Előfizetés

Az európai forró krumpli

A többi tagállam akár újra is alakíthatná az Uniót Magyarország és Lengyelország nélkül - vetette fel „nukleáris opcióként” Mark Rutte holland miniszterelnök a hágai képviselőházban, ahol az uniós jogállami kritériumok érvényesítését kérték számon rajta a képviselők. Azt a mechanizmust, amihez az Európai Parlament a költségvetési támogatásokat kötné. Na, itt egy újabb nukleáris opció: évek óta afféle forró krumpli, hogy az EU-nak kezelnie kellene valahogy azt a bódító politikai terméket, amit a lengyel és a magyar hatalom feltálalt, s amit Nyugat-Európa értetlenül nézeget. Mert teljesen idegen az Unió konyhájától, s már szabadulni akarna tőle. A halogatás ára mérhetetlen.  Lépésről lépésre éltük át azt a tíz éves folyamatot, amelynek végére nem maradt más, csak a "nukleáris opció". Némi csörömpölés kísérte ugyan a parlamentarizmus orbáni lebontását, hogy a végére maradjon "az idegen nyugati életforma", a bevándorláspárti, kereszténység-tagadó Nyugat, a német nagytőke beágyazott érdeke, a magyar ellenzék tehetetlensége, hogy képtelen volt politikai formát adni a társadalmi elégedetlenségnek, sőt hogy parlamenti jelenlétével legitimálta a rendszert. A kormányzat robog a teljhatalomba: már a szellemi élet van soron, a kultúrharc totális, mert a kritikai gondolkodás kiirtása nélkül nem teremthető meg az orbáni történelmi korszak. E harc kenyere a romantikus nacionalizmus, a magyar szupremácia felélesztése. Brüsszel elsődleges érdeke volt, hogy a keleti végeken bármi áron nyugalom legyen, de ez a lefojtott béke a maga kibontakozó nacionalizmusával végképp összeférhetetlen az európaisággal. Ezt a romantikus nacionalizmust 2010 után találta magának a Fidesz, mint amivel autokrata politikájához egybe tudja szervezni a nemzetet. Ez a nacionalizmus addig csak tagadásból állt. A "kommunizmus" tagadásából, aztán eljutott saját múltjáig, a liberalizmusig, hogy a nyílt, demokratikus társadalom helyett kezdje kiépíteni a félelemre alapozott zárt, autokrata világot. Lett ellensége - Európa, Soros György -, ki lett tagadva a nemzetből minden ellenzék.  A "keresztény" autokrata nacionalizmusnak már van "pozitív jövőképe" is. Célja, hogy a Kárpát-medence országait, ha lehet, magyar vezetéssel, de akár „lengyel vitorlák alatt”, egyetlen autoriter, Moszkva-barát, Nyugat-ellenes hatalmi tömbben egyesítse a Balti-tengertől az Adriáig, kisajátítva hozzá az emlékezetpolitikát, magyar szupremáciás baráti kezet nyújtva a szomszédoknak.  Kétséges, de nem lehetetlen vállalkozás. Az EU intézményi struktúrájával az autoriter rendszerek egyelőre nem tudnak mit kezdeni, de a nyomás nem fog enyhülni. Jó válasz már nincs, Václav Havel jóslata bevált: ha a Nyugat túlélő akar lenni, a nukleáris opciónak életbe kell lépnie. Miután a közép-európai belső ellenzék erőtlen, az Unió  tehetetlen, Európa kettészakadása elkerülhetetlen. Az EU-nak mielőbb meg kell szabadulnia Közép-Európától. Már csak azért is, hogy az itt élő népek ne veszítsék el végképp reményüket a Nyugatban. Ez az európai paradoxon.

Egyedül

A magyar pénzügyminiszter sok szempontból kilóg a sorból. Míg a kormány tagjainak többsége – a rá kiosztott szerep folytán – hallgatag, nevüket se nagyon ismerik, addig Varga Mihály szavainak mindig súlya van. Még akkor is, ha önellentmondásba keveredik. Az Orbán-kabinetek régi harcosától egy szeptemberi napon például megtudhattuk, hogy „nem szorulunk külső segítségre, egyedül is megvagyunk, annak ellenére, hogy a globális hatások alól nem tudjuk kivonni magunkat, az exportpiacok szűkülése miatt új kihívásokkal kellett szembenézni.” Majd elárulta: Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket 500 millió eurónyi jenben a japán piacon, az állampapírt vásárlók 80 százaléka japán, míg 20 százaléka más országokból érkező befektető, és a tárcavezető nagyot örvendezett azon, hogy ez a kör egyre bővül. Idén ezzel együtt négymilliárd eurónyi (1400 milliárd forintos) új devizaadósságunk keletkezett. A jelenlegi magyar kormány - a jegybankkal karöltve - viszolyog attól, hogy euróban adósodjon el. Helyette a minden téren megbukott „keleti nyitás” politikáját folytatja, aminek mindössze annyi a hátránya, hogy ebben az esetben a hitelt japán jenben vesszük fel, de euróban számoljuk el, így a hullámzóan gyengülő forint árfolyam hátrányait duplán szenvedjük el. A pénzügyminiszter félrevezeti az embereket. A „nem szorulunk külső segítségre” és az újabb devizahitel felvétel kettősbeszéd-jellege nyilvánvaló. Az utóbbi évtized legnagyobb GDP arányos államháztartási hiánya mellett a költségvetés csak hitelfelvétellel finanszírozható, az állami alkalmazottak fizetését és a nyugdíjakat határidőre ki kell fizetni. A gazdaságleállás felborította a büdzsé egyensúlyát, ilyen körülmények között, lám, még a devizahitel felvétele sem ördögtől való. Az Orbán-kormány ugyanakkor 206 milliárd forintot csoportosított át a gazdaságvédelmi alapból sportlétesítmények fejlesztésére, kormányzati infokommunikációra, olimpiai központra, katonaságra, egyházi feladatokra. Ennek a fedezetét valahogy meg kell teremteni.

Az új napirend

Mi lesz a napirend, anya, kérdezte reggel Marci a nyaralás után. Régi családi szóhasználat ez, még apa hozta a múltból. Nem tudom, felelem, már egy ideje így élünk, napirend nélkül - régen voltak rendes hétköznapok, szombatok, vasárnapok, ünnepek, volt rendes, kiszámítható életünk, voltak nehézségek és akadályok, mint minden házasságban és családban, de volt napirend. Apád sem tudja, hogy mi lesz azzal a vállalattal, ahol dolgozik, és mihez kezdünk majd, ha már nem lesz vállalat. Most új élet van, és rövidesen ez az élet már nem lesz új, ez lesz az élet, ami nem hasonlít a korábbi, megszokott életünkhöz, és nem egyik pillanatról a másikra lesz ez az életünk, szinte nem is vesszük észre, ahogyan nem vesszük észre, hogy hogyan múlik el a tavasz és jön a nyár. Ezt próbálom magyarázni Marcinak, tíz éves, már sok mindent tud és sok mindent ért, de még nem tud semmit és nem is ért semmit, mert ez most nem olyan dolog, amit meg kell tanulni vagy meg lehet jegyezni, ezt át kell élni. Én sem értek semmit, és nem is tudom, hogyan magyarázzam el, egy idő után majd minden természetes lesz, amit korábban nem tudtunk elképzelni, minden, és minden, ami eddig volt, az már csak emlék lesz, és mese. Az ember mindent megszokik azért, hogy egyben tartsuk a családot, miközben minden változik körülöttünk. Mindent, azt mondta apa is, mindent meg lehet szokni, ezután maszkban járunk, nem ismerjük fel a barátainkat az utcán, de ha felismerjük, akkor is csak távolról beszélgetünk velük, és lassan nincs is miről beszélgetnünk. Marci sem találkozik Bencével, mert Bence nem ment edzésre, azután már edzés sincs, és az sem biztos, hogy lesz. Nem tudjuk, hogy ha lesz, akkor milyen lesz, lesznek-e versenyek, lehet-e majd utazni, nem lesz napközi, nem lesz menza, csak otthon-ülés, otthon-munka és otthon-tanulás. Nem félünk a jövőtől, mert nem tudjuk, milyen lesz, csak sejtjük, hogy átmenet valahová, amit még nem látunk kirajzolódni, most ez a jövő, ez a homályos, bizonytalan semmi, amiben elvesznek a régi, megbízható fogalmak, mint az osztálytárs, a munkatárs, talán már munkahelyek sem lesznek, távolságtartás lesz, ezt hallod majd mindenkitől. Távolságtartás. Mi lesz, anya? Nem tudom. Nehéz ezt a két szót kimondani, mert egy anya megszokta, hogy tud válaszolni a gyerek kérdéseire, válaszolni és megnyugtatni, hogy ne féljen, mert nincs oka a félelemre. Igen, úgy teszünk, igyekszünk úgy tenni, mintha az élet menne tovább, és megy is tovább, csak éppen nem úgy, életünk megszokott napirendje szerint, másképpen kell élni, ezt mondja mindenki, de a valóságban ez nem így van, mert azért tanultunk, azért tapasztaltunk, azért használjuk az emlékeinket, hogy értelmet adjunk a jövőnek, és ha ezek a megszokások már nem érnek semmit, akkor értéktelen és értelmetlen volt mindaz, amit eddig tanultunk és tapasztaltunk. Akkor most miért tanuljunk és miért szerezzünk tapasztalatot, ha nem tudjuk, hogy van-e értelme? Lesz majd napirend, mondom Marcinak, mert mást nem mondhatok, ne aggódj. Valamilyen csak lesz.