divat;fenntarthatóság;

Az etikus divat nem lehet luxus

Hazai márkák támogatásával, vagy akár csak azzal, ha nem vásárolunk mindig újat, mi magunk is sokat tehetünk egy élhetőbb világért.

A fogyasztói társadalom terjeszkedésével párhuzamosan az utóbbi évtizedekben világszerte elindult – hazánkat is elérve – a fenntarthatóságra való törekvés, amely az eldobható árucikkek ellenében, az ökológiailag tudatos fogyasztás mellett tette le a voksát. A téma életünk minden szegmensét érinti, a műanyag fogkeféktől, a nejlonszatyrokon át a műszálas ruháinkban található, vízszennyező mikroműanyagokig. Mindannyiunk tevékenysége meghatározó e téren, a design és a divat világában viszont különösen központi jelentőségű, mivel a divatipar a világ egyik legkörnyezetszennyezőbb ágazata. 

A változást nehezíti, hogy nincs konkrét szempontsor arra, mit is jelent a fenntarthatóság a gyakorlatban. Vannak márkák, amelyek bizonyos szempontból fenntarthatóak, környezetkímélő, természetes anyagokkal dolgoznak, ám a gyártás területén még nem e szellemben járnak el, mások helyi kivitelezővel gyártatnak, az anyagokat viszont külföldről szerzik be. Melyik jobb a másiknál? – tehetnénk fel a kérdést. „A legfenntarthatóbb termék az, ami el sem készül” – vallják többen, köztük Mengyán Eszter, a fenntartható divattal foglalkozó Holy Duck blog szerzője is. Úgy véli, utópisztikus lenne azt gondolni, hogy egyik pillanatról a másikra leállítható a folyamat, mivel ez milliók munkáját érintené, és az emberi alkotótevékenységre való igényt sem lehet félresöpörni, lassításra viszont mindenképp szükség van. – Ha a legkisebb összetevőig lebontjuk egy termék létrejöttének folyamatát, el lehet jutni odáig, hogy a tervező vagy alkotó mindent maga csinál, beleértve, hogy ő hozza létre az alapanyag alapanyagát is, ő termeszti például a gyapotot. Ez azonban nem egészen életszerű, ehhez vissza kellene térnünk az évszázadokkal, évezredekkel ezelőtti működésmódokhoz. 

Ahhoz, hogy eldöntsük, egy márka fenntartható-e, sok szempontot kell megvizsgálni, és nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez vagy az a jobb megoldás – részletezte a blogger, aki szerint azért is nehéz változást elérni, mert mindennel összefüggő rendszerről van szó. Különösen a divatipar esetében, ami számos egyéb iparággal összekapcsolódik: az agráripar, az alkotói tevékenység, a reklámipar ér itt össze. Mindezek ellenére a hazai márkák sorában számos kiemelkedő példát találunk. – Van, aki dizájn tárgyakat tervez, és helyi mesteremberekkel készítteti el azokat, más növényi festékkel színezi az anyagokat, akad, aki újrahasznosított üveggel, PET palackkal, műanyag kupakkal dolgozik. Sokan alakítanak át meglévő alapanyagokat, és ruházzák fel új értékkel: készülnek női ruhák férfi ingekből, lakberendezési kiegészítők, ékszerek, táskák használt farmerből, régi bőrkabátból cipők.

Nehezítő tényező azonban az a gyakori felvetés, hogy a tervezői darabok árfekvésük miatt sokak számára  nem elérhetők. A blogger szerint fontos látni, miért magas az ára egy-egy terméknek: hány munkaóra van benne, milyen minőségű anyagokból, eszközökkel, milyen körülmények között készül. A valódi árát egy terméknek mindig megfizeti valaki – lehet, hogy a világ túlfelén. Ám kiemelte, nem ez az egyetlen mód, ha valaki a fenntarthatóságra törekszik. – Mindenkinek mások a lehetőségei, és minden szinten vannak megoldások is: a ruhacserék, a turkálók, vagy az online felületeken is elérhető használtruha lelőhelyek bárkinek jó alternatívát kínálhatnak – részletezte Mengyán Eszter. Elmondta, kedveli a hazai tervezőket, van tőlük néhány darabja, de az ő ruhái is nagyrészt másodkézből származnak: turikincsek és előszeretett darabok. – A fenntarthatóság útjára nem csak vásárlással léphetünk: a „vásárolj a szekrényedből” felkiáltás épp arra szólít fel, a tudatosság ott kezdődik, hogy a már meglévőt nem dobjuk el, újra és újra felfedezzük. Ezáltal egy nem fenntartható módon készült tárgy is válhat fenntarthatóvá – vélekedik. Úgy hiszi, nem kell minden hónapban vásárolni, ennek bizonyítására csinálta végig 2016-ban azt a kihívást, amelynek keretében több mint egy évig nem vásárolt ruhát. Azóta is újabb és újabb kísérletekbe vágott: a napokban ért véget a 3x33 projekt – három hónapig csupán harminchárom ruhadarabot viselt –, és jelenleg a nemzetközi színtérről indult Second Hand Septemberhez csatlakozott.

S noha nem elhanyagolható az egyén szerepe és választásai, a blogger szerint mégsem érdemes minden felelősséget a vállára helyezni, a hosszú távú változások eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy a gazdasági, politikai döntéshozók kiemelt figyelemmel kezeljék ezt a területet, pénzügyi támogatásokkal, engedményekkel is ösztönözve a fenntarthatóságot. – Mindenekelőtt gondolkodásmódbeli változásra lenne szükség: másként kell gondolkodnunk a ruhákról, kiegészítőkről, tárgyakról, minthogy csak levesszük őket egy üzlet polcáról. És fontos lenne, hogy minél több helyen erre utaló példákat lássunk: miért ne vezethetnék a műsorvezetők szinte minden nap ugyanabban a ruhában a híradót, esetleg más kiegészítővel, más kombinációban? Miért ne láthatnánk ugyanazokat a ruhákat a sorozatok szereplőin? Miért ne viselhetnénk egy szeretett ruhát egy héten többször is? – világított rá. Végeérhetetlennek tűnő kérdések sorakoznak előttünk, és valószínűleg nem egyik napról a másikra találunk rájuk megoldásokat, Mengyán Eszter szerint viszont nem érdemes mások meggyőzésével tölteni az időt, csinálni kell a magunk módján, és biztosan lesznek, akik csatlakoznak majd.

Többször ugyanazt?Múlóban az az elképzelés, mely szerint alkalmakon, esküvőkön nem illik kétszer ugyanazt felvenni, ezt a vörös szőnyeg résztvevői és közszereplők is gyakran bizonyítják. Helene Bonham Carter például 2011-ben és az azt követő évben is ugyanazt a ruhát viselte a Londoni Filmfesztiválon, csupán kiegészítőin változtatott. Hasonlóan tett már Helen Mirren is, 2015-ben kétszer is nyilvánosan jelent meg egy gyerekrajzokkal díszített Dolce & Gabbana ruhában. Michelle Obama, korábbi amerikai first lady szintén többször viselte ugyanazt, és sokszor az angol királyi család tagjai is így tesznek: Kate Middleton és Meghan Markle előszeretettel hord több alkalommal egy szettet. De nem áll távol a szokás Anna Wintourtól, a Vogue divatmagazin főszerkesztőjétől sem. 
Dizájn-maszkokA járványhelyzet komoly gazdasági nehézségek elé állította a ruhaipart, amely a független hazai tervezőket is súlyosan érinti. Sokan közülük márkájuk fennmaradásának érdekében többször használatos, mosható szájmaszkok forgalmazásába kezdtek. Az eredeti profiljuk szerint ruhák, táskák, kiegészítők, lakberendezési tárgyak tervezésével foglalkozó márkák különféle mintájú és formájú, a legtöbb esetben textil maszkokat készítenek, gyakran a szabás során kimaradó anyagok hasznosításával. Mások mellett a Tomcsanyi, a NUBU, a Solymos Bőr, a SAKU, a Delka bag, a Bewooden, a Matyodesign, és a Judy Art Design is gyárt egyedi szájmaszkokat. Emellett a múzeumi üzletek kínálatában is találkozhatunk hasonló, akár ismert alkotások lenyomatával ellátott termékekkel.
Az olaj után a divat a második legszennyezőbb iparág a világonAz ENSZ szerint önmagában ez az iparág felelős a szennyvíz 20 százalékáért és a hulladék 10 százalékáért globálisan. A textil nagy részét olyan országokban készítik, ahol nem ügyelnek az ökológiai szempontokra. Egy póló előállításához 2700 liter vízre van szükség, és akkor még nem beszéltünk a vegyszeres szennyezésekről, és a légkörbe jutó üvegházhatású gázokról. Egy másik adat szerint 400 százalékkal több ruhát vásárolunk, mint húsz évvel ezelőtt, gyakran teljesen feleslegesen – hangzott el az M5 Multiverzum című műsorában. A fast fashion irányzat (a folyamatos vásárlásra ösztönző irányzat) és a fogyasztói magatartás következtében óriási a túltermelés a piacon: egymillió tonna megunt textil kerül a hulladéklerakókba a világon hetente.  McKinsey globális felmérése szerint a világon napjainkban 53 millió tonna ruházati szálasanyagot (jellemzően pamut és valamely műanyag keveréke) állítanak elő a ruházati ipar számára - olvasható a concorde.blog.hu-n. Ennek jelenleg mindössze 1 százalékát képes újabb ruházati termék előállítása céljából újrahasznosítani az iparág. Emellett 12 százalék kerül még alacsonyabb minőségű termékként - szigetelőanyag, törlőkendő, matractöltelék - újrahasznosításra. A maradék 87 százalék nagy része valamilyen globális környezeti terhelésként - szeméttelep, elégetés - jelenik meg.