SZFE;

2020-09-13 13:39:23

56-osok ismernek magukra az SZFE hallgatóiban

„Hatvannégy évvel ezelőtti magunkra ismerünk bennetek” – írja rokonszenvnyilatkozatában öt egykori, az 1956-os forradalomban egyetemistaként szerepet játszó személy.

András Sándor, Gömöri György és Márton László az egykori Egyetemi Ifjúság napilap szerkesztői, Pomogáts Béla, az egykori Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) elnöke, valamint Unger László az emigráns MEFESZ elnöke nyilatkozatában úgy fogalmaz:

Aggódva figyeljük a történteket, Európa szerte ismert és elismert egyetemetek szétverésének kísérletét. Figyeljük küzdelmeteket az egyetem autonómiájáért, mert hatvannégy évvel ezelőtti magunkra ismerünk bennetek. Tudjuk, természetesen, hogy a helyzet más. Mi – többek között – a marxizmus-leninizmusnak nevezett áltudomány-ideológia egyeduralma ellen lázadtunk, rátok »nemzetinek» csúfolt centralizációt és bólogatójános kurátorokat akarnak erőltetni. Bennünket szovjet megszállók fegyveres erőszaka fenyegetett, benneteket választott hivatásotok gyakorlásától próbálnak megfosztani, egy független művészi intézmény elfoglalásával és ideológiai »megtisztításával« fenyegetnek.

Az SZFE hallgatóihoz címzett nyilatkozat így fejeződik be:

Nem adhatunk tanácsokat, nem ígérhetünk többet, mint szolidaritást, nem kérhetünk mást, mint, hogy fogadjátok el baráti kézszorításunkat, abban a reményben, hogy a hatalom végül is – kemény ellenállásotoknak eredményeképpen – visszakozik.