MSZP;párbeszéd;alapjövedelem;

2020-09-15 14:12:32

Európai polgári kezdeményezés indul az alapjövedelem bevezetése mellett

Szeptember 25-én európai polgári kezdeményezés indul annak érdekében, hogy az EU minden tagállamában vezessék be az alapjövedelmet - jelentette be a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

Tordai Bence egy keddi, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatón elmondta, ahhoz, hogy az Európai Bizottság tárgyalja az indítványt, az uniós országokban legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a hét a Nemzetközi alapjövedelem hete. A hét hazai eseményeit az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület, valamint a Párbeszéd pártalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány szervezi. A következő napokban három, online követhető kerekasztalt rendeznek, és a tervek szerint szombaton Budapesten, "ha csak nem durvul el a vírushelyzet", megtartják az Alapjövedelem menetet - közölte.

Szabó Tímea, a párt társelnöke arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, bármikor adódhat egy olyan helyzet, amire sem az emberek, sem a kormányok nincsenek felkészülve. A járvány első hullámában százezrek veszítették el a munkahelyüket, vagy a fizetésük egy részét. A második hullám során pedig "már most látjuk, hogy nagy valószínűséggel sokkal rosszabb lesz a helyzet" - fogalmazott a politikus.  Egy felmérésre hivatkozva kiemelte, a magyar társadalom közel fele létbizonytalanságba került. Az egyedüli, hosszú távú megoldást csak az alapjövedelem bevezetése jelentheti - szögezte le Szabó Tímea.