film;díj;Velence;Mundruczó Kornél;

2020-09-12 20:53:25

Arany Oroszlánt kapott a Mundruczó-film főszereplője

Magyar szempontból szenzációval zárult a 77. Velencei filmfesztivál: Vanessa Kirby angol színésznő kapta a legjbb női alakításért járó Arany Oroszlánt Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című drámájában nyújtott alakításáért.

A Wéber Kata által írt műben Kirby egy fiatal anyát, Marthát alakítja, aki egy otthonszülés után néhány perccel elveszíti a gyermekét és szembe kell néznie a váratlan gyásszal. Kirby, aki a korona című Netflix-sorozat kapcsán méltán világhírű, első mozis főszerepével most nyerte el a patinás Arany Oroszlánt.

Az aktor kiemelte, hogy a mozi maga a csoda, a fesztiválok pedig az életvonalat jelentik – ezzel utalva arra, hogy az olaszok a COVID-19 járvány ellenére megtartották a rendezvényt, teljes biztonságban, ami maga volt a csoda ezekben a baljós időkben.

Ezután Mundruczó Kornélnak, a „félelmet nem ismerő vezérnek, vizuális történetmesélőnek” köszönte meg, hogy eljátszathatta Martha szerepét, illetve Wéber Kata forgatókönyvírónak a csodálatos dialógusait, illetve azt, hogy megosztotta a saját drámáját a világgal, amit még nem mondott el senki, de már épp itt volt az ideje. 

Kirby kiemelte annak a londoni nőnek a segítségét, aki megengedte, hogy végigkísérje a szülését, mivel a színésznő még nem szült korábban. Mindemelett megemlítette Kelly Danielt és Lucianát, a pontosan ugyanilyen helyzetet megélő anya és lánya nevét – előbbi nagyon sokat segített neki a felkészülésben. 

A beszédben Vanessa Kirby kiemelte Jancsó Dávid vágó munkáját, aki éjjel-nappal dolgozott nem csak a Mundruczó-filmen, hanem a színésznő másik versenyfilmjén, a The World to Come-on, mely két nő szerelmi kapcsolatát elbeszélő western.

„Csodálatos, hogy ezeknek az ismeretlen női sorsoknak most nyilvánosságot adtunk” – húzta alá a színésznő. Végül a Mundruczó-műben a férjet alakító, kreatív táncpartnernek, Shia LaBeoufnek és az anyát megformáló Oscar-díjas Ellen Burstynnek mondott köszönetet, akik bizalommal és intimitásokkal segítették. Bár Vanessa Kirby-t ezen a ponton már „lekongatták” a szervezők, még elmondta: azoknak a bátor anyáknak dedikálja a filmet, akik elvesztették újszülött gyermeküket, illetve azoknak az embereknek, akiknek véget ért az életük, mielőtt elkezdődhetett volna. „Remélem, hogy ez a film minden, tragédiával szembenéző szülőnek segíteni fog” – fejezte be mondandóját Vanessa Kirby.

Már csak az a kérdés: mit fog mondani jövőre az Oscar-díjkiosztón?