Előfizetés

Rejtett kincsek nyomában – Megannyi apró titkot és emberi történetet őriz Budapest

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.09.17. 11:00
Nem mindennapi látvány a Lágymányosi Fischer József tervezte Budafoki út 17. szám alatt álló ház tetőteraszáról
Fotó: Huszár Dávid
A főváros ikonikus épületeit, barátságos lakóházait, impozáns látképet kínáló tetőteraszait is bejárhatjuk a hétvége folyamán a közösségek és a város ünnepén, a Budapest100 eseményen.
Egy hosszú nap után hazafelé tartva, vagy a villamos ablakán át nézelődve talán mindannyiunkkal megesett már, hogy a város új arcát fedeztük fel. Ahogy a díszített homlokzatok, csendes kapualjak, balkonládákból a nyakunkba csurranó vízcseppek is ismerős mozzanatok lehetnek a fővárosi utcákat járva. S szintén sokunkban kedves pillanatokat idézhet a vasárnapi ebéd lépcsőházat belengő illata, az ezeréves liftek záródó ajtajának kattanásai, vagy a lépcsőkorlát fájának egyenetlenségei. Budapest a szmogon és a betonrengetegen túl megannyi apró titkot és emberi történetet őriz, még ha ezt egyre ritkábban is vesszük észre az állandó nyüzsgésben. Ezen a hétvégén azonban figyelmünket épített értékeink felé fordíthatjuk, és beleshetünk a zárt kapuk mögé is: több mint ötven ház nyílik meg a látogatók előtt a tizedik alkalommal megrendezett építészeti-kulturális fesztivál, a Budapest100 keretében. A civil esemény 2011-ben, még a „legyél turista a saját városodban” szlogenek előtt, a Blinken OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére indult a százéves házak ünnepeként. 2016-tól viszont évről évre új tematika jegyében valósul meg, ám töretlen lelkesedéssel, önkéntesek és lokálpatrióták, a házak lakói, illetve a résztvevő intézmények képviselőinek közreműködésével. A „minden ház érdekes” mottó köré szervezett, tavaszról őszre halasztott program jubileumi évében kortól és helytől függetlenül csatlakozhattak házak: szeptember 19-én és 20-án ezúttal a lakóközösségeket ünnepelhetjük. Részt vehetünk ház- és épülettörténeti kiállításokon, lakók és környékbeliek által vezetett sétákon, nagy beszélgetéseken, kószálhatunk pincétől padlásig, és elmélyedhetünk az otthonok, illetve ott élők közös emlékeiben. A csatlakozó házak sokszínű programokkal várják az érdeklődőket: koncertet ad Pongor András a KÉK udvarán; fellép a Varsányi Szirének női accapella kórus a Hegedűs Gyula utca 12. szám alatt; lesz épületbejárás a Katona József Színházban a társulat közreműködésével; a kalapkészítésről tart előadást Marácz Attila kalaposmester az Izabella utca 6-ban; valamint a Wolfner utcai Metrodom Panoráma lakóparkban Varró Dániel és Molnár György ad zenés műsort gyerekeknek és felnőtteknek. Kalandozhatunk a Margit körúti Átrium-házban; a Fővárosi Önkormányzat korábban kórházként és laktanyaként is szolgáló épületében; az Orsó utcai, egykor Nagy Imre miniszterelnöknek otthont adó Bauhaus házban; Budapest első és legrégebbi folyamatosan működő művésztelepén, a Százados úton; a Hegedűs Gyula utca szecessziós stílusú épületeiben, és a Blinken OSA Archívum helyszínén, a korábban textilipari raktárként is funkcionáló Goldberger-házban. Megismerhetjük például a Madách Imre út 10. alatt álló ház történetét, ahol működött fényképészműterem, pénzhamisító üzem, technikai újdonságok szaküzlete, valamint női szabómester; de érdemes felkeresni a hasonlóan kalandos életű „kertszomszédot”, a Király utca 9-et is, amely nem mindennapi lakóközösséget köt össze, és 1810-es építésével a legidősebb a résztvevők sorában. Ellátogathatunk a Budafoki úti, Mérnökök Házának becézett, hangulatos épülethez, ahol több neves egyetemi tanár, festőművész, operaénekes, színész lakott az évek során; a közelben betérhetünk a szecessziós-eklektikus homlokzatú, 1911-ben megnyílt kávéházáról is ismert Hadik-házba; vagy a fennállásának idén 15. évfordulóját ünneplő KÉK otthonába, amely projektgalériaként és közösségi irodaként is működik. A tavaszi önkéntes karantén idején sokan sokfélét terveztünk, többek közt azt is, hogy lassítunk a hétköznapok embertelenül felgyorsult menetrendjén; a bezártságot magunk mögött hagyva azonban, ha lehet, még gyorsabb tempót kezdtünk diktálni. Ez a hétvége jó alkalom lehet arra, hogy lassítsunk, szemlélődjünk, felfedezzük kincseket rejtő környezetünket, kapcsolódjunk másokkal, és egy kicsit újra otthonosnak érezzük feje tetejére állt világunkat.

Infó:

Budapest100 Szeptember 19-20. Bővebben: www.budapest100.hu 

Polanski aknamezőn

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2020.09.17. 10:00

Fotó: LEGENDE FILMS/COLLECTION CHRISTOPHEL / AFP
A nyugat-európai történelem egyik szégyenfoltját, a Dreyfus-ügyet feldolgozó, a tavalyi, 76. Velencei filmfesztiválon a zsűri nagydíjával elismert Polanski film hagyományos francia kosztümös történelmi film. Nagyon nagy utat kell megtenni ahhoz, hogy ehhez az értékítélethez eljussunk.
A #meetoo kampány és a politikai korrektséget hirdető mozgalmak az elmúlt években jelentős változásokat hoztak a film és szórakoztató iparban. A változások szele utolérte Roman Polanskit is, akit a Rosemary gyermeke, A kínai negyed vagy A zongorista zseniális rendezőjeként tartotta a világ számon hosszú évtizedeken keresztül. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a direktor sorra kerüljön (hiszen pedofília vádjával elítélték az Egyesült Államokban), kizárták az Amerikai Filmakadémiából, nyilvános eseményeken persona non grata lett, így a nyilvánosság elől gyorsan eltűnt. Persze, vannak országok, ahol ő otthon van (elsősorban Franciaország) és a producerek bíztak benne és megrendezett egy kényes történelmi tényeket megmutató kosztümös drámát: ez lett a Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy. Amikor – elsősorban amerikai – szakmai szervezetek úgy gondolták, hogy a film úgysem kerül a közönség elé, Alberto Barbera beválogatta a 76. Velencei filmfesztivál versenyprogramjába. Ez nem kicsi nemzetközi zúgolódást okozott filmszakmai körökbe, pedig önmagában nézve a mű tényleg korrekt és – nem mellékesen – ma is húsbavágó témát boncolgat: a Dreyfus-ügy a francia történelem egyik legszégyenteljesebb foltja, ha erről lehet lelkiismeretesen beszélni, akkor annak helye a műalkotások versenyében. Ezt nem így gondolta első körben a tavalyi velencei fesztivál zsűrielnöke Lucrezia Martel rendező és kritizálta a mustrát, illetve kijelentette: hogy nem hajlandó a vörös szőnyeges gálán ünnepelni Polanskit. De a filmet megnézte, mely végül a zsűri nagydíjával járó Ezüst Oroszlánnal és a nemzetközi kritikusok FIPRESCI díjával távozott.
A viharok ennek ellenére egyre csak dagadtak a film körül, mely a francia César-díjak körül kialakult botránynál csúcsosodott. Adéle Haenel színésznő és számos fiatalabb generációs filmes felháborítónak találta Polanski és filmje nevezését a francia Oscarra, ám amikor az idősebb mester megkapta a rendezői díjat és kivonultak a gáláról. Nem mellékesen, a február 28-i ceremónia előtt lemondott a Francia Filmakadémia teljes vezetősége, melynek Polanski tagja volt. De nem ő volt a fő ok, hanem a Le Monde-ban megjelent cikk alapján működési zavarok, a számlázás átláthatatlan volta, hogy a protekcióknak köszönhetően a státuszokat időtlen idők óta ugyanazok a bebetonozott nevek töltötték be. És ezután következett, hogy az akadémia tagjainak nincs érdemi beleszólásuk abba, ahogy a vezetőség a díj jelöltjeit és díjazottjait kiválasztja. Ezen a ponton már sokkal több embernek volt fix véleménye, hogy a Tiszt és kém Polanski önreflekszív válasza az őt ért #meetoo támadásokra. Azt gondolták, hogy egy antiszemitizmusról szóló témát elővéve, saját maga manifesztációjaként mutatja be Polanski Alfred Dreyfust, és hogy ez hallatlanul botrányos. Akik így vélekednek, direkt, vagy indirekt, de nem látták a filmet. Ugyanis annak az a különlegessége, hogy nem a szenvedés, nem a zsidó karakter kálváriája kerül a középpontba. Főszereplője tulajdonképpen elsősorban nem is az antiszemitizmus hangulatában ártatlanul elítélt és megalázott Alfred Dreyfus (Louis Garrel), hanem Georges Picquart (Jean Dujardin) katonai hírszerző tiszt, aki tulajdonképpen felfedezte a bizonyítékokat előbbi ártatlanságára, de a világ még nem érett meg az igazságra. Tehát épp egy tisztességes, hívő francia polgár, akit nem érdekelnek az elvárások, a közvélemény, a saját etikai értékeit szem előtt tartva megy szembe az árral. Ő pedig nem Polanski parafrázisa, hanem egy fikciós karakter. Mert ilyenek csak a mesékben vannak.
Infó Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy Forgalmazza a Cirkó Film

Mi az a Dreyfus-ügy?

Alfred Dreyfus története a tizenkilencedik századba visz minket vissza: a kapitányt kémkedéssel gyanúsították, hadbíróság elé állították, amely hamis vád alapján 1894. december 22-én hazaárulásért lefokozta és az „ördögszigetként” ismert Guyanára száműzte. Védőügyvédje nem kapott betekintést a periratokba. Jóllehet a vádhatóság nem volt képes cáfolhatatlan bizonyítékokkal előállni, senki sem kételkedett Dreyfus bűnösségében, a sajtóban pedig hecckampány folyt a „németekkel szövetséges zsidóság” ellen. Az ügyben csak 1896-ban következett be fordulat, amikor kitudódott, hogy egy Ferdinand Esterhazy nevű francia tiszt egy német ezredessel levelezett. Esterhazy írása feltűnően hasonlított ahhoz, amelyet két évvel korábban Dreyfusnak tulajdonítottak. Esterhazyt 1998-ban hadbíróság elé állították - és felmentették. Ekkor harcba szállt a neves író, Emile Zola és megírta "Vádolok!" (J'accuse!) című híres levelét, amiért egy évi börtönbüntetésre ítélték. Miután kitudódott, hogy korábban a hadsereg egyik tisztje hamis okmányokkal szorgalmazta Dreyfus perbefogását, 1899-ben újból hadbíróság elé állították, de az ismét elmarasztaló ítéletet hozott. Tíz napra rá a köztársasági elnök megkegyelmezett neki, de csak 1906-ban rehabilitálta őt a Semmitőszék. 

Vidnyánszky: ha tényleg én vagyok az egyedüli akadály, akkor félre fogok állni

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.16. 12:51

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A kuratóriumi elnök szerint most olyanok védik a színművészeti egyetem működését, akik korábban kritizálták azt.
Interjút adott a Demokrata című kormányzati hetilapnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kuratóriumának elnöke. A beszélgetést a 24.hu szemlézte. 
Vidnyánszky Attila itt felidézett egy 2001-es cikket, amelyben Schiling Árpád hallgatóként azt mondta, "ha valaki rendet akar vágni ebben az iskolában, akkor mindent a nulláról kell kezdeni, mert a bűn beleivódott a falakba.”

Megjegyzi, "Bodó Viktor, aki ma az egyetemet védi, őszintétlenségről, a változtatás lehetetlenségéről beszélt, arról, hogy ha nem történik valami, ötven évig minden marad a régiben. A megszólalók leromlott infrastruktúráról, a diákok túlhajszolásáról, rossz tanítási módszerekről, súlyos mesterségbeli hiányosságokról beszéltek. Meg kellene kérdezni őket ma, hogy az elmúlt húsz év alatt bekövetkezett változásokkal elégedettek-e."  
Vidnyánszky Attila szerint az SZFE hallgatói és tanárai súlyos szereptévesztésben vannak, mivel törvénysértést követnek el azzal, hogy nem működik az intézményben az oktatás.

Szerinte azért kell ilyen határozottan, kívülről lépni, mert az átalakulás másként nem mehetett volna végbe. Úgy véli, a tanári kar távozó része cserben hagyta a diákságot. 
Ugyanakkor hangsúlyozta, ha tényleg ő az egyedüli akadálya annak, hogy az álláspontok közeledjenek, félre fog állni, mert neki ez nem hatalmi kérdés, és soha nem is volt az a típus, aki „két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekbe”.

Vidnyánszky Attila megjegyezte, el kellene kezdeni a tanítást, és a háborúskodás helyett kellene venni egy nagy levegőt.  Az SZFE új kuratóriumi elnöke korábban a Népszavának is adott interjút. Ebben azt mondta, ő maga annyi felelősséget lát saját szerepében, hogy meg merték azt tenni, amit eddig senki. "Ez sok fájdalmat és indulatot váltott ki. Nekünk abban van az igazságunk lényege, hogy egy végtelenül zárt rendszeren akartunk változtatni."