Lengyelország;Jaroslaw Kaczynski;

2020-09-21 09:00:00

Állati bajban Kaczynski

Szétesőben van a kormánykoalíció, nem kizárt, hogy új választások lesznek, vagy kisebbségben folytatódik tovább az illiberális állam építése.

Megroppant a lengyel jobboldali kormánykoalíció a hétvégén. A drámai eseményeket közvetlenül az váltotta ki, hogy az egyik kisebb koalíciós partner, a Szolidáris Lengyelország nem szavazta meg csütörtökön a szejmben az állatvédelmi törvényt, sőt a másik kisebbségi partner az Egyetértés képviselőinek nagy része is tartózkodott. Jaroslaw Kaczynskit a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökét azonban az háborította fel leginkább, hogy saját frakciójából sem támogatta mindenki a jogszabályt: tizenöten, köztük a mezőgazdasági miniszter sem tartotta be a frakciófegyelmet.

A törvényjavaslat - amely Kaczynskitől az „ötös osztályzat az állatoknak" becenevet kapta  -

így is átment a liberális és baloldali képviselők többségének igen szavazatával, miközben azt a szélsőjobb és a parasztpárt elutasította. A jogszabály egyebek között betiltotta a prémesállatok tartását, a rituális vágást csak a helyi vallásos közösségek szükségletei erejééig engedélyezte, megtiltotta a házőrző ebek láncon tartását, s szigorította az állatmenhelyek felügyeletét. Az ellenzők a mezőgazdasági termelőknek okozott károkra hivatkoztak, valamint arra, hogy törvényt szövegezők nem ismerték a falusi életet. Lengyelországban körülbelül 5-600 telepen tartanak nerceket, csincsillát és más prémes állatokat, amelyeket a húsüzemek hulladékával etetnek. A prémeket főleg Kína - a világ legnagyobb termelője és feldolgozója - vásárolja fel. Az EU több országában már betiltották a prémesállatok tenyésztését, vagy olyan szigorú szabályokat vezettek be, amelyek miatt az fenntarthatatlan lett. Vitatott, mennyire fontos a szőrme-exportból a bevétel, a szektor néhány ezer főt foglalkoztat. Nagyobb érvágás a lengyel agráriumnak, ha tiltott lesz a lengyel húsüzemekben a kivitelre szánt állatok halal, vagy kóser vágása. A lázadás megtörtént, a PiS rebellis képviselőit felfüggesztették, a kisebb partnerekről a pártvezetés, mint „volt koalíciós társakról” beszélt.

Kaczyskivel többek között a Szolidáris Lengyelország vezetője, Zbigniew Ziobro igazságügyminiszter, egyben a legfőbb ügyészi poszt betöltője szállt szembe, akinek komoly hatalmi aspirációi vannak, az ügyészi szervezetet saját bázisává tette. Kaczynski azonban feltehetően Mateusz Morawiecki miniszterelnököt jelölte ki örökösének. A PiS politikusai – írják jól értesült források - tartanak attól, hogy Ziobro a már megszerzett ügyészséget ellenük fordíthatja. Ez megalapozott félelem.

A kormánypárt az állatvédelmi törvény mellé beterjesztett egy politikusvédelmi jogszabály tervezetét is, amely azonban elakadt a szejmben. Ez büntetlenséget adott volna azon államhivatalnokoknak, akik törvénysértéseket követtek el, miközben „Lengyelországot védték a koronavírus-járvány ellen.” Ez a törvény kizárná a vizsgálatot Morawiecki ellen, aki utasította a lengyel postát májusban az elmaradt elnökválasztás távszavazásos megszervezésére. A kidobandó szavazólapok legalább 80 millió zlotyba kerülhettek. De sok gyanús és amnesztiára szoruló ügy van ott is a lélegeztetőgépek, használhatatlan tesztek és maszkok távol-keleti beszerzése körül, amelybe minisztériumi főnökök keveredtek. Ziobro ellenzi ezt az amnesztia-ötletet, ahogy az ellenzék is. A háttérben – feltételezik a független elemzők – a jobboldali tömb ellenőrzéséért folyik a harc. Morawieckiből Jaroslaw Kaczynski csinált politikust, a volt bankár miniszterelnöknek nincs saját politikai háttere. Kaczynski a háttérből továbbra is irányíthatná a jobboldalt, afféle lengyel Teng Hsziao-ping ként. A helyzet persze változik, lehet új választás, de lehet még megbékélés is a konzervatív térfélen Lengyelországban.