jelölés;Donald Trump;amerikai legfelsőbb bíróság;

2020-09-22 16:33:43

Száguld Trump gőzhengere

A múlt pénteken elhunyt Ruth Bader Ginsburg legfelsőbb bírósági tag lesz az Egyesült Államok történetében az első nő, akit a Capitolium kupolacsarnokában ravataloznak fel. Donald Trump a búcsúztatás után, feltehetően szombaton jelenti be, kit jelöl a megüresedett helyre.

A republikánusok úgy vélik, rendelkeznek a szenátusban minimálisan szükséges 50 szavazattal, így az elnök még a november 3-i választások előtt bejuttathatja jelöltjét a legfelsőbb bíróságba. A liberális ellenzék nem tudja feltartóztatni az úthengert, a legtöbb, ami telik tőle, a politikai bosszúval való fenyegetés – ahhoz viszont előbb meg kellene nyerni az elnökválasztást és a szenátusban is többségbe kéne kerülni.

Trump kétségbe vonta, hogy valóban Ginsburg diktálta-e utolsó napjaiban végső akaratát, miszerint majd csak az elnökválasztás után jelöljék ki az utódját. Sem ő, se a szenátus republikánus vezetői nem hagytak kétséget aziránt, hogy ki fogják használni a kínálkozó lehetőséget. Az elnök azt is hozzátette, hogy „fiatal” jelöltet szeretne, aki hosszú évtizedekre biztosítja a legfelsőbb bíróság konzervatív többségét.

Trump listáján öt nő szerepel, az egyik legvalószínűbb befutó, a 48 esztendős Amy Coney Barrett hétfőn már járt is a Fehér Házban. A hétgyermekes, mélyen katolikus fellebbviteli bíró a konzervatív oldal egyik kedvence. Nem csak a gyermekvállalás szabadságának ügyében várnak tőle fordulatot, de azt remélik, hogy szavazatával végre sikerül megsemmisíteni a Barack Obama elnöksége alatt a mindenki számára elérhető egészségügyi ellátásról elfogadott törvényt.