPhoto
Ez a réteg a neoliberalizmus előtt sokkal vékonyabb volt. Akkor mindenki gazdagodott, kivéve a szétadóztatott szupergazdagokat, ám a neoliberalizmus alatt utóbbiak nagyon gyorsan gazdagodtak, miközben a többség szegényedett.
Az elmúlt évben jelent meg Emmanuel Saez és Gabriel Zucman Az igazságtalanság győzelme – Hogyan kerülik el a gazdagok az adókat, és hogyan lehetne őket mégis megadóztatni? című kötete (The Triumph of Injustice – How the Rich Dodge Taxes and How to Make them Pay. W. W. Norton. 2019). A könyv bemutatja azt az átalakulást a nemzetközi pénzügyi és adórendszerben, amely lehetővé tette a szupergazdag réteg kialakulását a világ különböző országaiban.
A francia Gabriel Zucman a UC Berkeley közgazdász professzora, a világ első számú offshore kutatója, a nagy francia közgazdász, Thomas Piketty barátja. Széles körben 2015-ös könyvével, „A nemzetek rejtett gazdaságával” (The Hidden Wealth of Nations: The Scourge of Tax Havens. University of Chicago Press.) lett ismert, amely az eddigi legakadémikusabb tárgyalása az offshore adóelkerülés világának. A spanyol-francia-amerikai Emannuel Saez szintén a UC Berkeley közgazdász professzora, a világ egyik vezető egyenlőtlenségi szakértője. Pár éve a Rajk Szakkollégium is meghívta Budapestre, sőt, kitüntette, ahogy Mariana Mazzucato-t is. Meglepő, hogy ezek a balos közgazdászok érdeklik a rajkosokat. Amiket Saez és Mazzucato írnak, az egyáltalán nem az a piaci fundamentalizmus, amit a Rajk képviselt a magyar közéletben. Magyarország fura ország. De lépjünk túl a hazai vonatkozásokon.

A neoliberális adórendszer

A könyv témája: hogyan alakult át az adórendszer és a nemzetközi pénzügyi rendszer úgy, hogy ez lehetővé tette a Piketty által szupergazdagoknak nevezett réteg kialakulását. Azokét, akik öröklés útján átadják a nemzeti vagyon túlnyomó részét manapság, és akiknek a köreibe a kapitalizmus sokszor emlegetett állítólagos lehetőséget teremtő jellegzetességével szemben, szinte lehetetlen bejutni. A kapitalizmus ugyanis sem térben, sem időben nem egy állandó rendszer. Mai formája sokkal igazságtalanabb, mint a Reagan-Thatcher-Hayek-Giddens-féle forradalmat megelőző. A szupergazdag réteg a neoliberalizmus előtt sokkal vékonyabb volt. A szerzők egyértelművé teszik, hogy nem véletlenül voltak például 70 százalékos felső szja-kulcsok a leggazdagabbakra kivetve az USA-ban Roosevelt alatt és után. A cél nem egyszerűen csak az újraelosztás volt. A Modern Monetáris Elmélet például bemutatta, hogy az államnak valójában nincs szüksége adókra a társadalmi mobilitást létrehozó állami alrendszerek finanszírozására. Nem igaz tehát az a neoliberális állítás, hogy a jóléti állam vagy a nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanok lennének. A magas felső adókulcs célja Roosevelt idején (és a többi nyugati országban is a neoliberalizmus előtt) sokkal inkább annak megakadályozása volt, hogy valaki olyan gazdag legyen, hogy a pénzével aránytalanul befolyásolhassa a demokratikus folyamatokat: ami ugye mára standard gyakorlat lett. Azaz „fizessenek a gazdagok”, de nem az, aki inkább csak közepes jövedelmű, hanem a valódi szupergazdagok. És nem is akármilyen, hanem kifejezetten konfiskatórikus (elkobzó) kulccsal! (Ezt a célt egyébként nem csak Saez, Zucman és Piketty tartja kívánatosnak, hanem például John Rawls igazságosság-filozófus is. Akinek első számú hazai interpretátora Kis János, a magyar közéletbe az egykulcsos adót behozó SZDSZ volt elnöke... Magyarország fura ország…)

Brutális egyenlőtlenségek

Saez és Zucman bemutatják, hogy a Reagan-féle neoliberális ellenforradalom alatt hogyan laposították ki az adórendszer kulcsait. Trump alatt pedig már egyenesen ott tartunk, hogyha minden adónemet figyelembe veszünk (vagyoni, jövedelmi, társasági, stb.): a szegények arányaiban több adót fizetnek, mint a gazdagok. Így vált lehetségessé, hogy míg a neoliberalizmus előtt mindenki gazdagodott, kivéve a szétadóztatott szupergazdagokat, addig a neoliberalizmus alatt a szupergazdagok nagyon gyorsan gazdagodtak, a többség pedig szegényedett. És hát persze a legszegényebbek nagy része fekete, akik jóval nagyobb arányban ülnek börtönben, jóval nagyobb arányban kerülnek bűnözői körökbe, jóval nagyobb arányban kapják el a koronavírust a zsúfoltabb életkörülményeik miatt, és jóval nagyobb arányban lövi le őket a rendőr (az USA-ban - a szerk.). Az sem mellékes körülmény, hogy ahogy az ábrán is látszik, a gazdaság egésze is lassabban nőtt a neoliberális korszakban, hiába hivatkozott Hayek és Friedman folyamatosan arra, hogy az ő rendszerük felszabadítja a piac kreatív energiáit. (Ráadásul - szemben ismét csak a korábbi korszakkal – gyors eladósodásból növekedett. Ezt Saez és Zucman nem teszik hozzá, de erősen hangsúlyozza például Steve Keen munkássága.) A brutális amerikai egyenlőtlenségek kialakulásának, a demokrácia foglyul ejtésének vastagon része a nagyvállalatok és a gazdag magánszemélyek offshore-ba szivárgása. A szupergazdagok által foglyul ejtett, megvásárolt politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy azért kénytelenek a gazdagok adójának folyamatos csökkentésére, mert azok egyébként offshore-ba menekülnek. A helyzet azonban az, hogy az offshore lehetőségét pontosan ugyanez a foglyul ejtett politikusi réteg hozta létre és szélesítette ki olyan mértékben, hogy az ma már ellehetetleníti a demokráciát. A szerzők nagyon sok adatot hoznak ezzel kapcsolatosan. Bemutatják, hogy milyen gigantikus léptéket öltött ez a jelenség a gazdag magánszemélyek és a transznacionális vállalatok esetében egyaránt. A folyamat körkörös: a szupergazdagok megvásárolják a politikusokat, akik aztán még gazdagabbá teszik őket adócsökkentéssel és az offshore adóelkerülés helyben hagyásával. 

Az igazságosabb adórendszer

De Saez és Zucman nem erősíteni szeretnék az emberek tehetetlenség érzetét azzal kapcsolatosan, hogy nem lehet semmit tenni, ha az állam adót emel, mert a pénzeket így is el fogják menekíteni offshore-ba. Egyértelművé teszik, hogy nem igaz az az elterjedt nézet, mely szerint az egyes államok nem tudnak mit tenni e jelenség ellen. Hogy csak a legfontosabb példát említsük: a jóvátételi adót. Az OECD adóbázis együttműködésének keretein belül az egyes nemzeti adóhatóságoknak van információjuk arról, hogy a náluk aktív multik hova transzferezik az adóalapot. Lehetőségük van erre a kimenekített adóalapra jóvátételi adót kivetni, ami egy olyan mértékű adó, amely egyenlő azzal, melyet a cégnek fizetnie kellene, ha az adóalapját manipulatív módon nem vinné át a nemzetközi cégcsoport másik telephelyére. Ráadásul ezzel az államok nemzetközi egyezményt sem sértenek. De számos más lehetőség is rendelkezésükre áll, melyeket a könyv tárgyal. Ha tehát egy kormányzat nem lép fel az offshore ellen, az nem azért van, mert nem tud, hanem mert nem akar. Innentől a választók felelőssége, hogy az ilyen kormányzatokat leváltsák. Saez és Zucman könyve fontos annak megértéséhez, hogy milyen világban élünk, de a magabiztosság visszaszerzéséhez is, hogy bizony van lehetőség ezt a világot megváltoztatni, és a demokráciákat visszaszerezni a szupergazdagoktól. Szemben a liberális felfogással, az első számú veszélyforrás ugyanis már rég nem az állam, mint volt a nácizmus és a kommunizmus esetében. Az állam egy eszköz, amelyet a szupergazdagok maguk alá gyűrtek. Ők az első számú veszélyforrás.

Bárki könnyen vikszel

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2020.09.12. 13:44

Fotó: Nagy Gyula / Fortepan
Az őrület hatvan évvel ezelőtt, 1960 szeptemberében kezdődött. Szóltak Dick Clarknak, az American Bandstand műsorvezetőjének, hogy van egy szám, amely még csak huszonnyolcadik az amerikai listán, de a szórakozóhelyeken megbolondítja a közönséget. Clark meghallgatta a dalt, amely a Teardrops on Your Letter másik (B) oldalán jelent meg, de „fázott” Hank Ballardtól, amióta a detroiti szerző-énekes előállt a korabeli Amerikát meghökkentő szövegű Sexy Ways-zel. „Valaki más kell nekem” – mondta, mire ajánlották neki Ernest Evanst a Fresh Farm Poultry elnevezésű boltból, mert a fiatalember kitűnően utánozta a rock and roll sztárjait, és a hangja hasonlított Ballardéhoz. Ennél jobb választás ritkán esik meg! Evansből, akit Clark feleségének javaslatára Fats Dominónak kereszteltek el, csak más szavakkal (a chubby és a fat egyaránt kövéret jelent, a checker pedig kockás, akár a dominó), egyhamar világsztár lett. A The Twist című Ballard-dal a kettes számú Domino előadásában letaszította Elvis It's Now Or Neverjét a tengerentúli lista éléről, és akkora slágerré vált, hogy 1962 januárjában újra a lajstrom legelőkelőbb helyére került. A nótát a Billboard magazin 2018-ban minden idők legjobbjává avatta. Talán nem lényegtelen megemlíteni, hogy a Beatles két számmal tűnt fel az első száz között: tizenkettedik volt a Hey Jude, negyvennyolcadik az I Want to Hold Your Hand.
Chubby Checker, akár egy szörfös, felült a hullámra, bár utólag már nem örült ennek, mert rájött: skatulyába zárta magát. Mindenesetre nem győzte nyomni a Let's Twist Againt, a Twistin' USA-t, a Slow Twistin'-t vagy a La Paloma Twistet. Amerika bezsongott az új tánctól, Danny és a Juniors nemsokára már azt énekelte: „Keep that Chubby Checker music twisting all night long.” A Champs az új ritmusra dolgozta át a Tequilát, és megörvendeztette a publikumot a Tequila Twisttel; a Marvelettes a Mr. Postman után kirukkolt a Twistin' Postmannel; az Isley Brothers közkinccsé tette a Twist And Shoutot; még Count Basie is a Basie Twistet játszotta, ahogyan Frank Sinatra az Everybody's Twistint énekelte; tvisztet jártak Alvin és a mókusok; Rod McKuen pedig kihasználta a ziccert, és lemezre vette az Oliver Twistet. El ne felejtsem a legeredetibb tvisztszámok egyikét, a Percolatort, amelyet Billy Joe és a Checkmates játszott instrumentálisan és igen nagy érzékkel-érzéssel. S nem hagyható ki a Peppermint Twist sem, mert ez legalább akkorát szólt Joey Dee és a Starliters harsány tolmácsolásában, mint a The Twist vagy a Twist Again. A tviszt itthon valamiért más megítélés alá esett, mint a rock and roll, jóllehet így írtak róla: „Elemzése sokkal inkább tartozik a lelki betegségekkel foglalkozó orvosokra, mint a tánc szakértőire.” Az is napvilágot látott: „Hála a tvisztőrületnek – egyébként teljesen normálisnak látszó emberek is szenvednek e tranzisztoros mániában –, ha akarod, ha nem, parkokban és sétatereken, Ipoly-parton és Duna-korzón, falun és városban, sítúrán és strandokon hallgatnod kell a Popocatepetl-tvisztet...” Nem csak az ment, mert engedték, hogy a csapból is tviszt folyjék. Balassa P. Tamás és együttese bemutatta az első hazai verziót (a címét itt sem bonyolították túl: Tviszt), és iskolát teremtett. Most ez a divat – játszotta a Körmendi zenekar; Táncoljunk tvisztet! – ajánlotta harmonikával Tabányi Mihály; Tigris Tviszttel szórakoztatott a Négy Barát együttes; Márkus László a Bolha tviszttel, Psota Irén – Németh Lehel társaságában – a Nem kell, hogy szíve legyennel tvisztelgett; Koós János a Campinggel és a Kit érdekel?-lel, Korda György a Hol az a lánnyal és a Nem vagyok idegessel késztette csípőrázásra a hazai lakosságot, amelynek bárokat látogató – csekély, mégsem elhanyagolható – hányada Gin Tvisztre itta a gin fizzt. Még a legkisebbek is boldogan úgy tettek, mintha vikszelnék a parkettát. Pesthidegkút térségében a következő szövegű plakát szökött a szembe: „Az Ördögárok kisvendéglő (Schönherz u. 1.) gyermek tvisztversenyt rendez. Korhatár: háromtól tizennégy év. Szeretettel várjuk kiskorú vendégeinket.” Aki nem látta a vetélkedőt, az is sejtette: volt benne kakaó.

Kentaurbeszéd - Lengyel-Csányi: Hiedelmek járvány idején

Csányi Vilmos Lengyel László
Publikálás dátuma
2020.09.12. 13:00

Fotó: Marabu
Lengyel László (L.L.): Amikor korábban meglátogattalak Almádiban, természetesen megöleltél, mint barátodat, és járt egy ölelés a feleségedtől is. Most, a vírus idején, már csak titkon mertél megölelni, és tudtam, hogy Évitől távolságot kell tartani, mert okkal-joggal tart a fertőzéstől. Új emberi viselkedést tanulunk. A távolságtartás megváltoztatja az emberi kapcsolatokat, kivel, mikor, hogyan találkozunk. Megjelenik az érzelmi távolságtartás, ami próbatétele annak, hogy ki iránt mit érzünk, vagy nem érzünk. S vannak társadalmak, amelyeket mélyen, a zsigerekig, az ösztönökig érint a járvánnyal folytatott élet-halál harc, s reflexszerűn riadnak vissza a korábban megszokott érintkezéstől - ha igaz, ilyen az olasz, más társadalmak viselkedését viszont alig változtatja. Megváltozik szerinted a járvány hatására a társadalmi magatartás, életstílus, életforma? Csányi Vilmos (Cs.V.): Minden kultúra szabályozza a személyek közötti távolságot és az érintések rítusait. Amikor a Covid-19-nél jóval veszélyesebb ebola-járvány kitört Nyugat-Afrikában, a megelőzés legnagyobb problémája az volt, hogy az ottani kultúrák rítusai arra köteleznek, hogy a betegtársat gyakran öleljék, csókolják egészen a gyógyulásáig. Az ebola testváladékokkal terjed, ezért az ölelgetés, csók azonnali fertőzéshez vezet és egy-egy beteg 30-40 közeli vagy távolabbi rokont betegíthet meg. A járvány elején még nem ismerték az ebolát és a fehér orvosoknak nem hitték el, hogy az ölelgetés fertőz. Az emberek azt gondolták, hogy valami nagyon rosszat akarnak, hiszen a családot el akarják különíteni a betegtől, és erre nem voltak hajlandóak. Amikor a járvány beindult és elhatalmasodott a félelem, egy orvoscsoport felfedezte, hogy az öregek még emlékeznek az "ősi módszerre", amelyet valószínűleg egészen régi járványok alatt alkalmaztak. Az ősi módszer nagyon egyszerű, de kegyetlen. A beteget magára kell hagyni és amikor már nem ad életjelet, fel kell égetni a kunyhóját, lakását. Az orvoscsoport propagandakampányba kezdett, amelynek során elmagyarázták az ebola tüneteit, azt, hogy nincsen hatásos gyógyszer vagy vakcina, csak az ősi módszer segít, amire az öregek még emlékezhetnek. Kilencezer halott után megállt a járvány és ez kizárólag az ősi módszer alkalmazásának volt köszönhető. Természetesen a veszély elmúltával az afrikai kultúrák visszatértek régi szokásaikhoz, ilyesmit nem lehet egy járvány miatt kioltani. Sokan gondolkodtak azon, hogy hogyan lehetne az ősi módszert az európai vagy amerikai zsúfolt nagyvárosokban alkalmazni, hiszen az ebola már itt él az emberiséggel. Azt hiszem, nagyon nehezen - ezek egészen más kultúrák. A jelenlegi vírus ellen alkalmazott, sokkal enyhébb rendszabályok felfüggesztése után valószínűleg hamarosan mindenki visszatér a megszokott érintkezési kultúránkhoz.

L.L.: A folyamatos járványra, vagy a járvány második hullámára mintha azért is sor került volna, mert a társadalmak, elsősorban a fiatalok, belefáradva a karanténba, a bezártságba megunták a félelmet, „fertőzhetetlennek” éreznék magukat, mások pedig mintha valamiféle „járványfatalizmusba” estek volna. Camus Pestisében találom: „szüntelenül ügyelnünk kell magunkra, nehogy egy önfeledt pillanatban másnak az arcába leheljünk, és ráragasszuk a fertőzést. Mert a bacilus az jön magától, az független tőlünk. A többi, az egészség, a tisztesség, vagy ha tetszik, a tisztaság akarat dolga, méghozzá a lankadatlan akaraté. A tisztességes ember, az, aki a lehető legkevésbé önfeledt. Ahhoz pedig akarat és feszült figyelem kell, hogy sohase legyünk önfeledtek! Bizony, Rieux, nagyon kimerítő pestisesnek lenni. De még kimerítőbb, ha el akarjuk kerülni. Ezért van az, hogy mindenkin kiütközik a fáradtság, hiszen mindenki úgy érzi már, hogy kicsit magában hordja a pestist. És ezért van az is, hogy egyesek, akik szabadulni akarnak tőle, olyan szörnyen fáradtak, hogy már csak a halál szabadíthatja meg őket.” Ez is az emberi viselkedés fontos eleme: nem bírjuk se a bezártságot egyedül, se az összezártságot a családunkkal, a társadalmi kapcsolatokat nem pótolják a virtuális találkozások, szükségünk van a közvetlen emberi érintkezésre. Miért nem elég, ha telefonon, Skype-on, Zoomon, e-mailen, Facebookon, Twitteren érintkezünk? Cs.V.: Az állatok és köztük az ember viselkedésének nagyon sok elemét genetikai tényezők szabályozzák, illesztik pontosan abba az ökológiai fülkébe, amelyben hosszú ideig fejlődött. Az ember valószínűleg már a Homo erectus idején kezdett közösségeket formálni és millió évekig alkalmazkodott ehhez a fajtársak szoros jelenlétével dominált ökológiai fülkéhez. Legközelebbi rokonunk, a csimpánz nem alkot közösségeket, de a hímek territóriumot foglalnak és alkalomszerűen néha együttműködnek. Az embernél a közösség szoros fizikai együttlétet alakított ki, amely alkalmas az együttműködésre, védekezésre, táplálékszerzésre és legfőképpen lehetővé teszi a közösségi hiedelmek kialakítását, ami az alapja minden emberi kultúrának. Az ember szociális vonzódása a másik emberhez, eltekintve most a szexualitástól, ezért olyan magas. Magas, de nem korlátlan, ha a szociális kontaktus gyakorisága bizonyos mértéket meghalad, az ember nyugalomra és egyedüllétre vágyik, mert kimerítette a szociális érzékenységét. A külön szoba modern találmány, a családok még a középkorban is együtt aludtak. Az elkülönülésre a szociális fáradás miatt van szükségünk. Minden szociális kapcsolat, a tömegközlekedésen történő utazás, a munkahelyi kapcsolatok, a hivatalok ügyintézése is. Az internet kapcsolatrendszereivel az ember igyekszik ezt a korlátot megkerülni: Facebookon, Skype-on sokkal több emberrel tarthatok kapcsolatot, mintha személyesen találkoznánk, mert ezek a kapcsolatok sokkal kisebb értékűek, nem érzem a társat a közelemben, nem érzem a szagát, nem érinthetem meg. Egyszerre lesz hiányérzetem és a bőség is fáraszt. Meg kell tanulni az internetkapcsolatok egészséges használatát.

L.L.: A világban laboratóriumok tucatjai kutatják a vírus ellenszerét. Ugyanakkor kialakult a vakcinaverseny, a vakcinanacionalizmus. Mindenki a maga vakcináját akarja győztessé tenni és használni az univerzális megoldás helyett. Én hiszek, miért ne hinnék az oxfordi/közös európai vakcinában, de vajon miért ne lehetne jó, esetleg jobb az amerikai, a kínai, az orosz, a brazil? Erről eszembe jut Albert Sabin és a Sabin-cseppek sorsa. Te mindenre emlékszel, erre is. Sabin, Abram Saperstein lengyel zsidóként 1906-ban született a cári Oroszországhoz tartozó Białystokban. Ott is járt iskolába, majd családjával emigrált Amerikába. Albert Sabin Cincinnati gyermekkórházában dolgozott virológusként, majd katonaorvosként a csendes-óceáni amerikai seregben. A háború után Cincinnatiben kezdte kutatni a járványos gyermekbénulás (poliomyelitis) elleni gyógyszert. Együttműködött Jonas Salkkal, aki 1955-re előállt a killed-virus módszerrel előállított vakcinával, amely az elkülönített vírust formaldehiddel leölve vált oltóanyaggá. Amerikában Salk nemzeti hőssé vált, az ő oltóanyagát alkalmazták, s amikor Sabin előállt a csepp formájú live-virus vakcinájával, az egészségügyi hatóság nem volt hajlandó törzskönyvezni. Sabin erre úgy döntött, hogy szovjet kutatótársához, Mihail Csumakovhoz fordul, aki éppen 1955-ben állíthatott fel egy új virológiai intézetet Moszkva mellett, a gyermekbénulás-járvány leküzdésére. Csumakov egyidős volt Sabinnal és ismert virológus. 1952-ben karrierje megroppant, mert nem volt hajlandó zsidó kollégáit elbocsátani és üldözni az ún. zsidó orvosperben. 1955-ben „rehabilitálták”, és sikerült Hruscsovval nemcsak azt elintéznie, hogy Sabin kutatása alapján előállítsák a vakcinát, hanem hogy tömegesen gyártani is kezdjék 1958-tól. Hruscsovnak és csapatának egyik fontos felismerése volt, hogy a versenyt Amerikával a tudomány területén lehet és kell megvívni. Ennek köszönhető a „Szputnyik-pillanat” 1957-ben, és a Sabin-cseppek elfogadása és terjesztése a Szovjetunióban és a szocialista országokban, valamint a fejlődő világban a WHO-n keresztül. 70 millió gyerek kapta meg a cseppeket, köztük a magyar gyerekek, így én is. Valamennyien előbb, mint az amerikai gyerekek, mert az Egyesült Államokban csak 1961-ben törzskönyvezték a Sabin-cseppeket. Közben lezajlott a szuezi válság és a budapesti forradalom, de a világ végül békésen kiegyezett a gyermekbénulás elleni Sabin-cseppek használatában. Vajon most egy amerikai kutatónak Pekingbe vagy Moszkvába kell utaznia, netán fordítva, egy kínai vagy orosz kutatócsoportnak Amerikába, a Covid-19 elleni védőoltás elfogadtatása és legyártása érdekében? Ki és hogyan fogja eldönteni, hogy melyik a hatásos oltóanyag? Cs.V.: A döntést az erre szakosodott intézmények hozzák, de a probléma nem ezzel a döntéssel van, hanem azzal, hogy az emberek elhiszik-e, hogy jó döntés született. A közösségi hiedelmeket régen a közösség maga alakította ki, és erre megvolt az elegendő idő. Ma közel 8 milliárd ember öntheti gondolatait az internetre, de ezekből csak nagyon lassan alakulnak ki hiedelmek, mert a hiedelem a kipróbált gondolat. Ha a kipróbálás lassú és a visszajelzések későn születnek meg, akadozik a közös hiedelem megformálása. S ha ki is alakulnak valamiféle hiedelmek, lehet, hogy fals hiedelmek lesznek. Az emberiségnek meg kéne tanulnia az internet-tartalmak egészséges kezelését, mint ezt az előbb is említettem. Ki kellene alakuljanak a megbízható hiedelemforrások.