Lengyel László (L.L.): Amikor korábban meglátogattalak Almádiban, természetesen megöleltél, mint barátodat, és járt egy ölelés a feleségedtől is. Most, a vírus idején, már csak titkon mertél megölelni, és tudtam, hogy Évitől távolságot kell tartani, mert okkal-joggal tart a fertőzéstől. Új emberi viselkedést tanulunk. A távolságtartás megváltoztatja az emberi kapcsolatokat, kivel, mikor, hogyan találkozunk. Megjelenik az érzelmi távolságtartás, ami próbatétele annak, hogy ki iránt mit érzünk, vagy nem érzünk. S vannak társadalmak, amelyeket mélyen, a zsigerekig, az ösztönökig érint a járvánnyal folytatott élet-halál harc, s reflexszerűn riadnak vissza a korábban megszokott érintkezéstől - ha igaz, ilyen az olasz, más társadalmak viselkedését viszont alig változtatja. Megváltozik szerinted a járvány hatására a társadalmi magatartás, életstílus, életforma?
Csányi Vilmos (Cs.V.): Minden kultúra szabályozza a személyek közötti távolságot és az érintések rítusait. Amikor a Covid-19-nél jóval veszélyesebb ebola-járvány kitört Nyugat-Afrikában, a megelőzés legnagyobb problémája az volt, hogy az ottani kultúrák rítusai arra köteleznek, hogy a betegtársat gyakran öleljék, csókolják egészen a gyógyulásáig. Az ebola testváladékokkal terjed, ezért az ölelgetés, csók azonnali fertőzéshez vezet és egy-egy beteg 30-40 közeli vagy távolabbi rokont betegíthet meg. A járvány elején még nem ismerték az ebolát és a fehér orvosoknak nem hitték el, hogy az ölelgetés fertőz. Az emberek azt gondolták, hogy valami nagyon rosszat akarnak, hiszen a családot el akarják különíteni a betegtől, és erre nem voltak hajlandóak. Amikor a járvány beindult és elhatalmasodott a félelem, egy orvoscsoport felfedezte, hogy az öregek még emlékeznek az "ősi módszerre", amelyet valószínűleg egészen régi járványok alatt alkalmaztak. Az ősi módszer nagyon egyszerű, de kegyetlen. A beteget magára kell hagyni és amikor már nem ad életjelet, fel kell égetni a kunyhóját, lakását. Az orvoscsoport propagandakampányba kezdett, amelynek során elmagyarázták az ebola tüneteit, azt, hogy nincsen hatásos gyógyszer vagy vakcina, csak az ősi módszer segít, amire az öregek még emlékezhetnek. Kilencezer halott után megállt a járvány és ez kizárólag az ősi módszer alkalmazásának volt köszönhető. Természetesen a veszély elmúltával az afrikai kultúrák visszatértek régi szokásaikhoz, ilyesmit nem lehet egy járvány miatt kioltani. Sokan gondolkodtak azon, hogy hogyan lehetne az ősi módszert az európai vagy amerikai zsúfolt nagyvárosokban alkalmazni, hiszen az ebola már itt él az emberiséggel. Azt hiszem, nagyon nehezen - ezek egészen más kultúrák. A jelenlegi vírus ellen alkalmazott, sokkal enyhébb rendszabályok felfüggesztése után valószínűleg hamarosan mindenki visszatér a megszokott érintkezési kultúránkhoz.
L.L.: A folyamatos járványra, vagy a járvány második hullámára mintha azért is sor került volna, mert a társadalmak, elsősorban a fiatalok, belefáradva a karanténba, a bezártságba megunták a félelmet, „fertőzhetetlennek” éreznék magukat, mások pedig mintha valamiféle „járványfatalizmusba” estek volna. Camus Pestisében találom: „szüntelenül ügyelnünk kell magunkra, nehogy egy önfeledt pillanatban másnak az arcába leheljünk, és ráragasszuk a fertőzést. Mert a bacilus az jön magától, az független tőlünk. A többi, az egészség, a tisztesség, vagy ha tetszik, a tisztaság akarat dolga, méghozzá a lankadatlan akaraté. A tisztességes ember, az, aki a lehető legkevésbé önfeledt. Ahhoz pedig akarat és feszült figyelem kell, hogy sohase legyünk önfeledtek! Bizony, Rieux, nagyon kimerítő pestisesnek lenni. De még kimerítőbb, ha el akarjuk kerülni. Ezért van az, hogy mindenkin kiütközik a fáradtság, hiszen mindenki úgy érzi már, hogy kicsit magában hordja a pestist. És ezért van az is, hogy egyesek, akik szabadulni akarnak tőle, olyan szörnyen fáradtak, hogy már csak a halál szabadíthatja meg őket.” Ez is az emberi viselkedés fontos eleme: nem bírjuk se a bezártságot egyedül, se az összezártságot a családunkkal, a társadalmi kapcsolatokat nem pótolják a virtuális találkozások, szükségünk van a közvetlen emberi érintkezésre. Miért nem elég, ha telefonon, Skype-on, Zoomon, e-mailen, Facebookon, Twitteren érintkezünk?
Cs.V.: Az állatok és köztük az ember viselkedésének nagyon sok elemét genetikai tényezők szabályozzák, illesztik pontosan abba az ökológiai fülkébe, amelyben hosszú ideig fejlődött. Az ember valószínűleg már a Homo erectus idején kezdett közösségeket formálni és millió évekig alkalmazkodott ehhez a fajtársak szoros jelenlétével dominált ökológiai fülkéhez. Legközelebbi rokonunk, a csimpánz nem alkot közösségeket, de a hímek territóriumot foglalnak és alkalomszerűen néha együttműködnek. Az embernél a közösség szoros fizikai együttlétet alakított ki, amely alkalmas az együttműködésre, védekezésre, táplálékszerzésre és legfőképpen lehetővé teszi a közösségi hiedelmek kialakítását, ami az alapja minden emberi kultúrának. Az ember szociális vonzódása a másik emberhez, eltekintve most a szexualitástól, ezért olyan magas. Magas, de nem korlátlan, ha a szociális kontaktus gyakorisága bizonyos mértéket meghalad, az ember nyugalomra és egyedüllétre vágyik, mert kimerítette a szociális érzékenységét. A külön szoba modern találmány, a családok még a középkorban is együtt aludtak. Az elkülönülésre a szociális fáradás miatt van szükségünk. Minden szociális kapcsolat, a tömegközlekedésen történő utazás, a munkahelyi kapcsolatok, a hivatalok ügyintézése is. Az internet kapcsolatrendszereivel az ember igyekszik ezt a korlátot megkerülni: Facebookon, Skype-on sokkal több emberrel tarthatok kapcsolatot, mintha személyesen találkoznánk, mert ezek a kapcsolatok sokkal kisebb értékűek, nem érzem a társat a közelemben, nem érzem a szagát, nem érinthetem meg. Egyszerre lesz hiányérzetem és a bőség is fáraszt. Meg kell tanulni az internetkapcsolatok egészséges használatát.
L.L.: A világban laboratóriumok tucatjai kutatják a vírus ellenszerét. Ugyanakkor kialakult a vakcinaverseny, a vakcinanacionalizmus. Mindenki a maga vakcináját akarja győztessé tenni és használni az univerzális megoldás helyett. Én hiszek, miért ne hinnék az oxfordi/közös európai vakcinában, de vajon miért ne lehetne jó, esetleg jobb az amerikai, a kínai, az orosz, a brazil? Erről eszembe jut Albert Sabin és a Sabin-cseppek sorsa. Te mindenre emlékszel, erre is. Sabin, Abram Saperstein lengyel zsidóként 1906-ban született a cári Oroszországhoz tartozó Białystokban. Ott is járt iskolába, majd családjával emigrált Amerikába. Albert Sabin Cincinnati gyermekkórházában dolgozott virológusként, majd katonaorvosként a csendes-óceáni amerikai seregben. A háború után Cincinnatiben kezdte kutatni a járványos gyermekbénulás (poliomyelitis) elleni gyógyszert. Együttműködött Jonas Salkkal, aki 1955-re előállt a killed-virus módszerrel előállított vakcinával, amely az elkülönített vírust formaldehiddel leölve vált oltóanyaggá. Amerikában Salk nemzeti hőssé vált, az ő oltóanyagát alkalmazták, s amikor Sabin előállt a csepp formájú live-virus vakcinájával, az egészségügyi hatóság nem volt hajlandó törzskönyvezni. Sabin erre úgy döntött, hogy szovjet kutatótársához, Mihail Csumakovhoz fordul, aki éppen 1955-ben állíthatott fel egy új virológiai intézetet Moszkva mellett, a gyermekbénulás-járvány leküzdésére. Csumakov egyidős volt Sabinnal és ismert virológus. 1952-ben karrierje megroppant, mert nem volt hajlandó zsidó kollégáit elbocsátani és üldözni az ún. zsidó orvosperben. 1955-ben „rehabilitálták”, és sikerült Hruscsovval nemcsak azt elintéznie, hogy Sabin kutatása alapján előállítsák a vakcinát, hanem hogy tömegesen gyártani is kezdjék 1958-tól. Hruscsovnak és csapatának egyik fontos felismerése volt, hogy a versenyt Amerikával a tudomány területén lehet és kell megvívni. Ennek köszönhető a „Szputnyik-pillanat” 1957-ben, és a Sabin-cseppek elfogadása és terjesztése a Szovjetunióban és a szocialista országokban, valamint a fejlődő világban a WHO-n keresztül. 70 millió gyerek kapta meg a cseppeket, köztük a magyar gyerekek, így én is. Valamennyien előbb, mint az amerikai gyerekek, mert az Egyesült Államokban csak 1961-ben törzskönyvezték a Sabin-cseppeket. Közben lezajlott a szuezi válság és a budapesti forradalom, de a világ végül békésen kiegyezett a gyermekbénulás elleni Sabin-cseppek használatában. Vajon most egy amerikai kutatónak Pekingbe vagy Moszkvába kell utaznia, netán fordítva, egy kínai vagy orosz kutatócsoportnak Amerikába, a Covid-19 elleni védőoltás elfogadtatása és legyártása érdekében? Ki és hogyan fogja eldönteni, hogy melyik a hatásos oltóanyag?
Cs.V.: A döntést az erre szakosodott intézmények hozzák, de a probléma nem ezzel a döntéssel van, hanem azzal, hogy az emberek elhiszik-e, hogy jó döntés született. A közösségi hiedelmeket régen a közösség maga alakította ki, és erre megvolt az elegendő idő. Ma közel 8 milliárd ember öntheti gondolatait az internetre, de ezekből csak nagyon lassan alakulnak ki hiedelmek, mert a hiedelem a kipróbált gondolat. Ha a kipróbálás lassú és a visszajelzések későn születnek meg, akadozik a közös hiedelem megformálása. S ha ki is alakulnak valamiféle hiedelmek, lehet, hogy fals hiedelmek lesznek. Az emberiségnek meg kéne tanulnia az internet-tartalmak egészséges kezelését, mint ezt az előbb is említettem. Ki kellene alakuljanak a megbízható hiedelemforrások.
