Előfizetés

Díszpálma

Kinőtte az Adriát a magyar külügyminiszter, ezúttal az Atlanti óceánt szeli át, hogy biodíszlet lehessen a Donald Trump mennybemenetele című politikai performanszon. Slank figurája jól fog mutatni a hasonlóan karcsú Jared Kushner oldalán – a fiatalos mellékalakok még jobban kiemelik a főszereplő stabil zsenialitását. A Fehér Házban mellesleg aláírják a Bahrein és Izrael közötti békemegállapodást, de persze nem ez az fontos, hanem Trump, aki már-már békét teremtett a Közel-Keleten - hátha a palesztinok nem veszik észre, hogy nekik annyi. Talán nem rugaszkodunk el a valóságtól, ha feltételezzük, hogy az elnök eredetileg a magyar kormányfővel szerette volna megemelni az aláírási ceremónia fényét. Alighanem ezért telefonált rá szerda este meglepetésszerűen az éppen a konyhában matató hű szövetségesre, aki nem mulasztotta el közhírré tenni a beszélgetés tényét, hozzátéve, hogy támogatja az elnök újraválasztását. Volt még aztán egy furcsa kis közlemény, amelyben a Fehér Ház tudatja, hogy first lady találkozott az USA budapesti nagykövetével, akivel a járványkezelés magyarországi tapasztalatairól beszélgettek, és megköszönte neki áldozatkész szolgálatát. Szóval David Cornstein is Washingtonban van, akiről tudható, hogy izraeli kapcsolatokon keresztül ő intézte el Orbán másfél évvel ezelőtti meghívását a Fehér Házba. A diplomáciában sincs ingyen vacsora, a múltkoriért most kéne fizetni, de Orbán inkább Szijjártó Pétert küldi a lefogadhatóan maszk nélküli tömegrendezvényre. Az amerikai-izraeli-magyar háromszög szárai messze nem egyenlőek, Budapest szerepe leginkább az EU egységes fellépésének megakadályozásában merül ki. Nagyon helyes, hogy az arab országok - miután már minden mást megpróbáltak - sorra megbékélnek Izrael létezésével. Ennek azonban Trump is csak közvetve az oka: az iráni atomalku felrúgásával rászabadította a térségre a siíta vallási államot, erre reagálnak most a szunnita monarchiák. A magyar diplomácia szerepe ebben nem több, mint egy fotón a díszpálmáé.

Ellentmondásos és álságos

A koronavírus járvány olyan bizonytalanságot idézett elő a világgazdaságban, amilyenre az utóbbi fél évszázadban nem volt példa. Igaz, hogy a magyar gazdaság a múlt év végéig kiemelkedő ütemben bővült, az Unióban az írországi után a második volt, de a bővülés ellentmondásos képet mutatott. A bruttó hazai termék (GDP) növekedésében ugyanis nálunk fél százalékponttal benne van a korrupció árfelhajtó hatása is. Az elmúlt három év teljesítménye még így is figyelemre méltó, bár a bővülés szerkezete soha nem volt megnyugtató. Egyrészt a gyors gazdasági növekedést eddig az uniós források táplálták, de ezek már a múlt év végén elfogyóban voltak. Másrészt a kormány nem készült fel arra a lassulásra, amely a koronavírus járványtól függetlenül is bekövetkezett volna. Erre utalt a múlt év első felében meghirdetett családvédelmi akcióprogram, amely főként a középosztály fogyasztását serkentő gazdaságélénkítő csomag. Csakhogy a belső fogyasztásra épülő növekedés komoly egyensúlyi veszélyeket rejt magában. Ebben az állapotban érte el a magyar gazdaságot a koronavírus járvány, amely az állami közszolgáltatások leromlott infrastruktúrája, hiányos és túlterhelt humánerőforrás ellátottsága miatt különösen nehéz feladatot rótt az egész hazai társadalomra. A járvány gazdasági hatásainak megítélésénél lényeges szempont, hogy a kormány felismeri-e annak a veszélyét, hogy érdemi anyagi támogatás hiányában társadalmi katasztrófa fenyeget a tömeges munkanélküliség következtében előálló jövedelemhiány miatt. A járvány kitörése óta több mint kétszázezren vesztették el – legalábbis átmenetileg – a munkajövedelmüket. Nekik és családjuknak veszélybe került a megélhetése. Az európai nemzeti kormányok sorra hozták/hozzák az egészségügyi krízis elhárítását, a társadalmi konfliktusok elkerülését szolgáló intézkedéseket a költségvetési források célzott átcsoportosításával és jelentős többletforrások előteremtésével, s az EU is megmozdult a katasztrófa súlyosbodásának elhárítása, a káros egészségügyi, foglalkoztatottságot érintő és gazdasági következményeinek mérséklése érdekében. A magyar kormány eddig ilyen intézkedéseket gyakorlatilag alig hozott. Az alacsony jövedelmű családok és személyek, az idősek helyzetét az is rontja, hogy 2017 óta nő az infláció, és a nyugdíjasokra számított áremelkedés tavaly óta már magasabb az általános pénzromlásnál, elsősorban az élelmiszerek, főként az alapvető élelmiszerek árának drasztikus emelkedése miatt. Idén az augusztusi adatok szerint a fogyasztói árindex 3,9, az élelmiszerek áremelkedése 7,9 százalék, míg nyugdíjas árindex 4,3 százalék volt. A 2018. évi háztartás-statisztikai adatok szerint a lakosság fogyasztási kiadásainak 27,7 százalékát az élelmiszerek és alkoholmentes italok teszik ki, ez a részarány azonban jelentősen eltér a jövedelem nagysága szerint. Az alsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások fogyasztási kiadásaik 30,6 százalékát, míg a felső ötöd csak 21 százalékát költi élelmiszerre. Idén a járvány hatására megnőtt az alacsony jövedelmű családokban az alapvető cikkekre, ezen belül is az élelmiszerekre fordított kiadások részaránya, amit a KSH a fogyasztói árindexben nem tud kimutatni, mert az inflációt a 2 évvel ezelőtti fogyasztási szerkezet alapján határozza meg. A KSH adatközlése szerint 2020 júniusában a nyugdíjas fogyasztói árindex 0,7 százalékponttal haladta meg az általános inflációt, mert az 1,9 millió hazai nyugdíjas főként élelmiszert vásárol. Ráadásul a fogyasztási szerkezet idei megváltozása miatt az érzékelt és a kimutatott árszínvonal között számottevő a különbség, vagyis a családi pénztárca gyorsabban apad, mint azt a statisztika mutatja. A kialakult helyzetben csak akkor kerülhető el a társadalmi feszültség jelentős növekedése, számottevő csoportok elszegényedése, a szegénységben élő csoportok nélkülözésének fokozódása, nagyszámú éhező csoportok kialakulása, ha a kormány haladéktalanul hatékony intézkedéseket hoz a jövedelemhiány mérséklésére. Egyik elkerülhetetlen lépés lenne a gyermeket nevelők számára a családi pótlék felemelése a 2008 óta változatlan érték kétszeresére, amelynek költségvetési kiadásnövelő hatása az év hátralévő részében havi 26 milliárd forint. Hasonlóan kritikus a nyugdíjasok helyzete: a nyugdíjas fogyasztói kosárral számított árindex 2020-ban várhatóan eléri a 3,9-4,5 százalékot. Fontos és szükséges lépés lenne, ha a novemberi nyugdíj-kompenzációt előrehoznák, ahogy azt a nyugdíjas szervezetek tavasz óta követelik. A 2,8 százalékos tervezett és a reálisan várható áremelkedés közti különbség kifizetésének halogatása pedig nem más, mint kormányzati érzéketlenség és cinizmus, amely a „hibás” tervezés következményeit hárítja át a társadalom szerényebb jövedelmű, kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező rétegeire. A nyugdíjas társadalmon belül kiemelkedően súlyos probléma az alacsony nyugdíjjal rendelkezők helyzete. A kormányzati kommunikáció álságosan azt hirdeti, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét. Ez azonban az alacsony nyugdíjjal rendelkező százezrek számára csupán azt jelenti, hogy a szegénységük nem mélyül tovább, a nyomorszintjük nem lesz az adott helyzetüknél is rosszabb. A KSH jövedelemfelvétele alapján olyan nyugdíjas háztartásban él 172 ezer személy, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a havi 53 ezer forintot. A következő szint a 82 ezer forint alatti egy főre jutó jövedelem, ebben a kategóriában 352 ezren élnek, és majdnem félmillió nyugdíjasnak fejenként legfeljebb 107 ezer, 411 ezernek 135 ezer forint jut egy hónapra. Ők kerültek különösen nehéz helyzetbe az utóbbi hónapokban. Számukra indokolt lenne 50 ezer forint azonnali, egyszeri nyugdíjkiegészítés folyósítása. A másfél millió nyugdíjasnak adandó juttatás költségvonzata 75 milliárd forint, ami nem éri el a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére soron kívül kiutalt közpénz összegét. 

Fejétől bűzlik a hal

Nézem ezt a nagy, mahomed teátristát, amint mondja a magáét. Azaz hazudik. Méghozzá eléggé ügyetlenül, de azért elszántan. A hazudozásba is bele lehet jönni, sőt bele is lehet szokni. Ezt az embert most éppen ebben az átmeneti állapotban láttuk a beszélgetős kamerák előtt, a nagy kerek asztal egyik oldalán (védőtávolság: másfél méter, maszk nélkül). A hazudozás morfológiai jelei közismertek, ezeket nap-mint-nap láthatjuk a közszereplők fizimiskáin. Rebbenő tekintet, lesunyt fejek, lesütött szemek, néha agresszívabb hang – ami az igazmondás és magabiztosság látszatát van hivatva pótolni. Közismert testbeszéd jelek. Mint ezúttal is. (Bár már vannak, akik nyílt és őszinte tekintettel, fényes, tiszta homlokkal és meggyőző hanggal is képesek lenyűgözően hazudni.) Ez az ember pedig csak mondja, és mondja. Hogy haza és hogy nemzet, meg kereszténység! Óh, Istenem! – hogy én is vonalas legyek –, hányszor hallottuk már ezt a népbutító szöveget. Meg az ellenkezőjét is. De mindig kiderült, hogy akik nagy hangon nemzetieskednek, azok nem patrióták, hanem nacionalisták. Akik állandóan a kereszténységről papolnak, azok nem keresztények, hanem vallási fanatikusok, mai szóval dzsihádisták. Haza pedig ott van, ahol jog is van! És ezeket a dumákat mindig megette a nép. Aztán meg kiokádta. Viszont kapott újabb maszlagot, és azt is zabálta. Ami pedig most folyik, annak az ember már többször volt tanúja, sőt tettese és felelőse is. Az ókortól napjainkig. Volt már képrombolás és volt már könyvégetés, sőt máglyahalál. Volt már Kulturkampf és Volksaufklärung. Volt már KZ, Gulag és Saraska. Most pedig a kultúrhadurak, az ország legnagyobb dicsőségére befejezték nemzeti triptichonjukat, összegányolták a NER szellemi szárnyas oltárát: CEU, MTA, SZFE. Legyünk erre büszkék, mi, büszke magyarok! Vivát kipcsákbasi! Éljen és virágozzék Abszurdisztán! Ez az ember pedig csak mondja, mondja, és talán el is hiszi, amit mond. Sőt talán még azt is elhiszi, hogy mi is elhisszük. Az ilyen ember: hitvány ember. "A capite foetet piscis."  Kuthi Csaba borász