Előfizetés

Nem a törvényt, az igazságot kell tisztelni – engedetlen polgárok, akik tengelyt akasztottak az államhatalommal

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2020.09.13. 08:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Ha egyetlen ember szegül szembe egy csapnivaló törvénnyel vagy egy igazságtalan kormánnyal, ismeretlenül sodorja el az államhatalom – legyen bármennyire is igaza. Ha viszont a protestálók tömegként gyűlnek, és tiltakozásuk erős morális alapon áll, az emberek azonosulnak a követelésükkel, és a hatalom kezdhet morfondírozni, vajon elsodorja-e az elégedetlenség. Mindkét esetre volt példa a rendszerváltás utáni Magyarország történetében.
Az utóbbi hetekben kétszer történt meg, hogy egy közösség dacoló bátorsága építi a kabinettel szembeni ellenállást. A néhai Index (immár Telex) munkatársainak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárainak és diákjainak kiállása akár trendfordulót is jelezhet az utóbbi évek „szalmaláng ellenállása” után. Majtényi László jogtudós úgy látja, az egyetemfoglaló diákság polgári engedetlenségi mozgalmát alkotmányos értékek védelme legitimálja – olyan értékeké, mint az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia védelme. Mráz Attila (TASZ), a politikai szabadságjogok szakértője szerint a véleménynyilvánítás szabadsága is e körbe tartozik, hisz egy egyetem – lényege szerint – a közéleti viták színtere is. Az SZFE hallgatóinak tiltakozásában ott visszhangzik a CEU és az MTA-hálózat segélykiáltása: mindkettő felmorzsolása a szellemi szabadság csonkolásáról szólt. Az államhatalmi gépezet pöcetechnikái most is visszaköszönnek: megbélyegzik a fiatalokat (füves, semmirekellő, anarchista, liberális bagázs); kirekesztik őket (a nemzet, a haza és a kereszténység fogalma elmagyarázhatatlan), de gyakoriak a cinikus újbeszéd szólamai is: Gulyás Gergely szerint szabad tüntetni, senkinek nem lövik ki a szemét. A polgári engedetlenség adekvát válasz a hatalom arroganciájára, de vezethet-e a rezsim megroppanásához, vagy legalább pacifikálásához?
„A köztársaság helyébe lépő Orbán-rendszer gépezetében az utolsó fogaskerekek is a helyükre kerülnek. A parlamentáris demokrácia híveiként az elmúlt másfél évben minden tőlünk telhetőt megtettünk az Ország­gyűlésben. A Házon belüli eszközeink elfogytak. Ezért ki kell jönnünk a Ház falai közül és jeleznünk kell ezt a korszakhatárt.” Ezt 2011. december 23-án írta a szakadás előtti LMP – amikor többek között Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Szabó Rebeka és Kukorelly Endre próbálta akadályozni, hogy a kétharmad képviselői bejussanak a Házba. Többen odaláncolták magukat a sorompó elé, aktivisták ültek-feküdtek az úton, miközben Magyarország a karácsonyi nagybevásárlást intézte. „Ugye, nem árulod el a demokráciát?” – szembesítették névre szóló felirattal a Fidesz–KDNP szavazógomb-hadseregét a demonstrálók. A válasz ismert: elárulták. Azóta a centrális erőtér végleg ránehezedett az országra, a politikai és a gazdasági térfoglaláson már túl van, most jön a kulturális – „Orbán megveszekedett híveinek” (a PIM-et elfoglaló) Demeter Szilárd címzi magát így bosszúszomjával. Harcolnak a „keresztény és nemzeti értékrendre zúduló embertelen gyűlölettel, a jogosulatlanul máséban gőgösködő sátáni erkölcstelenséggel” szemben, és úgy érzik, „joggal viszket sokuk tenyere” – bugyogja mindezt a Magyar Nemzet fekete öves nemzeti-kereszténye, a tanáraikat megrendítő performanszokkal, szelíd énekkel átölelő hallgatókra célozva.

Kopasz gát

A fentebb említtet polgári engedetlenséget a választójogi rendszer Fideszre szabása katalizálta. Akkor a körzethatárokat rajzolta át a hatalom, egyfordulós rendszerről, határon túli szavazatokról döntött a kény s a kedv. Majd jött a népszavazás intézményének meggyalázása, például, amikor bomberdzsekis szekrényhátúak bevetésétől sem riadt vissza a Kubatov-szisztem, hogy az MSZP ne adhassa le a vasárnapi boltzárra vonatkozó kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodának (NVI), és ne derüljön ki, hogy a nép nem szereti ezt a nyitvatartási módit. A „jogállam” arcizma sem rezdült, a rendőrség és ügyészség helyén valónak ítélte a hatalmi fedezékből elkövetett tahóságot. De ekkor még csak egyének tiltakoztak, például Gulyás Márton aktivista és barátai. Akik úgy látták: az NVI alkalmatlanná vált az alkotmányos jogok biztosítására, ezért szimbolikusan bezárták: lecsavarozták és ledobták a névtábláit. A polgári engedetlenség gesztusát Polt ügyészsége kihívóan közösségellenesnek, erőszakosnak, másokban megbotránkozást, riadalmat keltőnek minősítette. Gulyást garázdaság miatt egy év próbaidőre ítélték, szemfülesen elkobozták csavarhúzóját és ácskalapácsát, és pénzbüntetést róttak ki rá. Ugyanabban az évben a Liget-védőkkel demonstrált, eltörték egy ujját, idén tavasszal mégis őt ítélték közérdekű munkára. Ekkor már 544 órányi büntetésnél járt, mivel következményei voltak az Állami Számvevőszékről és az államfőről festékkel alkotott véleményének is. A volt fideszes politikus által irányított számvevők – a Színmű ügyében is bevetette őket a hatalom a héten – 2018-ban tiltott pártfinanszírozás miatt 331 millió forintra büntették a kormány akkoriban legveszélyesebb ellenfelét, a Jobbikot, aztán a többi ellenzéki párt is megkapta a magáét. Áder János hivatala pedig egy tüntetéskor kapott festékpatron-találatot, amikor az államfő 2017-ben aláírta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt. „Elvesztette közpénzjellegét, elvesztette elnökjellegét” – skandálta az ott demonstráló tömeg G Ras szövegét. A zenész aktivista is számos polgári engedetlenségi akcióban vett részt a „hatalmi önkény ellen tiltakozva”, sokszor megbüntették, egyszer minden értelmes ok nélkül körözést is kiadtak ellene.
Gulyás Márton őrizetbe veszik a rendőrök miután festékes flakonokat dobott a Sándor-palota felé 2017. április 10-én.
Fotó: Népszava

Matolcsy-mutatvány

És akkor pár szó az elveszett közpénzjellegről. A kérdés adott: miért fizessen adót valaki egy olyan államnak, amelynek vezetése nemcsak presztízsberuházásokra, egyházak jó szándékára és a határon túli közösségek lojalitására költ százmilliárdokat, de Európa egyik legkorruptabb rezsimét is működteti. Ezt a kérdést tette föl magának Szentesi Kálmán a Magyar Nemzeti Bank 260 milliárdot elillantó alapítványa ügyében, és döntött: visszakéri az adóhatóságtól a befizetett adóját. A NAV megtagadta a visszafizetést, és a protestáló állampolgárt a kért összeg 30 százalékára büntette. Az Alkotmánybíróság egyetértő bólintásával, hisz a taláros testület kimondta: az indítványozónak nincs morális és törvényes lehetősége, hogy megtagadja az adófizetést – azaz az adómegtagadás nem lehet a véleménynyilvánítás eszköze. (A szakirodalom szerint egyébként lehet, létesítmények önkényes elfoglalása, tiltott útlezárás és rendezvények megzavarása mellett.) Több polgári engedetlenségi akció indult az Orbán-kormány negyedik alkotmánymódosítási csomagja miatt is 2013-ban. Ekkor kötötték röghöz a hallgatókat, rendelték kormányzati fennhatóság alá az egyetemek gazdálkodását, tiltották ki a hajléktalanokat a közterületről, kreáltak a hatalomnak kedvező médiakampány-szabályozást és korlátozták az Alkotmánybíróság jogait. Ekkor vették diákok zár alá a Parlament bejáratát és foglaltak el több egyetemet, másztak be a Fidesz-székház udvarára. Misetics Bálint aktivista, szociálpolitikus így írt erről a Magyar Narancsban: „A Fidesz a saját verőlegényeire bízta a rendfenntartást és a tiltakozók megfélemlítését – noha náluk is sokkal ijesztőbb volt az a szolgalelkűség, amellyel a »közszolgálati« média »riporterei« kiszolgálták a kormány propagandagépezetének igényeit.” Ugyancsak ő idézi Henry David Thoreau, a polgári engedetlenség fogalma megalkotójának 1849-es esszéjét. „Vajon az állampolgárnak akár csak egy pillanatra vagy bármily csekély mértékben is át kell engednie lelkiismeretét a törvényhozóknak? Hát akkor miért van mindenkinek lelkiismerete? Nekünk, szerintem, elsősorban embereknek kell lennünk, és csak másodsorban alattvalóknak. Nem annyira a törvényt, mint inkább az igazságosságot kell tisztelnünk.”

Mögöttes magáncél

A polgári engedetlenség során az emberek kifejezetten békés eszközökkel szállnak szembe azokkal a jogi szabályokkal, amelyeket az alkotmányos eszmék alapján és/vagy morális alapon ítélnek el. Ezt Majtényi László jogtudós, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke mondta, aki szerint jelen esetben az alkotmányos alap nagyon erős: az SZFE hallgatói az egyetemi autonómiát, az oktatás és a hallgatók szabadságát sértő látszatmagánosítás ellen tiltakoznak. „A világon sokfelé működnek magán­egyetemek, de itt a szabadság csorbítása a mögöttes cél. Hasonló gondolkodás jellemezte a KESMA létrehozását, amikor 476 sajtóterméket formálisan magáncégbe terelt az államhatalom. Az egész konglomerátum a kormányzati propagandának alárendelten működik, és olyan heccmédiumok is ide kerültek, melyek hangvétele a náci és a kommunista diktatúrákat idézik. A kormányzat persze széttárja a kezét, hogy egy magáncégcsoporthoz semmi köze, miközben az egész úgy jöhetett létre, hogy a versenyjogi és a médiakoncentrációval kapcsolatos szabályokat megszegték, a kormány segédletével – emlékeztetett az egyetemi tanár. A színművészeti egyetemmel szerinte hasonló a helyzet: a névleges magánosítás valójában megszállás, aminek alig leplezett célja az akadémiai szabadság megszüntetése. Majtényi László megjegyezte: az akadémiai szabadság, az oktatás szabadsága a közfelfogással ellentétben nem felvilágosodás kori eszme, hanem a XIII. században jelent meg, amikor a párizsi egyetem fellázadt a katolikus egyház püspökeinek uralma ellen. Olyan vitapontok voltak, hogy szabad-e oktatni Arisztotelészt és a római jogot. Végül maga a pápaság állt ki az akadémiai szabadság mellett. A tét ma sem más. A tanszabadság tehát már sok-sok évszázada jelen volt az európai kultúrában – és ez még a sötét középkorban sem volt másképp. Majtényi László is csatlakozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói által kezdeményezett élőlánchoz, amelynek mintegy 8-10 ezer résztvevője kézről kézre adta a chartát. Azt a chartát, jegyezte meg a jogtudós, amely az 1988-ban elfogadott bolognai Magna Charta Universitatum szellemében íródott, és amelynek a Magyar Rektori Konferencia (MRK) alapállását is meg kellene határoznia. „A bolognai nyilatkozat a leghatározottabban kiáll amellett, hogy az államhatalom ne avatkozhasson be az egyetemi autonómiába, és alkotmányos értékként fogalmazza meg az oktatás és a tanulás szabadságát. A hatályos magyar Alaptörvény is tartalmazza az egyetem autonómiáját: a felsőoktatási intézmény szabadon határozhatja meg az oktatás tartalmát, ahogy a kutatásét is. A felsőoktatási törvény is deklarálja, hogy ebben a két kérdésben a szenátus minden külső befolyástól mentesen, akár a fenntartó szándékaival szemben is jogosult az önállóságra. Magyarán: senki nem szólhat bele tartalmi kérdésbe” – összegez a jogtudós. Aki szerint az egyetemfoglalás a polgári engedetlenség egyik leghatásosabb formája, amivel a hatóságok nemigen tudnak mit kezdeni: rettenetesen kockázatos volna rendőri erővel fellépni.
Civilek tiltakoznak az alaptörvény negyedik módosítása ellen a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának bejáratánál 2013. március 7-én.
Fotó: Népszava

Hatalomra fittyet hányva

„A hallgatók egy katasztrofális szituá­cióra is képesek jókedvvel és a hatalomra fittyet hányva reagálni, ami végtelenül örömteli – mondta Majtényi László. – Nagyon tetszik, hogy a demonstrációsorozat dinamikája éppen a fordítottja annak, amit megszoktunk: nagy durranás után gyors kifáradás. Az elmúlt évek tüntetésein megannyi gyámoltalan, tehetségtelen, unalmas, bürokratikus hangvételű, a dolog műfaját nem értő, papírból eldadogott beszéd hangzott el. A Vas utcai megmozduláson jobbnál jobb szövegeket hallottam.” Majtényi László elmondta azt is, hogy az SZFE esetében a polgári engedetlenség nem egyszerűen a joggal való szembefordulás. Ha ugyanis a polgári engedetlenséget folytató intézmény vagy személy a bíróság elé kerül, akkor a bírónak az Alaptörvény és a felsőoktatási törvény vonatkozó mondásait is érvényesítenie kell. Azaz meg kell határoznia, hogy az egyetemi polgárok alapjogi sérelme és az erre adott protestválasz milyen viszonyban áll egymással. (Egy másik eljárásban az Alkotmánybíróság azt fogja értékelni, nem Alaptörvény-ellenes-e az alkalmazandó jogszabály.) „Ha onnan nézzük a dolgot, hogy a diákok meggátolják a kuratórium tagjainak belépését az egyetem területére, akkor nyilvánvalóan polgári engedetlenségről beszélünk, hiszen a kuratórium tagjainak joguk lenne bejutni. De ha ezt összevetjük azzal, hogy a kuratórium az egyetem szenátusának és a rektorának a törvényben biztosított jogát is megsértette, és már eleve az is ellentétes az egyetem autonómiájával, ahogy a grémium létrejött – az öt tag között egyetlen egyetemi polgár sincs –, akkor a bírónak nem lenne könnyű a diákokat elmarasztaló döntést hoznia. Mráz Attila, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Politikai Szabadságjogi Projekt munkatársa szerint a mostani tiltakozás egy hosszú folyamat késői állomása, hiszen mind az SZFE hallgatói, mind a vezetői hónapokon keresztül törekedtek az egyeztetésre az új és a korábbi fenntartóval, a kormánnyal és a jogalkotóval. Számos egyeztetési és tiltakozási formában próbálták kifejezni elégedetlenségüket az átalakulás kapcsán – és végül kimerültek a jogi lehetőségeik. Az egyetlen megmaradt eszközhöz nyúltak, és egy alapvető jogot gyakorolnak most is: a közéleti véleménynyilvánítás jogát. „A polgári engedetlenséget akkor szokás igazolhatónak tekinteni, ha valamilyen alapvető, kirívó igazságtalanságra vagy méltánytalanságra kívánja felhívni a nyilvánosság figyelmét. Afelől nincs kétség, hogy az egyetemfoglaló diákok esetében egy ilyen méltánytalanságról van szó. Oktatók és diákok egyaránt ügyelnek, hogy arányosan válasszák meg a tiltakozási formákat, és csak akkor nyúltak erősebb eszközökhöz, amikor a formális jogi keretek közötti tiltakozásuk eredménytelen maradt. A szervezők ügyelnek arra, hogy harmadik felek érdekeit a lehető legkevésbé sértsék. Az egyetemfoglalók tiltakozása igazolható keretek között marad: célja legitim és eszközválasztásában nem sért érdekeket szükségtelenül és aránytalanul” – mondta a politikai szabadságjogok szakértőjeként a TASZ munkatársa.

Birtokvédelem MTVA módra

Ha egy közintézménynek nem áll érdekében tolerálni a véleménynyilvánításnak ezt a módját, akkor birtokvédelmi eljáráshoz nyúlhat. Mráz Attila szerint ez történt az MTVA-székház esetében, amikor országgyűlési képviselők tiltakoztak a közmédia pártossága ellen, és a vezetés nem hallgatta meg őket. (A hírhamisítási ügye után a közmédia-vezérigazgatóvá lett Papp Dániel az óbudai jegyzőtől kért birtokvédelmi határozatot, ezt a bíróság egy évvel később megsemmisítette. A határozatnak nem kellett érvényt szerezni, a képviselőket biztonsági őrökkel dobatták ki a tétlen rendőrök szeme láttára – a szerk.) Birtokvédelmi határozat kiadására eddig nem került sor, a szakértő szerint érthető, hiszen egyetemi hallgatók tartózkodnak az egyetemi épületben. Utóbbi funkciórendszere összetett, így a tiltakozás jelentős része ugyan atipikus, de ettől még nem jogszerűtlen. Egy egyetem épülete ugyanis nem pusztán a formális oktatás színhelye, hanem az egyetemi polgárok közösségének sokrétű tevékenységéhez hivatott teret, fórumot biztosítani, a tanulástól az oktatáson és a kutatáson át az egyetemi közéletig. A szakértő szerint kérdés, hogy egy birtokvédelmi eljárás egyáltalán sikerrel járna-e? De erre csak akkor lehetne számítani, ha a fenntartó nem tolerálná tovább a véleménynyilvánításnak ezt a formáját, és a konfrontációt, a nyílt erőt választaná. „Az egyetemfoglalás esetében kétféle szerepet játszanak az alapvető jogok. A tiltakozás, a közéleti kérdésben való véleménynyilvánítás is alapjog, és a tiltakozás tartalma is alapjogi, alkotmányjogi kérdés, hiszen az újfajta fenntartói struktúra – amelynek az alkotmányosságával szemben is komoly kételyek merülnek föl – az egyetem autonómiáját is érinti. Azonban önmagában az, hogy az egyetemi struktúrán belülről érkező véleményeket következmények nélkül lesöpörhették, azt a gyanút erősíti, hogy az egyetemi autonómia rendkívül súlyos, alkotmányosan is aggályos sérelméről van szó. Az egyetemi autonómia alkotmányos demokráciában nem egy opcionális, a többség által szabadon figyelmen kívül hagyható érték, hanem alkotmányosan védett. Intézményes garancia alapvető jogok, így a tudományos kutatás szabadságának, a tanítás és a tanulás szabadságának, és végső soron a közéleti véleménynyilvánítás, gondolatszabadság érvényre juttatására is. Ez nem egy mellékes szerepe az egyetemeknek, hanem a kutatási és az oktatási tevékenység mellett az egyik fő funkciójuk, ami miatt annyira fontos alkotmányos érték az egyetemi autonómia” – mondta a TASZ szak­értője.
Verses demonstráció a Színház és Filmművészeti Egyetemért 2020. szeptember 2-án.
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

A szalmaláng nyomora

A polgári engedetlenség mindig nagy kockázatot jelent. Az elkövető tipikus esetben vállalja a büntetést, amit a tudottan törvénysértő cselekedete miatt kaphat. Ennek a tiltakozási formának a hajtómotorja rendszerint egy komoly erkölcsi ok, amelyet gyakran társadalmi elégedetlenség is alátámaszt, mondja Majtényi László. Szerinte a hazai polgári engedetlenségek történetének momentumai – ahogy Illyés a nemzetkarakterológiáról szólt – eléggé szalmalángjellegűek voltak, hirtelen fellángolások és kialvások jellemezték. De akadtak viszonylag sikeresek is, köztük a gyűlöletkeltő kormányzati plakátok megrongálása, a civilellenes törvény bojkottja és az egyetemfoglalások. „Egy olyan országban, ahol a demokratikus ellenzék néhány akcióját leszámítva a rendszerváltásig hiányzott ennek a morális tiltakozási eszköznek a kultúrája, ez talán nem is olyan kevés. A kérdés inkább az: miért hunytak ki a polgári ellenállási mozgalmak? Azt kell mondjam, a társadalmi közöny miatt. Számos teória van arra, hogy a magyar társadalom miért látszik ennyire enerváltnak, befelé fordulónak. Sokak szerint nem lesz változás, amíg a magyar középosztály viszonylagos biztonságban és jólétben él, mert addig nem lesznek nagyobb társadalmi megmozdulások. Az is jól ki van számítva, hogy attól a mintegy kétmillió állampolgártól, akikért mindannyian felelősséggel tartozunk, és akik ázsiai nyomorban, egyik napról a másikra élnek, hangos ellenállás szintén nem várható. A polgári engedetlenség a középosztály morális felkészültségének jelzője, és bár sokszor szívmelengető dolgok történtek, a magyar társadalom egészét megrázók nem igazán. Ez másban is megnyilvánult, egyáltalán nem értem például, hogy a romagyilkosságokat miként tudta közönyösen fogadni a társadalmunk.”

Trendforduló lehet

Majtényi László szerint érdemes figyelnünk a belarusz eseményekre. A volt szovjet utódállam 28 éven keresztül csendben volt, ugyanazok a visszaélések, letartóztatások, választási csalások ismétlődtek, mint amit ma látunk, és a társadalom egyik pillanatról a másikra azt mondta: elég! Az egyetemi tanár szerint fontos fejlemény, hogy az Index nem hagyta leszalámizni magát, és az SZFE is bátran kiállt az érdekeiért, miközben a Magyar Rektori Konferencia „a kormány zsebében ücsörög”, és a hallgatói önkormányzatok nagy része is igen erős kormánybefolyás előtt áll. Utóbbit bizonyítja az ELTE HÖK nyájas hangú, de behódolásra ösztönző szolidaritási nyilatkozata. „Nem lehet tudni, hogy az indexesek lassú halállal fenyegető hatalmi beavatkozásra adott intakt válasza és az SZFE hallgatóinak és oktatóinak hasonlóan bátor magatartása trendforduló-e a magyar társadalomtörténetben, de utólag lehet, hogy azt mondhatjuk majd, igen, ez egy trendforduló volt” – mondta az egyetemi tanár.

Orbáni amnézia

A Fidesz–KDNP politikusai ellenzékben már éltek a polgári engedetlenség eszközével, kormányon azonban nem akarnak emlékezni erre. A pártszövetség 150 parlamenti és EP-képviselője 2007-ben vonult le a Parlamenthez kordont bontani. Orbán Viktor akkor azt mondta egy riporternek, hogy amit csinálnak, az polgári engedetlenség. Korábban az 1990-es taxisblokádot is támogatta a Fidesz. Amikor azonban 2015-ben a Soros György ellen gyűlölködő plakátokat aktivisták leszaggatták, akkor a miniszterelnök és igazságügy-minisztere, Trócsányi László azt nyilatkozta, a jog nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát. A civil szervezetek megrendszabályozásáról 2017-ben fogadott el törvényt a kétharmad, és a civil szervezetek – a jogtudós szerint nagyon helyesen – úgy döntöttek, nem engedelmeskednek a jogszabálynak. A törvénnyel szembeni morális engedetlenséget, a civiltörvény jogellenességét az Európai Unió is visszaigazolta, és a bojkottnak semmiféle jogi következménye nem lett.

Kockázatvállalás feketén-fehéren

A polgári engedetlenség fogalmát az amerikai alkotmányos irodalom írta le először. A történet 1955-ben Rosa Parks ügyével kezdődött, aki Martin Luther King követőjeként, afroamerikaiként olyan helyen ült le a buszon, amelyet a fehéreknek tartottak fönn. Rendőrt hívtak rá, letartóztatták. Ebből indult az a polgárjogi mozgalom, amely a feketék emancipációjának az ügyét előre vitte. Parks tudhatta, hogy mögötte áll egy jelentős, és akkor már komoly értelmiséggel, közte sok ügyvéddel rendelkező afroamerikai közösség, és azt is tudta, hogy a szabadságjogokat képviselő fehérek ugyancsak nagy tömegekben állnak mögé, a fekete egyenjogúsági mozgalom támaszaként. Nagy kockázatot vállalt tehát, de észszerűt.

Még nem álomautó az áramautó

Heimer György
Publikálás dátuma
2020.09.12. 16:15

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Drágák, az állami támogatás pedig meglehetősen véges, így egyelőre nem törtek át az elektromos járgányok, hiszen egy villanykisautó annyit kóstál, mint egy prímán felszerelt erősen középkategóriás járgány – Magyarországon legalábbis ez a helyzet. Ám a piaci várakozások szerint az e-autók esetében is ugyanaz lesz a trend, mint a mobiltelefonoknál: berobban a gyártás és zuhan az ár.
Az elektromos autóban már az is szokatlan, hogy csak surrog, nincs motorzaj, de a Mini márkájú kis­autó e-változata még megtoldja: úgy gyorsul, mint egy sportkocsi. Álló helyzetből négy másodpercen belül fenn van hatvanon, száguld, mint egy gokart, csak éppen benzines társaival szemben káros pufogtatás nélkül, emissziómentesen.

Öntik a pénzt az iparágba

Ám ez a divatverda csupán a mind nagyobb számban feltűnő villanyos újdonságok egyike. Már itthon is vagy kéttucatnyi elektromos négykerekű közül lehet válogatni, nem is számítva a kétféle, benzines-elektromos motorokkal ellátott hibridek sokaságát (lásd még keretes írásunkat). A növekvő eladási számokból ítélve úgy tűnik, hogy az elektromobilitás egyre jobban tetszik az autósoknak. Pandémia ide, recesszió oda, az iparág általános visszaesése közben az érdekeltek továbbra is az e-szektor kínálatának bővülését várják. Csak az európai járműgyártók tavaly 60 milliárd eurót (jelenlegi áron mintegy 21 600 milliárd forintot) öntöttek új e-modellek és a hozzávaló akkumulátorok fejlesztésébe, gyártásába – ez a summa éppen 19-szerese az előző évi költésnek.

Új villanynépautó

E roham egyik legújabb fejleménye, hogy a Volkswagen éppen ezekben a hetekben nálunk is megkezdi az első „igazi” elektromos típusának forgalmazását, egész pontosan a nagy érdeklődés miatt előjegyzését. Az ID.3 névre keresztelt e-járgány vadonatúj konstrukció, az úgynevezett MEB (Modular Electric Drive Matrix) építőkészlet alapján egy egész járműcsaládot tervez piacra dobni – így többi között még szeptemberben egy városi e-terepjárót, az ID.4-et, és színre lép a VW-hez tartozó Skoda is az Enyaq nevű villanyosával. A nem is oly rég csaláson, a dízelmotorok emissziós értékeinek meghamisításán rajtakapott Volkswagen most a környezetvédelem élharcosaként lép elő. Vérmes reményei szerint a Bogár és a Golf után az ID sorozat lenne az elektromos népautó. Ahogy többi riválisa, a wolfsburgi céggigász is bődületes összegeket, csoportszinten 2024-ig 33 milliárd eurót szán villamosításra, s röpke öt év múlva – a jelenlegi évi 300 ezer darabos gyártókapacitásokkal szemben – 1,5 millió e-autó kibocsátásával számol.
Angela Merkel német kancellár száll ki egy Volkswagen ID.3 elektromos autóból a Frankfurti Autószalonon 2019. szeptember 12-én.
Fotó: UWE ANSPACH / AFP - DPA

Egyszerűbb, de…

Az elektromos átállás azonban korántsem gond nélküli, a lendületes növekedés ellenére akad jó pár kérdőjel. Igaz, a villamosítás hívei lelkesen felsorolják, hogy az e-autó konstrukciója egyszerűbb, mint a belső égésűeké. Itt nincs sebességváltó, kuplung, nem kell bele benzin, olaj, üzemeltetése, szervize olcsóbb, s nem utolsósorban környezetbarát, legalábbis használat közbeni légszennyezése zéró. Másfelől viszont még a mai élenjáró modellek mintegy 500 kilométeres hatótávja is elmarad a hagyományosokétól, ráadásul az akkumulátorok feltöltése is macerás: legjobb esetben eltart 20-30 percig, nem is részletezve a töltőhálózat foghíjait, jóllehet kontinens­szerte nagy erővel bővül az e-inf­rastruktúra. (A www.villanyautosok.hu szakportál szerint nálunk mintegy 200 helyen lehet e-tankolni.)

Úgy lesz, mint a mobiltelefonoknál

Ám fogyasztói szemmel alighanem az a legnagyobb bökkenő, hogy az e-autó ma még drága mulatság. Így például a Renault Zoe, az európai piacok egyik legkelendőbb e-kisautója valamivel 10 millió forint felett startol, a másik sikerdarab, az alsó középkategóriájú Nissan Leaf listaára 10,3 milliónál kezdődik. Némileg olajoz az ügyeken, hogy a kormányzat – ahogy többfelé a világon – árkiegészítésekkel is ösztönzi az e-autózást. Eszerint a 11 millió forintnál olcsóbb típusok esetében 2,5 millió, a 11–15 milliósoknál félmillió forint ártámogatást nyújt a pályázó vásárlóknak. A gond csupán az, hogy az idei évre előirányzott állami ártámogatás 5 milliárd forint keretösszegét gyorsan elkapkodták. Mindemellett az előrejelzések árcsökkenést is jósolnak. Mint a lapos tévék vagy a mobiltelefonok esetében is történt, ahogy a most kiépülő gyártókapacitások működésbe lépnek, s tovább tökéletesedik az akkumulátortechnika, csökken­nek a költségek, úgy ennek nyomán a villanyosok is olcsóbbá válhatnak, derűlátó forgatókönyvek szerint az évtized második felében akár a benzinesek-dízelesek árszintje alá mehetnek.

Musk kíméletlenül rohamoz

Eközben a piaci versengés is egyre élesedik. Itt van mindenekelőtt az amerikai Tesla, amely már eddig is elképesztette az autósvilágot csúcstechnikájú e-modelljeivel. Most azon­ban Elon Musk, a cég vezére lázas iramban újabb autógyárakat húz fel Sanghajban és Berlinben, onnan akarja becserkészni az ázsiai és európai piacokat. Ezzel kapcsolatban Markus Duesmann, az Audi áprilisban kinevezett főnöke is arról beszélt a német Spiegel magazinnak, hogy lemaradásban vannak a Teslához képest, főként a szoftver és a számítógépes hálózatépítés (networking) területén. A lap azt is megjegyzi, hogy a BMW – ahol Duesmann fejlesztőként kezdte – már korábban belevágott az elektromos típusok fejlesztésébe. Kihozta a ma is sikeres i3-at és a kevésbé sikeres i8-as sportkocsit, de az „i” almárka mégsem tudott piaci áttöréseket elérni. Duesmann szerint most az Audin a sor. Nagy reményeket fűz az Artemis fantázianéven elindított programjukhoz, főként ahhoz, hogy ötezer szoftverfejlesztő mozgósításával „leverik” a Teslát.

Pár forintból egy kilométer

Ehhez bizonyára a fenegyerek Musknak is lesz még egy-két szava, de a korszakváltónak remélt elektromobilitás messze nem csak a személyautókról szól. Több gyártó, így legutóbb a Ford, a Peugeot-Citroën csoport vagy a Renault haszonjárműveit is elektrifikálta, elsősorban a szennyezett levegőjű városokban, a dízelhajtás kiváltására, az áruszállítás területén. A tisztább hajtásokra a buszközlekedésben is rástartoltak: itthon a minap meghirdetett Zöld Busz Program értelmében – uniós támogatásokkal, 2022-től a 25 ezernél nagyobb lakosú városokban – már csak emissziómentes buszokat lehet beszerezni. De az elektromobilitásból a motorkerékpárok sem maradnak ki. Az egyik ilyen első hazai vállalkozás a spanyol és kínai gyártmányú elektromos kétkerekűeket forgalmazó Elektrobiker kereskedés. Tulajdonos-ügyvezetője, Pusztai József úgy mondja, hogy az e-motor még inkább a dugókkal zsúfolt, urbánus közlekedés eszközévé léphet elő. Az ilyen motorok, robogók vonzerejét az emissziómentes suhanáson túl az is növeli, hogy üzemanyagköltsége alig pár forint kilométerenként.

A böhömöket is lepipálják

A nagynevű autómárkák mostanában az olcsóbb környezetbarátság jegyében egyre-másra „hibridizálják” gyártmányaikat, vagyis a belső égésű erőforrás mellé ­elektromosokat is beépítenek. Legfőképpen amiatt, hogy így tudják legjobban teljesíteni a kipufogógázokkal kiáramló szén-dioxid-mennyiség szigorodó uniós normáit. A hibrid autók egyik bajnoka alighanem a Toyota, amely már évtizedek óta tökéletesíti az úgynevezett öntöltős hibridtechnikáját (vagyis a benzinmotor működése közben töltődnek fel az akkumulátorok), s ennek jóvoltából a takarékos, zöld négykerekűi nem mellékesen az eladási listák élére ugrottak. Más gyártók inkább a hálózatról tölthető (plug in) hibrideket favorizálják. Ez azt jelenti, hogy az akkucsomagot külső áramforrásból, kábellel lehet feltölteni, de az autós akkor sem marad az út szélén, ha kifogy az áramszufla a telepekből: benzines hajtással vígan tovább tud menni. Ráadásul e megoldás azzal az előnnyel jár, hogy a légtisztasági normák miatt ugyan kisebb (kevésbé szennyező) benzinmotorokat kell alkalmazni, de a hibrid hajtás benzines-elektromos erőforrásai összeadódnak, nagyobb teljesítményt lehet kicsiholni. Így például a Volvo XC60 plug in hibrid csúcsváltozata kétliteres benzinmotorral még a böhöm hathengereseket is lepipálja, több mint 400 lóerőt teljesít.

Kötőféken tartják az egyházakat

Victor András
Publikálás dátuma
2020.09.06. 14:06

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Hogy eleget tegyen – legalábbis látszólag – az EU követeléseinek, a magyar kormány módosította az egyházi törvényt. Ám a lényegen nem változtatott: az egyházak legfontosabb ügyeiben továbbra is az Országgyűlés dönt. Pontosabban a parlamentet domináló kormány, még pontosabban annak feje, Orbán Viktor. Ami kívülről látszik, hogy a hatalom kérlelhetetlenül takarítja el a szívének nem kedves kisegyházakat.
2011. június 14-én négy KDNP-s képviselő új egyházitörvény-javaslatot nyújtott be, mondván, elszaporodtak a „bizniszegyházak”, amelyek lényegében anyagi előnyök érdekében választották ezt a szervezeti formát, s csak látszólag foglalkoznak vallási kérdésekkel. Bizonyára voltak ilyenek is az akkor bejegyzett 180 egyház között, de e miatt fölösleges (és álságos) volt új törvényt hozni, hiszen egyértel­műen a bíróságok feladata feltárni a visszaéléseket. Az igazi cél más volt; az, hogy ne a független bíróság, hanem a kormányfüggő parlament dönthesse el, melyik szervezet emelkedhet egyházzá – azaz a politika „uralja” az egyházak világát is. Így is lett. A 2011. évi egyházügyi törvény paragrafusai alapján ugyanis többé nem a hívek, hanem az új jogszabályt megszavazó mameluk-politikusok döntötték el, melyik felekezet egyház, melyik nem az. A törvény az „elismert egyház” címet automatikusan csak a következőknek „adta meg”: a katolikus, a református, az evangélikus, az unitárius, a baptista, három zsidó és öt ortodox egyház, valamint a Hit Gyülekezete. A többit törölte az egyházak listájáról. Ha – ahogy a hivatalos indoklás szólt – valóban a pénz, vagyis az egyházaknak juttatott állami támogatás lett volna a fő probléma, azt másként is meg lehetett volna oldani.

Kilógott a lóláb

A törvény benyújtása és elfogadása között azonban akadt egy árulkodó közjáték. A parlamenti vitára bocsátott ún. egységes javaslatban még az szerepelt, hogy a nyilvántartásba vételről bíróság dönt. Csakhogy a kormány az utolsó pillanatban, még a zárószavazás előtt keresztülnyomott egy módosítást, miszerint az egyházi jogállás megszerzéséről mégsem a bíróságok döntenek, hanem az Országgyűlés. És ugyan volt némi alkotmánybírósági közjáték, de végül megszületett a jogszabály. A törvény kihirdetése után – bizonyos alapján – kérvényezni lehetett a listára kerülést, így végül 31-re növekedett az elismert egyházak száma. Sok addigi egyház azóta vagy egyesületi formában folytatja a tevékenységét, vagy eltűnt.

Hatévnyi semmittevés

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) azonban nem tűnt el. Bár a kritériumok tekintetében náluk lényegesen „gyengébbeket” is egyházzá tett a parlamenti „szavazógép”, a MET kérvényét több ízben is elutasították. Milyen alapon? Lényegében „csak”. A MET viszont azóta is – igazságtalanul hátrányos helyzetben – folytatja példamutatóan keresztény (Krisztus-követő) tevékenységét. Van itt még egy érdekes adalék. 2014 nyarán a parlament igazságügyi bizottsága a MET kérvényével kapcsolatban két ellentétes változatot terjesztett a Ház elé: egy elutasítót és egy elfogadót. Az első arról szólt, hogy az ott felsorolt tíz vallási közösséggel – így a MET-tel – történő „állami együttműködést az Országgyűlés elutasítja”. A másik – elfogadásra vonatkozó – javaslatot azzal a megjegyzéssel terjesztették be, hogy azt nem támogatják, ugyanakkor lehetőséget kívánnak adni az Országgyűlésnek a két változat közti döntésre. A parlament azonban nem élt a lehetőséggel, lassan hat éve nem foglalkozik az üggyel – noha az Ab már nemegyszer figyelmeztette a törvényhozókat, hogy késlekedésük súlyos alkotmányos mulasztás. Az érintetteket ez persze nem vigasztalja, hiszen a parlamenti döntés hiánya megfosztja őket attól a törvény adta joguktól, hogy egy esetleges elutasítással szemben az Alkotmánybírósághoz forduljanak panasszal. Ez a halogatás lehetetlenné teszi a továbblépést, s ezzel sérti z érintett vallási szervezetek tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát.

Halállistára kerültek

A törvény kilenc bejegyzett kisegyházat hozott lehetetlen helyzetbe (pl. Ankh Örök Élet Egyház, Mantra Buddhista Egyház, Út és Erény Közössége Egyház, Gyógyító Buddha Közössége Egyház stb.). Valamint a MET-et, amelynek sok híve és óriási szolgálathálózata van: 8 egyházközség, 11 iskola, Wesley János Lelkészképző Főiskola (ahol a lelkészképzés mellett más felsőoktatási szakok is vannak), 5 idősotthon, átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, népkonyha, családok átmeneti otthona, kórház. Ez pedig még a sok-sok önkéntes áldozatos munkája mellett is óriási összegekbe kerül. Viszont a legelszántabb híveik sem tudják nekik adni a vallási 1 százalékot, mert nincs technikai számuk. Az egyházi címtől való megfosztás tehát nem egyszerűen érzékenységi, hanem vaskosan működési kérdés is. Ezek a hátrányt szenvedő szervezetek az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultak panaszukkal 2014-ben; meglátásuk szerint sérültek a jogaik azzal, hogy a törvény megfosztotta őket az egyházi státusuktól. Az EJEB igazat adott a panaszosoknak; megállapította, hogy ez az egyházügyi törvény valóban sérti az egyezmény 9. (vallásszabadság) és 11. (gyülekezés és egyesülés szabadsága) cikkelyét. Kimondta azt is, hogy nevezett egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről nem rendelkezett. A magyar kormány azonnal fellebbezett a döntés ellen, de az EJEB elutasította, így az ítélet jogerőre emelkedett. És a kártérítés összegét is számszerűsítette a szervezet: a kormány 3 millió eurót (nagyjából 1 milliárd forint) köteles megfizetni az Iványi Gábor vezette MET-nek.

Látszatgesztus az EU-nak

Az mindenesetre – az EJEB szerint is – jogsértő, hogy nevezett szervezeteket megfosztották egyházi státusuk­tól, és ezt a helyzetet máig is csak fe­lemás módon orvosolta a kormány. A 2018. december 12-én elfogadott (Gulyás Gergely-féle) egyházügyi törvénymódosítás törölte ugyan azt az EU-s szemmel elfogadhatatlan passzust, hogy a politika dönt az egyházakról, és rögzítette, hogy azokat a Fővárosi Törvényszék jegyzi be. Ugyanakkor – cseles módon – továbbra is fenntartja a hatalom azt a helyzetet, hogy az egyházakkal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben a politika vezényel. Ugyanis úgynevezett bevett (értsd: bejegyzett) egyházzá csak az a felekezet válik, amelyikkel az állam együttműködési megállapodást köt. (A „be­vett egyház” státus számos olyan gazdasági előnnyel és működési jogosultsággal bír, amellyel a többiek nem. Ők a „kivételezettek”.) Ebbe a körbe azonban távolról sem vallási, hanem a szó szoros értelmében egyházon kívüli tényező révén lehet bekerülni, erre utal az „amelyekkel az állam együttműködési megállapodást köt” fordulat. Azaz a legmagasabb rangú – ha úgy tetszik: igazi – egyházi státusról továbbra is a parlamenti többség dönt.

Gyilkos bürokrácia

Ráadásul a politika egyéb – adminisztratívnak tűnő szabállyal – is megnehezíti az egyházzá válást. Például ezer fő (tag vagy százalékos támogató) alatt nincs mód egyházzá nyilvánításra – és ez a „fékezési” szándék erősen megkérdőjelezhető. Természetesen az állam joga eldönteni, hogy miféle vallási szervezeteket támogat anyagilag, de miért ne tekinthetné magát egyháznak egy olyan kis (keresztény vagy más) gyülekezet, amelyik semelyik „hivatalos” egyházhoz nem tartozik? Nem Alaptörvény-ellenes diszkrimináció egy 900 fős vallási képződménytől megtagadni azt, ami egy 1100 fősnek jár? Miért a méret számít, s nem a jelleg és a minőség? Mindenesetre Pál apostolnak nálunk ma nem lenne lehetősége arra, hogy bejegyeztesse a „Krisztus-követők egyházát”. A másik „technikai gát”, hogy a NAV elvette azoktól az egyházaktól a technikai számukat, amelyeket a 2011-es törvény megfosztott egyházi státusuktól, így lehetetlen helyzetbe kerültek. Technikai szám nélkül ugyanis az elmúlt években nem kaphattak 1 százalékot, e nélkül viszont számukra csak úgy kaphatnak egyházi besorolást, ha egyúttal nyilatkoznak arról, hogy a jövőben sem államháztartási, sem EU-s vagy más nemzetközi támogatást nem vesznek igénybe. Ez rendkívüli módon beszűkíti a működési lehetőségeiket. Egy olyan nagy szervezeti hálóval rendelkező szervezet, mint a MET, ebben az esetben végképp ellehetetlenül és működésképtelenné válik. Ugyanakkor ezen a felháborító következményen túl még egy tisztán elvi jellegű fenntartás is kézenfekvő ezzel a „nyilatkozatosdival” kapcsolatban. Ugyanis az teljesen érthetetlen, hogy miért ne vehetne igénybe EU-s vagy a világ bármely más országából származó támogatást egy ilyen felekezet. (Miközben a kereszténység világvallás! Maga a καθολικος [katholikosz] szó is azt jelenti, hogy „általános, egyetemes”.) Ez a törvényi rendelkezés tehát elkerülhetetlenül kiváltja azt az értelmezést, hogy a célja – persze kimondatlanul – továbbra is a MET (és más hasonló szervezetek) lehetetlenné tétele, bonyolult jogi szövegkörnyezetbe rejtve. Tágabb értelemben a cél a hazai egyházak „kötőféken tartása”.

Anyagi présben

2020. januári hír, hogy Iványi Gáborék újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, s továbbra is követelik, hogy a NAV adja vissza a technikai számukat. Tudtunkkal azonban a NAV most is úgy határozott, hogy a szervezet idén sem fogadhatja az adózók által felajánlott 1 százalékokat. 2020. szept. 1.: A kormány – ezúttal Maruzsa államtitkár „hangján” – újabb támadást indított a MET ellen. Közölte velük, hogy a továbbiakban nem kapják az úgynevezett kiegészítő támogatást, mert a minisztérium úgy látja, hogy az „nem térül meg”. (Amit eddig kaptak, az is csak a fele volt annak, amit más egyházi fenntartású iskolák kapnak.) Még hozzátette az államtitkár, hogy esetleg utoljára az eddigi támogatás felét megkaphatják, de akkor abban a szerződésben benne lesz a további támogatás megvonásának tudomásulvétele is. S ha pedig így (értsd: a többi egyháznak juttatott kiegészítő támogatás negyedéből)nem megoldható a működtetés, akkor készek állami fenntartásba venni az intézményeket. Ez utóbbi „ajánlat” ordítóan képmutató. Ugyan mitől lenne jobb a fenntartóváltástól az odajáró gyerekeknek? Csak nem azt mondják ezzel, hogy „majd akkor adjuk meg a normális működéshez szükséges pénzt, ha már nem a tiétek az iskola”? Ez mindenestül rosszízű zsarolás. És szomorú, de – föltételezve (sőt: biztosra véve), hogy Iványiék nem fognak engedni a zsarolásnak – még az is benne van a minisztérium üzenetében, hogy a jelek szerint kevésbé fáj a kormánynak a MET iskoláiba járó több száz hátrányos helyzetű gyerek életének esetleges rosszabbra fordulása – vagy akár reménytelenné válása –, mint az, hogy a MET még mindig „életben van”.