Előfizetés

Választási egyszeregy

A hat ellenzéki párt abban állapodott meg, hogy a 106 egyéni választási körzetben csak egy jelöltet állítanak. Ez a megállapodás azonban nem jelenti azt, hogy a jelöltek úgynevezett közös jelöltek lesznek, hiszen ez csak akkor van így, ha megállapodik a hat párt abban is, hogy egy országos listát állít 2022-ben. Ha ugyanis nem így van, akkor az ellenzéki jelölt egyik, vagy másik listát alkotó pártok jelöltje lesz, és a szavazólapon nem szerepel a jelölt mellett mind a hat párt neve, hanem csak az egyik vagy a másik listát állító pártoké. Azonban nemcsak ezzel a sokak által csak technikainak minősített következménnyel kell számolni, hanem azzal is, hogy minden körzetben, minden ellenzéki listára lehet szavazni, így a listákat alkotó pártoknak kampányolniuk kell azért, hogy többen szavazzanak rájuk. Vagyis választási verseny lesz az ellenzéki pártok között minden körzetben, függetlenül attól, hogy éppen melyik lista állított jelöltet az adott körzetben. Ha közös országos listában állapodnak meg, akkor ilyen versenyre természetesen nem kerül sor. Az ellenzéki pártok abban is megállapodtak, hogy egy miniszterelnök jelöltet állítanak. Ennek a megállapodásnak az a jelentősége, hogy több lista esetében sem versenyeznek egymással, ami azonban ellentmond az előzőekben kifejtett legitim érdekeiknek. Ha mégis megállapodnak, hogy egy országos listát állítanak, akkor ez az ellentmondás megszűnik, és a miniszterelnök jelölt vezetheti a közös listát, jelezve, hogy erős elkötelezettséggel bírnak arra is az ellenzéki pártok, hogy közösen kormányozzanak. Több lista esetére mozgásteret adhat az, hogy nem kötötték meg magukat: nem feltétlenül kell szerepelnie a jövendő miniszterelnök jelöltnek egyik vagy másik listán. Ennek nagy a jelentősége a jövendő kampány szempontjából, mert lehetővé teheti, hogy az együttműködő ellenzéki pártok nem csupán a pártpolitikusok közül választhatnak miniszterelnök jelöltet, hanem azok közül a szakértők közül is, akik kormányzati tapasztalattal rendelkeznek. Ezt persze megtehetik egy közös országos lista esetében is. Az eddigiekből kiderült: az ellenzéki pártok nem állapodtak meg abban, hogy hány listát állítanak. Azelőtt a dilemma előtt állnak ugyanis, hogy hogyan egyeztessék össze azt az általános érdeket, hogy 2022-ben leváltsák a mai állampárti hatalmat azzal a külön érdekkel, amit pártjuk jövője szempontjából fontosnak tartanak. Nem egyszerű dilemma, hiszen különböző politikai identitással rendelkező pártokról van szó, amelyeknek különböző elképzeléseik vannak a jövőről. Az MSZP szociáldemokrata, a DK szociál-liberális, a PM és az LMP inkább zöld pártként határozza meg önmagát, a Momentumban még nem dőlt el, hogy liberális vagy konzervatív irányt választják-e, míg a Jobbik átalakulóban van szélsőjobboldali pártból mérsékelt jobboldali erővé. Az ellenzéki pártok közötti politikai különbséget - ami természetes és érthető - nem lehet azzal a közkeletű látszatmegoldással elrendezni, hogy egyezzenek meg a demokratikus és nemzeti minimumban. Nem elég ugyanis a többség támogatottságának elnyeréséhez azt képviselni, hogy Orbánnak mennie kell. Azt sem elég deklarálni, hogy új Alkotmány kell és elszámoltatás. Arra is kell tudni válaszolni, hogy mit fog tenni az új kormány a felhalmozott társadalmi és gazdasági válságjelenségekkel. Mit és milyen sorrendben fog változtatni és mit fog megtartani a mai intézkedések közül, vagyis milyen jövőt kínál az egyes társadalmi csoportoknak. Nem utolsó sorban azt is tisztázniuk kell, hogy hogyan csillapítják le a mind magasabbra csapó indulatokat. Azt mégsem mondhatják majd, hogy „Jézusmária, győztünk!” Az MSZP felelősségteljesen és higgadtan készül ezekre az egyeztetésekre. Szeptember 19-i kongresszusán a nyilvánosság előtt ismertetni fogja elképzeléseit, amit a tárgyalásokon is képviselni fog. Nem pillanatnyi érdekek, felületes megnyilvánulások fogják vezérelni magatartását, és ezt várja el a többi ellenzéki párttól is. Az MSZP az önkényuralom felszámolása mellett az esélyegyenlőség és a társadalmi szolidaritás XXI. századi útját fogja ajánlani. A magyar társadalomban határozott többsége van az olyan baloldali értékeknek, mint a szabadság, az igazságosság, az egyenlőség, és mi a Fidesz politikájának szociáldemokrata alternatíváját erre a társadalmi törekvésre építjük. Az első teendő, amiben vélhetőleg nem lesz vita, a szabadság, a jogbiztonság és a demokrácia újbóli megteremtése Magyarországon. Mert nincs jogbiztonság, ha a kormány és a hozzá közelállók nem hajtják végre a bíróságok döntéseit, és a kormány támadja a független bíróságokat. Nincs demokrácia, ahol támadás alatt vannak a civil szervezetek, ahol a vélemény és a szólás szabadságával élőket retorzió éri, ahol a független médiumokat a hatalom nyomás alatt tartja, és a közmédia a kormány szócsöve. Nincs demokrácia, ahol a hatalom támadja a tudományt és az oktatás, a művészet szabadságát, és megszünteti függetlenségüket. Nincs demokrácia, ahol az állampárt önkényesen korlátozhatja és korlátozza a nép által választott képviselők munkáját. A második teendőben már vita lehet, de azt szeretnénk elérni, hogy a többi párt is elfogadja, hogy szükség van az esélyegyenlőség megteremtésére és a társadalmi igazságtalanságok megszüntetésére. Mert nem igazságos, hogy egy gyermek sorsát ma előre meghatározza a születési helye és családjának vagyoni körülményei. Nem igazságos, hogy gyermekeink nem férnek hozzá egyenlően a XXI. századi tudáshoz, hogy szüleinknek, nagyszüleinknek bizonytalan az egészségügyi ellátása. Nem igazságos, hogy a fiatalok jelentős részének csak álom a saját élet elkezdéséhez szükséges lakás. Nem igazságos, hogy a Fidesz-kormány kifosztja a nyugdíjasokat, nem fizeti meg a dolgozókat, és az út szélén hagyja a segítségre szorulókat. A harmadik teendő, a környezetünk kizsákmányolása elleni fellépés és a klímaigazságosság érvényre juttatása sem mindenkinek fontos. Nem nézhetjük azonban tétlenül az ökológiai egyensúly megbomlását, vagy azt, hogy a következő generációk számára élhetetlenné válik a Föld! Nem állhatunk tehetetlenül az egészségünket veszélyeztető járványokkal vagy életmódunk kockázataival szemben. A koronavírus terjedésének következményei különösen éles fényben mutatták meg, hogy a társadalmi szolidaritás, a demokrácia megerősítése és az európai integráció elmélyítése olyan értékek, amelyek együtt adhatnak biztonságot Magyarországnak. Orbán Viktor állításával szemben ugyanis nem nyertünk semmilyen csatát, mert a gazdasági következmények súlyosak. A háború még hátra van a járvány ellen éppúgy, mint a gazdasági visszaesés következményei ellen. Az MSZP ezzel szemben olyan víziót ajánl Magyarországnak, amelyben az emberek esélyt kapnak és segítséget. Az egyéni és a szabadságjogok biztosítása mellett az elérhető legnagyobb egyenlőséget akarjuk megteremteni, olyan Magyarországot akarunk, ahol a jobb élet nem privilégium. Ahol a dolgozók megélnek a munkájukból, a nőknek ugyanakkora fizetés jár, mint a férfiaknak, az idősek tisztességes nyugdíjat kapnak. Mindenki esélyt kap a tudás megszerzésére, és mindenkinek ugyanaz a magas színvonalú állami egészségügyi ellátás jut. Ehhez erős munkavállalói érdekképviseletre, hatékony állami szabályozásra, az állam szervező és újraelosztó szerepére van szükség. A neheze tehát még a hat párt előtt van. Ki kell érdemelniük a választók és egymás bizalmát, ehhez következetes és nyílt politikára van szükség. Reméljük, így lesz. 

Félcédulás vagy kékcédulás?

Ahogy közeledik az amerikai választások időpontja, és Donald Trump hátránya az Egyesült Államok legtöbb államában behozhatatlannak látszik Joe Bidennel szemben, a "magalomániás" (megalomániás?) elnök egyre bizarrabb ellenségképet vizionál, és egyre vadabb kijelentésekre ragadtatja magát. Ezeket a kormányközeli magyar sajtó rendszerint nem említi, mert zavarba hozná olvasóit, akik Trumppal rokonszenveznek, hiszen azok minősítenék az Önminősített Zseniális Elnököt, akinek egyes kifakadásaihoz és politikai manővereihez képest az orbáni „pávatánc” a hatalomkezelés kifinomult formájának tűnik. A legutóbbi trumpiádát az angol sajtó elhűlve kommentálta: Trump egy Twitter-üzenetben arra biztatta híveit,a novemberi választásokon szavazzanak kétszer. Trump - már többször elmondta - „nem bízik” a levélszavazatokban, jóllehet egyes államokban ezek a republikánusoknak kedveznének, de összesítve talán nem. Ezért mindent megtesz, hogy az amerikai posta lehetőleg ezeket ne továbbítsa - csakhogy ez alkotmányellenes. Mivel Trump a levélbeni szavazást nem tudja megakadályozni, arra biztatja híveit: miután leszavaztak levélben, novemberben újra jelenjenek meg az urnáknál, és szavazzanak újra. Ez az ötlet magyar szempontból meglehetősen ismerős: kompromittálja az amerikai populizmus hataloméhes vezérét, mivel erősen emlékeztet az 1947-es „utolsó szabad” választásokon elkövetett tömeges csalásra. Igen, a „kékcédulás”, kétszer szavazó elvtársak segítségére, amivel a Magyar Kommunista Párt rengeteg szavazatot lopott el a Szociáldemokrata Párttól és más ellenzéki pártoktól. Máig nem tisztázott, hányan is szavaztak így, két alkalommal. Ez ellen akkoriban kevesen tiltakoztak (a belügy már a kommunisták kezében volt), aki mégis megtette, mint Karig Sára, az a KGB, a szovjet titkosrendőrség kezében kötött ki, és számos évet töltött szibériai munkatáborban, borzalmas körülmények között. Trumpnak nincsen Gulagja, nem börtönözheti be azokat, akik az USA-ban a választások tisztaságát ellenőrzik, ezért áll elő újabb és újabb ötletekkel, amiket régi magyar kifejezéssel „félcédulásnak” (eszeveszettnek, megháborodottnak) lehet nevezni. Hazugságait újabban már a mélyrepublikánus Fox-tévé riporterei is megkérdőjelezik, újabb és újabb könyvek jelennek meg arról, hogy az elnök nemcsak elvetemült gazember, hanem rasszista adócsaló is. De ezek a tények Trump támogatóinak „kemény magját” nem érintik, semmit sem vesznek tudomásul. Ezért félek attól, hogy komolyan gondolja a „kékcédulás” lehetőséget, amelynek megvalósítása az észak-amerikai demokrácia végét jelentené.

Üdv a Klubban

Emlékszik valaki olyan politikai bombára, ami azért robbant, mert a Klubrádió begyújtotta? Nem gond, ha nem, nekem sem rémlik ilyesmi: az adó, amelynek most – újra – elvenné a frekvenciáját a kormány, nem azért szálka a mindenről döntők szemében, mert a közönség (úgy 200 ezer ember) onnan ismerte meg a hatalom valódi természetét. Mondhatni, a frekvenciafosztásból jobban megismertük, mint a rádió műsoraiból: bármely hétköznapi, jelzők nélküli demokráciában a Klubrádió klasszikus(an unalmas) közszolgálati adó lenne, ahol bemondják a híreket; nemcsak a jókat, hanem a rosszakat is, beszélgetnek az élet és a világ dolgairól, a saját hangjukon szólaltatják meg a politikai szereplőket – elég ritkán amúgy –, és ha netán egy ellenzéki figura betéved a stúdióba, hogy kérdésekre válaszoljon, nem raknak oda rögtön egy ifj. Lomnici Zoltánt, hogy elmagyarázza, miért hazugság/őrültség/sorosizmus, amit hallottunk, és miért a kormánynak van igaza. Összesen ennyi a különbség ugyanis a Klub és a hazai köz-, illetve pártszolgálat különféle médiumai között, és ha valaki venné a fáradságot, hogy a médiatörvény, illetve a közszolgálati médiakódex előírásai alapján pontról pontra összehasonlítsa mondjuk a Kossuth-tal, száz százalék, hogy nem az állami adó jönne ki jól a meccsből. Amúgy, ha már a kluboknál tartunk, az RTL-től sem a mindenre kiterjedő tényfeltáró kapacitása miatt tartanak Orbánék. (2014-15-ben, amikor a reklámadóval szorongatta a NER a csatornát, megmutatták, hogy milyen az, ha egy híradó rááll a politikai tényfeltárásra. Be is zuhant a Fidesz népszerűsége az „elmúlttízév” eddigi mélypontjára; el is lett felejtve gyorsan a reklámadó is, meg a tévé oknyomozó hevülete is.) Hanem egyszerűen azért, mert ez a fajta, az indulatokra, az ösztönökre, a valóságtagadásra és a Németh Szilárd-i egyszerűségű üzenetek sulykolására épülő kommunikáció, ami a jelen kormánypolitika lényege, nem él meg olyan közegben, ahol viszonylag széles elérésű felületeken találkozni tud a választópolgár a tényekkel. Vagyis azzal, például, hogy a miniszterelnök állításaival szemben nem mi védekeztünk a legsikeresebben a járvány ellen – sőt –, nem a magyar gazdaság a legütésállóbb a régióban, nem a mi pénzosztó apparátusunk a legbőkezűbb és a legbecsületesebb, és végképp nem a mi keresztény kormányunk keze a legtisztább. A Klubrádió bezárásának szándéka mögött leginkább a valóság elszabadulásától való félelem áll. Nem a realitásoktól rettegnek, hanem attól, hogy ha történik valami (Borkaitól Simonkáig), ami elég irritáló és egyben elég fontos ahhoz, hogy ne lehessen letagadni, akkor még ez a mai megnyomorított, reklámbevételeitől és hullámsávjaitól jórészt megfosztott, nyomdai és terjesztési monopóliummal, rekvirálással, KESMA-val stb. sújtott média-torzó is képes annyira felhangosítani, hogy – politikai értelemben – fájdalmas legyen. Márpedig történik, méghozzá az ilyesfajta hatalmak természetéből adódóan egyre gyakrabban. Ezért kell egyre erősebben szorítani a prést - és nem csak a médián.