Előfizetés

Gazdagok hóbortja: luxushajók hazai vizek hátán

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.09.13. 16:00

Fotó: Zagyi Tibor / Népszava
Míg máshol decens kulturális kikapcsolódás a csatornahajózás, nálunk leginkább a fedélzeti ejtőzésről szól egy ilyen kaland. Ami nem olcsó, egy lakóhajó heti tarifája – a hazai valuta elgyengülésének idején – 1,1–1,4 millió forint. Igaz, legalább két dolog vigasztalhatja a vízi turistát: egyrészt ezt az összeget az államnak csengeti be, másrészt elég egy röpke órás képzés, hogy egy soktonnás monstrum kapitányaként hasíthasson a Tiszán.
Fityfiritty – ezzel a kurta szóval jellemezte egy tiszai vízitúrákat vezető férfi azt a forgalmat, amit az idén csatasorba állított állami nyaralóhajók szerinte generáltak a Tiszán, a Bodrogon és a Tisza-tavon. A térségben járva mi magunk viszont meglepődve tapasztaltuk, hogy míg a horgászok és a vízen sportolók arról számoltak be: csak elvétve találkoztak a lomha mozgású luxusjárgányokkal, addig a kikötőtulajdonosok éppenséggel arról meséltek, milyen népszerű volt már az első évben ez a szolgáltatás. De találkoztunk olyan abádszalóki vendéglőssel is, aki meggyőzően hangoztatta: külföldi vendégek híján a járatok egy részét leginkább marketingcélra adták oda utazási irodáknak, vagy épp cégek tartottak rajta egy-két napos csapatépítő tréningeket.

Még nem végig

Közel ötmilliárd forintba került eddig az állami nyaralóhajó-program: ennek keretében kikötőket építettek, vízitúra-útvonalakat jelöltek ki, s húsz nyaralóhajót is vásárolt a Mahart a francia Nadia Grouphoz tartozó Nicol’s Yacht gyárból: ezeket több lépcsőben helyezték üzembe az elmúlt egy év során. Mivel júniusban a tiszalöki zsilipet felújítás miatt egy évre lezárták, ezért az eredeti tervekkel ellentétben idén nem volt hajózható a teljes Tisza-szakasz Kiskörétől felfelé. Emiatt a „flottát” is megbontották, tíz hajó maradt a kiskörei kikötőben, tízet pedig Tokajba vittek. Az előbbi helyről startolók Abádszalókon, Sarudon, Tiszaörvényben, Tiszafüreden és Poroszlón köthettek ki, míg az utóbbi bázisról indulók a Bodrogon haladva Sárazsadányban, Bodrogolasziban, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen léphettek partra, vagy ha a Tiszán indultak felfelé, akkor Timárnál és Tiszabercelnél is megállhattak a nyaralók.

Fennáll a felnyársalás veszélye

– Újgazdag ficsúrok hóbortja – le­gyintett egy horgászboltos, nem messze az egyik Tisza-tavi kikötőtől, pecabotokkal, horgokkal, egyéb szerelékekkel telezsúfolt kis üzletében. Kiderült, ő maga korábban kishajó-vezetői tanfolyamokat is tartott, így képben van azzal kapcsolatban, milyen veszélyekkel jár egy-egy hajóút. – Az én időmben még két-három napos elméleti oktatás, majd több gyakorlati feladat teljesítése után kaphatott csak vezetői engedélyt egy-egy jelentkező, most pedig elég egy órás eligazítás a parton, s máris odaadják egy tíztonnás, s közel tizennégy méter hosszú jármű kormányát egy kezdőnek – dohogott. A magyar jogszabályok szerint a 7,5 kW-nál nagyobb motorral rendelkező vízi járművek, így például a jetski vagy egy nagyobb kapacitású motorcsónak vezetéséhez külön képesítés kell: ezt a közlekedési hatóság egy elméleti és gyakorlati képzés után letett vizsgát követően állítja ki. Mivel a nyaralóhajó motorteljesítménye, s így a haladási sebessége is kisebb, ezért rájuk nem vonatkozik ez a szabály. – Addig nincs is baj, amíg egyenesen előre mennek vele (bár éppenséggel helyismeret híján a Tisza-tó felszíne alatt lévő fatuskókon még így is fennakadhatnak), a gond ott kezdődik, ha beérnek valahová, és be kell manőverezni ezt a monstrumot – mondta a volt oktató, aki szerint nem kell sokáig várni az első hírekre arról, hogy egy ilyen nyaralóhajó felnyársalt egy kikötőt. Úgy tűnik, maguk a kikötőtulajdonosok is gondoltak ilyen eshetőségre, mert a legtöbb helyen segítséget biztosítottak az alkalmi kapitányoknak, hogy biztonsággal be tudjanak állni a bázispontokra. Kücsön Gyula, a sarudi élménypark tulajdonosa lapunknak azt mondta, náluk két alkalmazott segített a kikötésben, a hajóknak pedig ingyen biztosították a vizet és az áramot. A Maharttal való együttműködéstől azt remélik, hogy a környék egyre ismertebb lesz, nemcsak a hazai, hanem a külföldi vendégek előtt is, s többen térnek majd vissza később is ebbe a térségbe. Az ő tapasztalatai szerint a nyaralóhajók elég sokat mozogtak a vízen, náluk volt olyan nap, amikor a kiskörei szakaszon lévő tíz járműből öt is Sarudon horgonyzott.

Hallgat a mély és a Mahart

Pedig a szezon nem indult jól. ­Lapunkban korábban megírtuk, hogy a közpénzmilliárdokból beszerzett Nicols Estivale típusú, hat–tíz személyes hajókra már lekötött foglalások jó részét a koronavírus miatt lemondták vagy egy későbbi időpontra módosították a külföldi jelentkezők, emiatt már az indulásnál jelentős bevételtől eshetett el az állami cég. Hogy pontosan mennyitől, azt nem sikerült kideríteni, a Maharttól ugyanis nem kaptunk választ arra, milyen volt a nyaralóhajók foglaltsága júliusban és augusztusban, s hány vendég érkezett külföldről. Arra sem feleltek, mennyi bevételt könyveltek el eddig a lakóhajóprogramban, s mekkora összeg szerepel ugyanitt a kiadási oldalon. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos nemrégiben egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a hajók kihasználtsága augusztusban 62 százalékos volt, s zömmel magyar vendégek vették igénybe a szolgáltatást, míg a külföldiek aránya 10 százalék körül járt.

Még a Balaton is olcsóbb

Az bizonyos, hogy nyaralóhajót nem átlagos keresetűek béreltek: a he­lyiek tapasztalatai szerint jellem­zően azok a tehetősebb családok próbálták ki az üdülésnek ezt a módját, akik „békeidőben” minimum Spanyolországban nyaralnak, vagy valamelyik egzotikusabb térségben. A Tiszán horgonyzó francia gyártású lakóhajók egyheti bérleti díja a férőhelyektől függően nagyjából 3-4 ezer euró körül mozog, s akkor még az 1500 eurós plusz­kaucióról nem is beszéltünk. Vagyis egy hétnapos hajókázás egy családnak alaphangon másfél millió forintba kerül, s akkor még nem ettek, nem ittak: ettől még az idén igencsak elszállt balatoni árak is olcsóbbnak tűnnek. Őszre már kedvezményes akciókat is meghirdettek, így szeptemberben és októberben akár 20–35 százalékkal alacsonyabb áron is foglalhatók a hajók. Igaz, ebben az időszakban a Tisza-tavi fürdőzés, a fedélzeten történő önfeledt napozás már biztosan nem lesz része az élményeknek.

Inkább a kerékpár

Rekordokat döntött idén a Tisza-tavi kerékpáros turizmus – tudtuk meg Fejes Lőrinctől, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnökségének vezetőjétől. Ez részben annak köszönhető, hogy idén átadták a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő útszakaszt, így 65 kilométeren, nagyrészt a gáton immár körbebiciklizhetővé vált a teljes Tisza-tó. Júliusban 18 ezer, míg augusztusban már 22 ezer kerékpáros haladt át a kiskörei számlálóponton, s szeptemberre megdőlt a tavalyi teljes évi addigi ötvenezres rekord is.

Francia hullám

A magyar nyaralóhajóárak semmivel sem olcsóbbak, mint akár egy burgundi csatornahajózás díja. Sőt! Találtunk olyan honlapot, ahol egy hétszemélyes „bárka” már kétezer eurótól bérelhető volt júliusban vagy augusztusban egy hétre, s ehhez akár még 20 százalék kedvezményt is adtak. Franciaországban egy ilyen hajóút nem csupán arról szól, hogy ülünk a kormánynál, szopogatjuk a koktélt és élvezzük a naplementét: bájos középkori kisvároskák mellett köthetünk ki, elmerülhetünk a helyi gasztronómia megannyi ízrejtekében, s némi nyelvtudással akár egy kis helyi bortermelő nekünk rögtönzött kóstolóján is részt vehetünk. Még azok az apró települések is tudnak profitálni az erre hajózókból, amelyek kissé távolabb vannak a kikötőtől: van, amelyik a „könyv falujaként” határozza meg magát, s hoz létre erre egy tematikus útvonalat, máshol a kosárfonás vagy épp a virágkötés válik marketingerővé. A zsilipeknél helyi termékeket kínálnak, de akad olyan kikötő is, ahol reggel frissen sütve hozzák oda a croissant-t vagy a baguette-et. Nálunk mindez a szolgáltatás még gyerekcipőben jár. Nem véletlenül hangzott el korábban egy tiszai beszélgetésen, hogy a helyi boltosoknak lehetővé kellene ten­niük a kártyás fizetést, hisz egy német család nem fog pénzkiadó automata után szaladgálni, ha be akar vásárolni ebédre. Noha a tokaji borvidék akár külön húzónév is lehetne egy ilyen hajóút során, a térségnek nem válik előnyére, hogy még mindig kevés az igényes vendéglátóhely, olyan meg pláne, ahol egy jóízűt lehetne reggelizni, tízóraizni, vagy épp késő este is nyitva tartana. A Tisza mentén így egyelőre a természeti környezet a legvonzóbb, erre azonban nehéz egy egész hetes programot felfűzni, kivéve, ha valaki szenvedélyesen szereti álló nap a madarak röptét vagy a vízbe hajló fűzfaágakat bámulni.

Heti abszurd: Maszkszózat

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.09.13. 08:20

Fotó: FRANCOIS LENOIR / AFP
„Egyelőre nincs B terv arra az esetre, ha a gazdaság a járvány terjedése (értsd: a megbetegedések számossága) miatt magától belassul, esetleg teljesen leáll. De hogy ez ne derüljön rögvest ki, addig is erőt kell mutatni, például azt elbábozni, hogy ha a vírus nem is fél tőlünk, a szomszédok rettennek. Úgyhogy a kabinet 700 milliárdért rendelt is 200 Hiúz harckocsit. És ha a Kárpátok nagymacskái velünk vannak, ki lehet ellenünk?”
Akkor most tetszik kérni 360 ezerért a férj újraélesztését, vagy nem tetszik? – kérdezte immár másodjára az orvos. Hangja karcossága nem az együttérzés hiányát jelezte, pusztán a nyomást a kórházfolyosón végigkígyózó sor okán, meg hát feszengett is egy kicsit. Az asszony pengeszájjal hallgatott, miközben agya csikorogva határhaszon-elemzést végzett. Az iskolakezdés miatt mínuszba került a családi büdzsé, de ha elhalasztja a beázás reparálását, és kicsit együtt él még a máló tapétával meg a penésszel, illetve kölcsönkér az anyjától, nos, akkor talán élhet még a Kálmán. De mi lesz – zsongott a fejében az istentelen gondolat –, ha a Kálmánnak még egyszer szívinfarktusa lesz, akkor kidobott pénz az egész. Tehetetlenségében a könnye is kicsordult, úgyhogy csak néma igent biccentett: hadd éljen a Kálmán – hát nem ő tehet róla. A szívinfarktusról persze egy kicsit igen, hiszen 12 órás műszakokat vállalt, de arról, hogy nincs rendben a tb-je, tényleg nem. A cég azt mondta, fizeti, a levonás is rajta volt a papíron, most meg tessék, kiderül, hogy az ő embere nincs társadalombiztosítva. A szituáció persze sarkított, de hát a rovat neve az, hogy Heti abszurd, mi más lenne. És a példa sokkal kevésbé embertelen, mint a helyzet, amit a kormány előállított. Azt eddig is lehetett tudni, hogy akinek nincs érvényes társadalombiztosítási kártyája, annak ezt ott helyben (értsd: kórházban, rendelőben etc.) olvassák a fejére, és dönthet: fizet és gyógyul, vagy nem szurkolja le a pénzt, és távozik. Ez azonban úgynevezett sürgősségi esetekre nem vonatkozott (baleset, heveny rosszullét, egyéb életveszély), most azonban a kabinet úgy döntött: elege van a tb-parazitákból. (Utóbbi kifejezés gyakran olyan embereket takar, akik sokszor önhibájukon kívül – például drámai szegénység vagy tb-csaló munkáltató – nem fizettek járulékot.) Szóval akik hathavi tb-tartozást halmoztak fel, azoknak fizetniük kell az ellátásért. Különösen morbid intézkedés ez a járvány kapujában (vagy épp sűrűjében), hiszen közismert, a hátrányos helyzetű emberek között, ha kialakul egy gócpont, akkor sokkal intenzívebben kaszál a járvány. Különösen morbid intézkedés ez most, amikor a kormány meghirdette, a gazdaság nem állhat le, tehát a tömegközlekedő, robotoló emberek között sokkal több a potenciális víruszsákmány, mint az első hullámban, amikor lényegében mozdulatlanságba dermedt az ország. Így nehéz másképp érteni Dömötör Csaba államtitkár azon mondatát, miszerint a „második hullám felkészültebben ér minket”, mint úgy, hogy a kormányzat jobban felkészült, miképp tartsa távol az egészségügyi rendszertől a rászorulókat. Miközben a kabinet is tudja, hogy nagy a baj, és ha szóban ezt Orbán Viktor nem is nyilatkozta ki, de elmímelte. A miniszterelnök ugyanis maszkban üldögélt – egy videokonferencián. Hacsak a tudomány legújabb (és eddig bőszen rejtett) eredményei szerint a koronavírus nem képes digitális jellé alakulni, majd megérkezve a képernyőre, áttörni azt, és egy csodás metamorfózist követően újra vírustestben rohamozni, pontosan a miniszterelnöki száj- vagy orrüregben landolni, nos, ebben az esetben a maszkviselés butuska dolog. Nyilván a kényszer szülte butaság, a kormányfő eddig legény volt a járványgáton, most nem lehet – verbálisan semmiképp – gyáva vírusnyúl, de valahogy világossá kellett tenni, hogy már a könyökpacsizós idők is elmúltak. (Egyébként az igazság kedvéért álljon itt, hogy a maszk a maga nemében mestermű, precízen fed orrot, szájat, mindent – épp csak a miniszterelnöki szem él, és legfeljebb a homlok gondredőinek hullámzásából lehet leolvasni, mire gondolhat Orbán Viktor. Egyszóval a miniszterelnöki orcafedő legalább olyan hatékony – és formájában is hajaz –, mint Hannibal Lecter maszkja.) És akkor érdemes ideidézni Menczer Tamás külügyi államtitkár szavait (aki a CÖF rendezvényén vezette mindezt elő), miszerint: egy bölcs ember, Orbán Viktornak hívják, azt mondta egyszer, hogy 2022-ig mindennap van egy harc, amit meg kell nyerni, és a nap végén számot kell vetni, hogy a mai napon győztünk vagy vesztettünk. Márpedig a miniszterelnöki arckitakarás azt üzeni, hogy védekezni kell, mindenáron. De azt valószínűleg Orbán Viktor is kiolvasta a járványjelekből, hogy ezt a harcot nem vagy csak nagyon nehezen lehet megnyerni. Hiszen egyelőre nincs B terv arra az esetre, ha a gazdaság a járvány terjedése (értsd: a megbetegedések számossága) miatt magától belassul, esetleg teljesen leáll. De hogy ez ne derüljön rögvest ki, addig is erőt kell mutatni, például azt elbábozni, hogy ha a vírus nem is fél tőlünk, a szomszédok rettennek. Úgyhogy a kabinet 700 milliárdért rendelt is 200 Hiúz harckocsit. És ha a Kárpátok nagymacskái velünk vannak, ki lehet ellenünk? 

Nem a törvényt, az igazságot kell tisztelni – engedetlen polgárok, akik tengelyt akasztottak az államhatalommal

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2020.09.13. 08:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Ha egyetlen ember szegül szembe egy csapnivaló törvénnyel vagy egy igazságtalan kormánnyal, ismeretlenül sodorja el az államhatalom – legyen bármennyire is igaza. Ha viszont a protestálók tömegként gyűlnek, és tiltakozásuk erős morális alapon áll, az emberek azonosulnak a követelésükkel, és a hatalom kezdhet morfondírozni, vajon elsodorja-e az elégedetlenség. Mindkét esetre volt példa a rendszerváltás utáni Magyarország történetében.
Az utóbbi hetekben kétszer történt meg, hogy egy közösség dacoló bátorsága építi a kabinettel szembeni ellenállást. A néhai Index (immár Telex) munkatársainak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárainak és diákjainak kiállása akár trendfordulót is jelezhet az utóbbi évek „szalmaláng ellenállása” után. Majtényi László jogtudós úgy látja, az egyetemfoglaló diákság polgári engedetlenségi mozgalmát alkotmányos értékek védelme legitimálja – olyan értékeké, mint az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia védelme. Mráz Attila (TASZ), a politikai szabadságjogok szakértője szerint a véleménynyilvánítás szabadsága is e körbe tartozik, hisz egy egyetem – lényege szerint – a közéleti viták színtere is. Az SZFE hallgatóinak tiltakozásában ott visszhangzik a CEU és az MTA-hálózat segélykiáltása: mindkettő felmorzsolása a szellemi szabadság csonkolásáról szólt. Az államhatalmi gépezet pöcetechnikái most is visszaköszönnek: megbélyegzik a fiatalokat (füves, semmirekellő, anarchista, liberális bagázs); kirekesztik őket (a nemzet, a haza és a kereszténység fogalma elmagyarázhatatlan), de gyakoriak a cinikus újbeszéd szólamai is: Gulyás Gergely szerint szabad tüntetni, senkinek nem lövik ki a szemét. A polgári engedetlenség adekvát válasz a hatalom arroganciájára, de vezethet-e a rezsim megroppanásához, vagy legalább pacifikálásához?
„A köztársaság helyébe lépő Orbán-rendszer gépezetében az utolsó fogaskerekek is a helyükre kerülnek. A parlamentáris demokrácia híveiként az elmúlt másfél évben minden tőlünk telhetőt megtettünk az Ország­gyűlésben. A Házon belüli eszközeink elfogytak. Ezért ki kell jönnünk a Ház falai közül és jeleznünk kell ezt a korszakhatárt.” Ezt 2011. december 23-án írta a szakadás előtti LMP – amikor többek között Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Szabó Rebeka és Kukorelly Endre próbálta akadályozni, hogy a kétharmad képviselői bejussanak a Házba. Többen odaláncolták magukat a sorompó elé, aktivisták ültek-feküdtek az úton, miközben Magyarország a karácsonyi nagybevásárlást intézte. „Ugye, nem árulod el a demokráciát?” – szembesítették névre szóló felirattal a Fidesz–KDNP szavazógomb-hadseregét a demonstrálók. A válasz ismert: elárulták. Azóta a centrális erőtér végleg ránehezedett az országra, a politikai és a gazdasági térfoglaláson már túl van, most jön a kulturális – „Orbán megveszekedett híveinek” (a PIM-et elfoglaló) Demeter Szilárd címzi magát így bosszúszomjával. Harcolnak a „keresztény és nemzeti értékrendre zúduló embertelen gyűlölettel, a jogosulatlanul máséban gőgösködő sátáni erkölcstelenséggel” szemben, és úgy érzik, „joggal viszket sokuk tenyere” – bugyogja mindezt a Magyar Nemzet fekete öves nemzeti-kereszténye, a tanáraikat megrendítő performanszokkal, szelíd énekkel átölelő hallgatókra célozva.

Kopasz gát

A fentebb említtet polgári engedetlenséget a választójogi rendszer Fideszre szabása katalizálta. Akkor a körzethatárokat rajzolta át a hatalom, egyfordulós rendszerről, határon túli szavazatokról döntött a kény s a kedv. Majd jött a népszavazás intézményének meggyalázása, például, amikor bomberdzsekis szekrényhátúak bevetésétől sem riadt vissza a Kubatov-szisztem, hogy az MSZP ne adhassa le a vasárnapi boltzárra vonatkozó kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodának (NVI), és ne derüljön ki, hogy a nép nem szereti ezt a nyitvatartási módit. A „jogállam” arcizma sem rezdült, a rendőrség és ügyészség helyén valónak ítélte a hatalmi fedezékből elkövetett tahóságot. De ekkor még csak egyének tiltakoztak, például Gulyás Márton aktivista és barátai. Akik úgy látták: az NVI alkalmatlanná vált az alkotmányos jogok biztosítására, ezért szimbolikusan bezárták: lecsavarozták és ledobták a névtábláit. A polgári engedetlenség gesztusát Polt ügyészsége kihívóan közösségellenesnek, erőszakosnak, másokban megbotránkozást, riadalmat keltőnek minősítette. Gulyást garázdaság miatt egy év próbaidőre ítélték, szemfülesen elkobozták csavarhúzóját és ácskalapácsát, és pénzbüntetést róttak ki rá. Ugyanabban az évben a Liget-védőkkel demonstrált, eltörték egy ujját, idén tavasszal mégis őt ítélték közérdekű munkára. Ekkor már 544 órányi büntetésnél járt, mivel következményei voltak az Állami Számvevőszékről és az államfőről festékkel alkotott véleményének is. A volt fideszes politikus által irányított számvevők – a Színmű ügyében is bevetette őket a hatalom a héten – 2018-ban tiltott pártfinanszírozás miatt 331 millió forintra büntették a kormány akkoriban legveszélyesebb ellenfelét, a Jobbikot, aztán a többi ellenzéki párt is megkapta a magáét. Áder János hivatala pedig egy tüntetéskor kapott festékpatron-találatot, amikor az államfő 2017-ben aláírta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt. „Elvesztette közpénzjellegét, elvesztette elnökjellegét” – skandálta az ott demonstráló tömeg G Ras szövegét. A zenész aktivista is számos polgári engedetlenségi akcióban vett részt a „hatalmi önkény ellen tiltakozva”, sokszor megbüntették, egyszer minden értelmes ok nélkül körözést is kiadtak ellene.
Gulyás Márton őrizetbe veszik a rendőrök miután festékes flakonokat dobott a Sándor-palota felé 2017. április 10-én.
Fotó: Népszava

Matolcsy-mutatvány

És akkor pár szó az elveszett közpénzjellegről. A kérdés adott: miért fizessen adót valaki egy olyan államnak, amelynek vezetése nemcsak presztízsberuházásokra, egyházak jó szándékára és a határon túli közösségek lojalitására költ százmilliárdokat, de Európa egyik legkorruptabb rezsimét is működteti. Ezt a kérdést tette föl magának Szentesi Kálmán a Magyar Nemzeti Bank 260 milliárdot elillantó alapítványa ügyében, és döntött: visszakéri az adóhatóságtól a befizetett adóját. A NAV megtagadta a visszafizetést, és a protestáló állampolgárt a kért összeg 30 százalékára büntette. Az Alkotmánybíróság egyetértő bólintásával, hisz a taláros testület kimondta: az indítványozónak nincs morális és törvényes lehetősége, hogy megtagadja az adófizetést – azaz az adómegtagadás nem lehet a véleménynyilvánítás eszköze. (A szakirodalom szerint egyébként lehet, létesítmények önkényes elfoglalása, tiltott útlezárás és rendezvények megzavarása mellett.) Több polgári engedetlenségi akció indult az Orbán-kormány negyedik alkotmánymódosítási csomagja miatt is 2013-ban. Ekkor kötötték röghöz a hallgatókat, rendelték kormányzati fennhatóság alá az egyetemek gazdálkodását, tiltották ki a hajléktalanokat a közterületről, kreáltak a hatalomnak kedvező médiakampány-szabályozást és korlátozták az Alkotmánybíróság jogait. Ekkor vették diákok zár alá a Parlament bejáratát és foglaltak el több egyetemet, másztak be a Fidesz-székház udvarára. Misetics Bálint aktivista, szociálpolitikus így írt erről a Magyar Narancsban: „A Fidesz a saját verőlegényeire bízta a rendfenntartást és a tiltakozók megfélemlítését – noha náluk is sokkal ijesztőbb volt az a szolgalelkűség, amellyel a »közszolgálati« média »riporterei« kiszolgálták a kormány propagandagépezetének igényeit.” Ugyancsak ő idézi Henry David Thoreau, a polgári engedetlenség fogalma megalkotójának 1849-es esszéjét. „Vajon az állampolgárnak akár csak egy pillanatra vagy bármily csekély mértékben is át kell engednie lelkiismeretét a törvényhozóknak? Hát akkor miért van mindenkinek lelkiismerete? Nekünk, szerintem, elsősorban embereknek kell lennünk, és csak másodsorban alattvalóknak. Nem annyira a törvényt, mint inkább az igazságosságot kell tisztelnünk.”

Mögöttes magáncél

A polgári engedetlenség során az emberek kifejezetten békés eszközökkel szállnak szembe azokkal a jogi szabályokkal, amelyeket az alkotmányos eszmék alapján és/vagy morális alapon ítélnek el. Ezt Majtényi László jogtudós, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke mondta, aki szerint jelen esetben az alkotmányos alap nagyon erős: az SZFE hallgatói az egyetemi autonómiát, az oktatás és a hallgatók szabadságát sértő látszatmagánosítás ellen tiltakoznak. „A világon sokfelé működnek magán­egyetemek, de itt a szabadság csorbítása a mögöttes cél. Hasonló gondolkodás jellemezte a KESMA létrehozását, amikor 476 sajtóterméket formálisan magáncégbe terelt az államhatalom. Az egész konglomerátum a kormányzati propagandának alárendelten működik, és olyan heccmédiumok is ide kerültek, melyek hangvétele a náci és a kommunista diktatúrákat idézik. A kormányzat persze széttárja a kezét, hogy egy magáncégcsoporthoz semmi köze, miközben az egész úgy jöhetett létre, hogy a versenyjogi és a médiakoncentrációval kapcsolatos szabályokat megszegték, a kormány segédletével – emlékeztetett az egyetemi tanár. A színművészeti egyetemmel szerinte hasonló a helyzet: a névleges magánosítás valójában megszállás, aminek alig leplezett célja az akadémiai szabadság megszüntetése. Majtényi László megjegyezte: az akadémiai szabadság, az oktatás szabadsága a közfelfogással ellentétben nem felvilágosodás kori eszme, hanem a XIII. században jelent meg, amikor a párizsi egyetem fellázadt a katolikus egyház püspökeinek uralma ellen. Olyan vitapontok voltak, hogy szabad-e oktatni Arisztotelészt és a római jogot. Végül maga a pápaság állt ki az akadémiai szabadság mellett. A tét ma sem más. A tanszabadság tehát már sok-sok évszázada jelen volt az európai kultúrában – és ez még a sötét középkorban sem volt másképp. Majtényi László is csatlakozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói által kezdeményezett élőlánchoz, amelynek mintegy 8-10 ezer résztvevője kézről kézre adta a chartát. Azt a chartát, jegyezte meg a jogtudós, amely az 1988-ban elfogadott bolognai Magna Charta Universitatum szellemében íródott, és amelynek a Magyar Rektori Konferencia (MRK) alapállását is meg kellene határoznia. „A bolognai nyilatkozat a leghatározottabban kiáll amellett, hogy az államhatalom ne avatkozhasson be az egyetemi autonómiába, és alkotmányos értékként fogalmazza meg az oktatás és a tanulás szabadságát. A hatályos magyar Alaptörvény is tartalmazza az egyetem autonómiáját: a felsőoktatási intézmény szabadon határozhatja meg az oktatás tartalmát, ahogy a kutatásét is. A felsőoktatási törvény is deklarálja, hogy ebben a két kérdésben a szenátus minden külső befolyástól mentesen, akár a fenntartó szándékaival szemben is jogosult az önállóságra. Magyarán: senki nem szólhat bele tartalmi kérdésbe” – összegez a jogtudós. Aki szerint az egyetemfoglalás a polgári engedetlenség egyik leghatásosabb formája, amivel a hatóságok nemigen tudnak mit kezdeni: rettenetesen kockázatos volna rendőri erővel fellépni.
Civilek tiltakoznak az alaptörvény negyedik módosítása ellen a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának bejáratánál 2013. március 7-én.
Fotó: Népszava

Hatalomra fittyet hányva

„A hallgatók egy katasztrofális szituá­cióra is képesek jókedvvel és a hatalomra fittyet hányva reagálni, ami végtelenül örömteli – mondta Majtényi László. – Nagyon tetszik, hogy a demonstrációsorozat dinamikája éppen a fordítottja annak, amit megszoktunk: nagy durranás után gyors kifáradás. Az elmúlt évek tüntetésein megannyi gyámoltalan, tehetségtelen, unalmas, bürokratikus hangvételű, a dolog műfaját nem értő, papírból eldadogott beszéd hangzott el. A Vas utcai megmozduláson jobbnál jobb szövegeket hallottam.” Majtényi László elmondta azt is, hogy az SZFE esetében a polgári engedetlenség nem egyszerűen a joggal való szembefordulás. Ha ugyanis a polgári engedetlenséget folytató intézmény vagy személy a bíróság elé kerül, akkor a bírónak az Alaptörvény és a felsőoktatási törvény vonatkozó mondásait is érvényesítenie kell. Azaz meg kell határoznia, hogy az egyetemi polgárok alapjogi sérelme és az erre adott protestválasz milyen viszonyban áll egymással. (Egy másik eljárásban az Alkotmánybíróság azt fogja értékelni, nem Alaptörvény-ellenes-e az alkalmazandó jogszabály.) „Ha onnan nézzük a dolgot, hogy a diákok meggátolják a kuratórium tagjainak belépését az egyetem területére, akkor nyilvánvalóan polgári engedetlenségről beszélünk, hiszen a kuratórium tagjainak joguk lenne bejutni. De ha ezt összevetjük azzal, hogy a kuratórium az egyetem szenátusának és a rektorának a törvényben biztosított jogát is megsértette, és már eleve az is ellentétes az egyetem autonómiájával, ahogy a grémium létrejött – az öt tag között egyetlen egyetemi polgár sincs –, akkor a bírónak nem lenne könnyű a diákokat elmarasztaló döntést hoznia. Mráz Attila, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Politikai Szabadságjogi Projekt munkatársa szerint a mostani tiltakozás egy hosszú folyamat késői állomása, hiszen mind az SZFE hallgatói, mind a vezetői hónapokon keresztül törekedtek az egyeztetésre az új és a korábbi fenntartóval, a kormánnyal és a jogalkotóval. Számos egyeztetési és tiltakozási formában próbálták kifejezni elégedetlenségüket az átalakulás kapcsán – és végül kimerültek a jogi lehetőségeik. Az egyetlen megmaradt eszközhöz nyúltak, és egy alapvető jogot gyakorolnak most is: a közéleti véleménynyilvánítás jogát. „A polgári engedetlenséget akkor szokás igazolhatónak tekinteni, ha valamilyen alapvető, kirívó igazságtalanságra vagy méltánytalanságra kívánja felhívni a nyilvánosság figyelmét. Afelől nincs kétség, hogy az egyetemfoglaló diákok esetében egy ilyen méltánytalanságról van szó. Oktatók és diákok egyaránt ügyelnek, hogy arányosan válasszák meg a tiltakozási formákat, és csak akkor nyúltak erősebb eszközökhöz, amikor a formális jogi keretek közötti tiltakozásuk eredménytelen maradt. A szervezők ügyelnek arra, hogy harmadik felek érdekeit a lehető legkevésbé sértsék. Az egyetemfoglalók tiltakozása igazolható keretek között marad: célja legitim és eszközválasztásában nem sért érdekeket szükségtelenül és aránytalanul” – mondta a politikai szabadságjogok szakértőjeként a TASZ munkatársa.

Birtokvédelem MTVA módra

Ha egy közintézménynek nem áll érdekében tolerálni a véleménynyilvánításnak ezt a módját, akkor birtokvédelmi eljáráshoz nyúlhat. Mráz Attila szerint ez történt az MTVA-székház esetében, amikor országgyűlési képviselők tiltakoztak a közmédia pártossága ellen, és a vezetés nem hallgatta meg őket. (A hírhamisítási ügye után a közmédia-vezérigazgatóvá lett Papp Dániel az óbudai jegyzőtől kért birtokvédelmi határozatot, ezt a bíróság egy évvel később megsemmisítette. A határozatnak nem kellett érvényt szerezni, a képviselőket biztonsági őrökkel dobatták ki a tétlen rendőrök szeme láttára – a szerk.) Birtokvédelmi határozat kiadására eddig nem került sor, a szakértő szerint érthető, hiszen egyetemi hallgatók tartózkodnak az egyetemi épületben. Utóbbi funkciórendszere összetett, így a tiltakozás jelentős része ugyan atipikus, de ettől még nem jogszerűtlen. Egy egyetem épülete ugyanis nem pusztán a formális oktatás színhelye, hanem az egyetemi polgárok közösségének sokrétű tevékenységéhez hivatott teret, fórumot biztosítani, a tanulástól az oktatáson és a kutatáson át az egyetemi közéletig. A szakértő szerint kérdés, hogy egy birtokvédelmi eljárás egyáltalán sikerrel járna-e? De erre csak akkor lehetne számítani, ha a fenntartó nem tolerálná tovább a véleménynyilvánításnak ezt a formáját, és a konfrontációt, a nyílt erőt választaná. „Az egyetemfoglalás esetében kétféle szerepet játszanak az alapvető jogok. A tiltakozás, a közéleti kérdésben való véleménynyilvánítás is alapjog, és a tiltakozás tartalma is alapjogi, alkotmányjogi kérdés, hiszen az újfajta fenntartói struktúra – amelynek az alkotmányosságával szemben is komoly kételyek merülnek föl – az egyetem autonómiáját is érinti. Azonban önmagában az, hogy az egyetemi struktúrán belülről érkező véleményeket következmények nélkül lesöpörhették, azt a gyanút erősíti, hogy az egyetemi autonómia rendkívül súlyos, alkotmányosan is aggályos sérelméről van szó. Az egyetemi autonómia alkotmányos demokráciában nem egy opcionális, a többség által szabadon figyelmen kívül hagyható érték, hanem alkotmányosan védett. Intézményes garancia alapvető jogok, így a tudományos kutatás szabadságának, a tanítás és a tanulás szabadságának, és végső soron a közéleti véleménynyilvánítás, gondolatszabadság érvényre juttatására is. Ez nem egy mellékes szerepe az egyetemeknek, hanem a kutatási és az oktatási tevékenység mellett az egyik fő funkciójuk, ami miatt annyira fontos alkotmányos érték az egyetemi autonómia” – mondta a TASZ szak­értője.
Verses demonstráció a Színház és Filmművészeti Egyetemért 2020. szeptember 2-án.
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

A szalmaláng nyomora

A polgári engedetlenség mindig nagy kockázatot jelent. Az elkövető tipikus esetben vállalja a büntetést, amit a tudottan törvénysértő cselekedete miatt kaphat. Ennek a tiltakozási formának a hajtómotorja rendszerint egy komoly erkölcsi ok, amelyet gyakran társadalmi elégedetlenség is alátámaszt, mondja Majtényi László. Szerinte a hazai polgári engedetlenségek történetének momentumai – ahogy Illyés a nemzetkarakterológiáról szólt – eléggé szalmalángjellegűek voltak, hirtelen fellángolások és kialvások jellemezték. De akadtak viszonylag sikeresek is, köztük a gyűlöletkeltő kormányzati plakátok megrongálása, a civilellenes törvény bojkottja és az egyetemfoglalások. „Egy olyan országban, ahol a demokratikus ellenzék néhány akcióját leszámítva a rendszerváltásig hiányzott ennek a morális tiltakozási eszköznek a kultúrája, ez talán nem is olyan kevés. A kérdés inkább az: miért hunytak ki a polgári ellenállási mozgalmak? Azt kell mondjam, a társadalmi közöny miatt. Számos teória van arra, hogy a magyar társadalom miért látszik ennyire enerváltnak, befelé fordulónak. Sokak szerint nem lesz változás, amíg a magyar középosztály viszonylagos biztonságban és jólétben él, mert addig nem lesznek nagyobb társadalmi megmozdulások. Az is jól ki van számítva, hogy attól a mintegy kétmillió állampolgártól, akikért mindannyian felelősséggel tartozunk, és akik ázsiai nyomorban, egyik napról a másikra élnek, hangos ellenállás szintén nem várható. A polgári engedetlenség a középosztály morális felkészültségének jelzője, és bár sokszor szívmelengető dolgok történtek, a magyar társadalom egészét megrázók nem igazán. Ez másban is megnyilvánult, egyáltalán nem értem például, hogy a romagyilkosságokat miként tudta közönyösen fogadni a társadalmunk.”

Trendforduló lehet

Majtényi László szerint érdemes figyelnünk a belarusz eseményekre. A volt szovjet utódállam 28 éven keresztül csendben volt, ugyanazok a visszaélések, letartóztatások, választási csalások ismétlődtek, mint amit ma látunk, és a társadalom egyik pillanatról a másikra azt mondta: elég! Az egyetemi tanár szerint fontos fejlemény, hogy az Index nem hagyta leszalámizni magát, és az SZFE is bátran kiállt az érdekeiért, miközben a Magyar Rektori Konferencia „a kormány zsebében ücsörög”, és a hallgatói önkormányzatok nagy része is igen erős kormánybefolyás előtt áll. Utóbbit bizonyítja az ELTE HÖK nyájas hangú, de behódolásra ösztönző szolidaritási nyilatkozata. „Nem lehet tudni, hogy az indexesek lassú halállal fenyegető hatalmi beavatkozásra adott intakt válasza és az SZFE hallgatóinak és oktatóinak hasonlóan bátor magatartása trendforduló-e a magyar társadalomtörténetben, de utólag lehet, hogy azt mondhatjuk majd, igen, ez egy trendforduló volt” – mondta az egyetemi tanár.

Orbáni amnézia

A Fidesz–KDNP politikusai ellenzékben már éltek a polgári engedetlenség eszközével, kormányon azonban nem akarnak emlékezni erre. A pártszövetség 150 parlamenti és EP-képviselője 2007-ben vonult le a Parlamenthez kordont bontani. Orbán Viktor akkor azt mondta egy riporternek, hogy amit csinálnak, az polgári engedetlenség. Korábban az 1990-es taxisblokádot is támogatta a Fidesz. Amikor azonban 2015-ben a Soros György ellen gyűlölködő plakátokat aktivisták leszaggatták, akkor a miniszterelnök és igazságügy-minisztere, Trócsányi László azt nyilatkozta, a jog nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát. A civil szervezetek megrendszabályozásáról 2017-ben fogadott el törvényt a kétharmad, és a civil szervezetek – a jogtudós szerint nagyon helyesen – úgy döntöttek, nem engedelmeskednek a jogszabálynak. A törvénnyel szembeni morális engedetlenséget, a civiltörvény jogellenességét az Európai Unió is visszaigazolta, és a bojkottnak semmiféle jogi következménye nem lett.

Kockázatvállalás feketén-fehéren

A polgári engedetlenség fogalmát az amerikai alkotmányos irodalom írta le először. A történet 1955-ben Rosa Parks ügyével kezdődött, aki Martin Luther King követőjeként, afroamerikaiként olyan helyen ült le a buszon, amelyet a fehéreknek tartottak fönn. Rendőrt hívtak rá, letartóztatták. Ebből indult az a polgárjogi mozgalom, amely a feketék emancipációjának az ügyét előre vitte. Parks tudhatta, hogy mögötte áll egy jelentős, és akkor már komoly értelmiséggel, közte sok ügyvéddel rendelkező afroamerikai közösség, és azt is tudta, hogy a szabadságjogokat képviselő fehérek ugyancsak nagy tömegekben állnak mögé, a fekete egyenjogúsági mozgalom támaszaként. Nagy kockázatot vállalt tehát, de észszerűt.