Előfizetés

Ütőszezon

Valami változik. Valami mozog a mélyben. Valami átrajzolódik. Mindkét politikai oldalon. A Fidesz „főszezonában”, a NER virágkorában persze nem is két oldal volt. Centrális erőtérről volt szó, ahol a kormány elegánsan középre helyezi magát. A főszezonnak számukra vége. Utószezon van, kétosztatú tér, a kormánypárt már nem bíró, hanem küzdőfél a páston. Persze szeretné fenntartani a csatazajon felülemelkedő közép pozícióját, hiszen az sokkal hálásabb. A kancelláriaminiszter a legfőbb politikai tőkéjét képező ártatlan, rokonszenvet keltő arccal közli, hogy sajnos a kormány nem szólhat bele a Színművészeti dolgába. Ez az egyetem belviszálya. Betuszkolta a rablót az ajtódon, pisztolyt adott a kezébe, de hát nem avatkozhat bele abba, mi történik a lakásod négy fala között! Mert az otthon az szent. Ahogy az egyetemi autonómia. Az idegenforgalom és vendéglátás veszteseivel se neki kell foglalkoznia, az a kárvallottak és a már szépen kifosztott Fővárosi Önkormányzat ügye. Nyúlkáljanak egymás üres zsebébe. A kormány legfeljebb középről ereszt el egy-egy „hajrá, magyarok” biztatást. Egyre gyengébb szövegek. Nosztalgiázhatnak persze, de a centrális erőtér főszezonja elmúlt. Ez itt az utószezon, fel lehet húzni a növekvő pocakokra az egykor sikkes nyári fürdőruhát, de már nem fest jól. Nem is utószezon. Inkább „ütőszezon”. Agresszívabb gesztusok, militáns retorika és jelképrendszer. Az Alapjogokért Központ hirdetései Orbán kedvenc lapjában. „Készüljetek.hu”. Ez már tényleg eszelős. Készülünk, persze. A gumiszobába. Ahogy minden egészségügyi intézménybe, ki-ki vigyen otthonról bögrét, evőeszközt, WC-papírt. Ezúttal sisakot is. A Népszavában legutóbb Ungváry Rudolf és Csillag István fejtette ki, mit jelent ez. De jóval túlmentek a gesztusnyelven. Új hír: nem hosszabbítják meg a Klubrádió frekvenciahasználati engedélyét. Nem is ütés: ágyúlövés. Háború, és nemcsak a világháborút idéző idióta hirdetésen. Ahogy a kormányzást húzza lefelé a járvány örvénye, amelyet kezelni képtelen, egyre jobban kapálózik, csapkod a karjaival. Gondolkodás nélkül üt, miközben Orbán a rádióban újabb „haditervekről” beszél. A legújabbnak, mint mondja, az első lépése a nemzeti konzultáció volt. Akkor jó, az sokat segít a vírus ellen. Ütőszezon, benne halálos ütések és értelmetlen csapkodás is. Egyszerre gyilkos háború és vásári muszklimutogatás. Piti rúgások civileken, akik az iszonyú hátrányból induló gyerekeket iskoláznák. A másik művészeti egyetemnél, a Moholy Nagynál még adtak kicsit a látszatra: a kuratóriumba bekerült a régi és a jelenlegi rektor, az elnöknek esze ágában sem volt pocskondiázni az eddigi működést. A Színművészetit már durván provokálják. Nem egyszerűen megszállják, még rá is köpnek a vérző testére. De az „ütőszezon” vissza is üthet. Veszélyes, ha a másik félnek már nem hagynak helyet a tisztes visszavonulásra sem. Az egyetem egyik tanára nyilatkozza: „Elvették azt a sávot is, ahova kihátrálhatna bárki”. Ez megtaszította, mozgásba hozta, átrendezte ezt az oldalt is. Ez a „másik oldal” már nem is elsősorban politikai, pláne nem pártszerű. Sokkal inkább morális karaktere van. A Színmű ügye olyanokat is tiltakozásra késztetett, akik soha nem politizálnak, vagy egyébként támogatják a Fideszt. Az Index kálváriája a nagyszámú fideszes olvasót is felhergelte. Tamás Gáspár Miklós használta a „morális forradalom” terminust a világ több megmozdulására. Ha nálunk nincs is morális forradalom, de megszületett a morális ellenállás. Mikecz Dániel idézte két olasz elemző tanulmányát, amelyben az ellenálló mozgalmak egyik típusaként jelölik meg a „tanúságtételt”. Amikor egy erkölcsi elvért való személyes kockázat- és áldozatvállalás példája a legfőbb mozgósító erő. Az, hogy - József Attila szavaival - kiállnak érte, mint a kémény, lássák. „Lemossák az alázatot” - mondja a HVG szellemes címe. Retinánkba vésődő újfajta képek. Az indexesek hosszú sorban vonulnak, egyre csak jönnek a folyosón felmondó levéllel a kezükben. Jövőjüket kockáztató tanárok és diákok állnak a Színművészeti erkélyén. Maszkban, mégis leplezetlenül. Őriznek valami fontosat. Élőlánc embertől emberig, piros-fehér szalag át a városon. Nem arctalan tömeg, itt mindenki külön-külön adja az arcát, az ő keze is kell hozzá, hogy célba jusson a Charta. Iványi Gábor azt mondta, ez ébresztő a pártoknak is. Őket távolmaradásra kérték. Komoly figyelmeztetés: újra épülhet a rabszolgatörvény idején leomlott fal a pártok és civil ellenállók között. Ha igazuk van, ha nem, a pártokban nem látják az effajta erkölcsi tettek, a személyes kockázatvállalás, a rendszerből való morális és egzisztenciális kilépés képességét. Bizonyíték kell arra, hogy képesek rá, különben mellettük zúg el a vonat, ismeretlen végállomásra. Új helyzet van, új politikai tettek kellenek. Amelyek már messze nemcsak politikaiak: erkölcsiek is. Ellene voltam, és okkal, a parlamentből való kivonulásnak. De eljöhet az idő, amikor nem lesz más eszköz, ha csak, kedves pártok, jobbat, meggyőzőbbet, „bevállalósabbat”, hitelesebbet nem találunk. Készüljetek. Pont hu.       

Állatorvosi ló(láb)

Nem ördögtől való az egyetemek fenntartóváltása, vagyis kvázi magánosítása, a minisztériumit felváltó alapítványi irányítás – írtam pár napja ugyanitt, az alapítványi kezelésbe került Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) rektorának önmagát minősítő megszólalása kapcsán. Ám ami jól működhet az ÁTE esetében, ahol a rektor kifejezetten üdvözli a változást, az nem biztos, hogy igaz egy másik intézményre. Az SZFE kuratóriumának elnöke, Vidnyánszky Attila is oktatás-szakmai érvekkel állt elő lapunknak adott interjújában: „A felsőoktatási modellváltásnak része az SZFE átalakítása is, több egyetemmel párhuzamosan történt meg ugyanez ebben az időszakban Soprontól Miskolcig. Ez a kuratórium kapta a megbízást az átalakítás levezénylésre. Ez a történet egyik oldala, a másik pedig az, hogy az egyetem tanárai és hallgatói nem akarnak szembesülni az évtizedes szervezeti, oktatásszervezési problémákkal.” Az ÁTE-n például a rektor is tagja a nemrég létrejött, a fenntartói jogokat gyakorló alapítvány kuratóriumának, vagyis érdekelt(té tették) az átalakításban. Az SZFE által jelöltek közül azonban senki nem kapott kuratóriumi tagságot. Vidnyánszky arról is hallgat, hogy szemben a másik öt most modellváltó egyetemmel és a Corvinusszal, az SZFE-ről nehéz elképzelni, hogy gazdaságilag önálló lábra tudna állni a magánosítás után – különösen a mai járványos időkben, amikor az egész színházi szakma megélhetési gondokkal küzd. Még a Corvinus esetében is problémát okozhat hosszabb távon, ha a Mol, ahogy idén teszi, vagy Richter nem fizet osztalékot részvényei után, hiszen az állam e cégek papírjaival stafírozta ki az egyetemet. Ha pl. a győri egyetem mögül kifarol az Audi, miből élnek meg? Vajon az SZFE az ingatlanjaival fog gazdálkodni? Ami pedig az évtizedes oktatásszervezési problémákat illeti; a baloldali kormányok alatt meglévő nagyobb szakmai és anyagi önállóságot vette vissza több lépcsőben a 2010 óta zajló folyamatos, egyetemi szférát érintő „modellváltás”, amely a gazdálkodás terén a totális kormányzati felügyeletet jelentő kancellári-rendszerrel teljesedett ki. Érthető, ha sok intézmény szabadulna. Ám az erőből levezényelt szoros állami felügyelet alá helyezés után most egy erőszakos magánosítás történik az érintettek megkérdezése nélkül. Ez az állatorvosi ló tipikus esete, a „modellváltás” minden elképzelhető hibájával. De leginkább az leleplezi le Vidnyánszky és a kormányzat hazugságát, ha megnézzük a közoktatási pandant-ját a történteknek. Ami jó és kívánatos az SZFE-n – a magánosítás, az alapítványi kézbe adás –, az rossz és elvetendő az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítvány vagy az Iványi Gábor vezette egyház által fenntartott iskolákban. A kormány felére csökkentette ezen intézmények támogatását, azzal a nem titkolt céllal, hogy kikényszerítse az államhoz való betagozódásukat - miközben a kabinet sorra adja egyházi kézre közoktatási intézményeit. Az SZFE esetében sem szakmai-oktatási indokai vannak a magánosításnak. Kilóg az állatorvosi ló lába.

Az úthenger hete

Azt állította a Médiatanács (közleményében), hogy a Klubrádió ismételt jogsértései miatt nem újítja meg a rádió frekvenciaengedélyét. A hatóság szerint a médiatörvény értelmében a médiaszolgáltatási jog megújítását kizáró ok, ha a médiatörvény rendelkezéseit a műsorszolgáltató ismételten vagy súlyosan megszegi. A Médiatanács szerint a Klubrádió az erről szóló határozatokat tudomásul vette, nem fordult bírósághoz, a bírságokat pedig befizette. Ezzel szemben a tény az, hogy a Klubrádió az elmúlt hét évben nem követett el ismételt jogsértéseket, mindössze apróbb mulasztásokat (például előfordult, hogy a zenei kvótákat egy-egy napon nem tartotta be). Egy társadalmi hirdetés ügyében a rádiót egyszer tízezer forintra büntették, de a rádió bíróságnál kért jogorvoslatot, és amikor másodszor is érkezett hasonló büntetés, a bíróság azt jogtalannak minősítette. Vagyis se nem súlyos, se nem ismételt, és még jogsértésnek is nehezen nevezhető, tízezer forintos ügyek miatt teszik lehetetlenné, hogy a Klubrádió tovább szóljon. De persze a pártállami úthengertől nem várható el, hogy jogilag kifogástalan indoklással taposson el bárkit és bármit. Az úthengert nem erre találták föl. Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (az ATV Egyenes Beszéd című műsorában), hogy „alapvetően jó érzésekkel” nézte a színművészetis diákok melletti vasárnapi élőláncos tüntetést, részben mert „kulturáltan viselkedő demonstrálók vettek részt rajta… rendőrök alig voltak. Tehát az, ahogyan egy normális parlamenti demokráciában a gyülekezési jogot gyakorolni lehet, úgy gyakorolták a tüntetők, és ne felejtsük el, hogy nemrégen még egy szocialista kormány alatt egészen másként volt”. Ezzel szemben a tény az, hogy a szocialista kormány alatt a tüntetők egészen másként viselkedtek, ugyanis 2006 őszén folyamatosan erőszakhoz folyamodtak. Felgyújtották a Televízió bejáratát és több autót, elfoglalták az épületet, rendőröket támadtak meg, több százat közülük megsebesítettek, barikádokat emeltek, tankot indítottak be, városszerte randalíroztak. A mostani tüntetésekhez valóban alig kellettek rendőrök, mert nem volt semmilyen erőszak, még szavakban sem, nemhogy tettekben. Maradjon is így. De ahhoz arra van szükség, hogy a kormány ne csak „alapvetően jó érzésekkel” nézze a demonstrációt, de vegye is komolyan a tiltakozók követeléseit, és ne passzolja le őket azzal, hogy ehhez most már a kormánynak semmi köze, ezért nem is tud beavatkozni. Meg kell a szívnek szakadni. Azt is állította Gulyás (a kormányinfón az SZFE-vel kapcsolatban), hogy a kormány azért vonul ki a felsőoktatásból, hogy a lehető legnagyobb szabadság legyen az intézményekben. Ezzel szemben a tény az, hogy ha a kormány szabadságot akarna teremteni az egyetemeken, akkor egyszerűen békén hagyná őket. Például automatikusan kinevezte volna a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa által tavaly megválasztott rektort, vagy például nem tiltotta volna meg gender-szakok indítását az állami egyetemeken. De a kormány magának akar szabadságot, nem másoknak.