Fogjátok meg azt a dögöt, mert megzabálja a dolgozatokat és a szakkönyveimet! – fakadt ki Béla bá'. A fizikatanár Gézukára célzott, a kis fehér patkányra, a biológia szertár sztárjára. Pedig először úgy tűnt, ő is osztozik a fehér egerek sorsában, akik életüket a biológia oktatás oltárán áldozták fel.
Fél évszázada még a magas tudománytól az iskoláig magától értetődőnek tartották az állatkísérleteket. Én már akkor is irtóztam elkábított egerek, békák felboncolásától, csak azért, hogy megnézhessük, hogy néz ki a szív, a tüdő, az epe, meg a többi belsőség. Szerencsére efféle boncolásokra ritkán került sor. A fehér egereket időnként egy kutatóintézetben dolgozó anyuka szállította a sulinak.
Egy alkalommal megint hozott néhányat. Egyikük azonban kicsit más volt mint a többiek. A doboz sarkába húzódott, mintegy jelezve, neki semmi köze a cincogó, ide-oda szaladgáló népséghez. Talán ezért is figyelt föl rá a biológia tanár.
Bibe tanárnő - aki lelkesedett a virágokért -, valódi nevén Erzsébet, megállapította, hogy a kis állat nem egér, hanem patkány. Úgy döntött, egy külön terráriumban helyezi el a kis fehér jószágot. Az egyik srác, egy akkor népszerű kabarétréfa nyomán Gézukának nevezte el az üveg mögül érdeklődve kileső állatkát. A név rajta ragadt Gézukán, az egész suli így hívta. Bevallom, eleinte némi idegenkedéssel fogadtam a szertár új lakóját. Csupasz farkincája „vadon” élő társait juttatta eszembe, akik a ’60-as években még tömegével éltek Budapesten.
Egyszer Gyuri bátyámmal expedíciót szerveztünk és leóvakodtunk a „patkányos” udvarba. A keskeny, hosszú köves udvar végében egy fa kalyiba állt, ami talán még az ostromból maradt. Onnan bújt elő egy hatalmas patkány, talán a helyi nemzetség főnöke lehetett. Egyáltalán nem látszott ijedtnek. Farkasszemet nézett velünk és máig a hideg futkos a hátamon, ha felidézem a két gombszem pillantását. Persze nyilván mi magyaráztuk bele, de akkor gonosznak és fenyegetőnek éreztük azt a tekintetet, és mi tagadás, sürgősen elszakadtunk az udvartól és iszkoltunk föl a cselédlépcsőn a biztonságos második emeleti lakásba.
De Gézuka végül engem is levett a lábamról mókás pofácskájával. Próbaképpen a szemébe néztem, de csak kíváncsiságot láttam benne.
Gézuka, a patkány gyorsan népszerű lett. Leszámítva egy-két nyafka lányt, nemtől függetlenül, aki tehette, benézett Gézukához és valami ínyencséggel kedveskedett neki. Mindent megevett, az almától, diótól a téliszalámis zsömléig. A kalóriadús táplálkozás hamarosan meg is látszott rajta. Szépen gyarapodott, de hogy ne hízzon el és ne is unatkozzon, igyekeztünk mindenféle produkcióra megtanítani és játékszereket is betettünk a terráriumába. Igaz, ezek egy részét vígan szétrágta, esetleg el is fogyasztotta.
Gézuka egyébként tényleg nagyon intelligens és tanulékony volt, különösen, ha jutalomfalatkákkal korrumpáltuk. Az egyik ügyes kezű srác még egy olyasféle labirintust is összeeszkábált, amilyet a tévében láttunk a tudományos ismeretterjesztő filmekben. És Gézuka bebizonyította, hogy kiérdemelte szeretetünket és megbecsülésünket. Villámgyorsan megjegyezte az egyetlen helyes utat a labirintus végében elhelyezett szalonnadarabkáig. Arra már nem is volt érdemes fogadni, hogy eligazodik-e az útvesztőben, mert soha nem tévedett. Így azután csak arra fogadtunk, hogy mennyi idő alatt ér oda. Stopperórával mértük az időt és egy füzetbe jegyeztük fel az aznapi eredményt. A versenyző egyre jobb időket futott. Biztosra vettük, hogy egy patkányolimpián dobogós helyen végezne.
A dráma akkor kezdődött, amikor az egyik reggel üresen találtuk a terráriumot. A takarítónő lökhette meg a jókora nehéz üveglapot, s a résen kimászva, Gézuka a szabadságba távozott. Tűvé tettük érte a sulit, de nem találtuk.
És akkor jött Gólem. Bibe tanárnő a nyolcadikos kemény magból szervezett egy csapatot. Felforgatták a fizika szertárt, s amikor a hatalmas, öreg, fa tároló szekrényt elhúzták, mögötte megpillantottak egy jókora fehér patkányt. Kétség sem férhetett hozzá, ez Gézuka, de a fizika dolgozatokon igen csak meghízott és a szakkönyvek tápértékének is köszönhetően jókorára nőtt.
A srácok vidáman közeledtek hozzá, de az egykori kis játszótárs a néhány hetes szabad életben igazi ketrecharcossá vadult. Hátsó lábaira állva mérgesen fújt rájuk. Félelmetes volt! A srácok előbb megdermedtek, majd hátrébb húzódtak. Egy újabb, most már óvatosabb befogási kísérletre a sarokba szorult Gézuka méteres magasságba ugrott, jelezve, aki közelébe ér, féltheti akár a legfontosabb testrészét is a hegyes fogaktól.
A haditanács végül úgy döntött, egy nagy üvegbe jókora adag kloroformos vattát tesznek és megpróbálják abba beszorítani Gézukát. Ez végül bevált. A patkánykommandó összehangolt rohammal valahogy belekényszerítette Gézukát az üvegbe, aki rövid, reménytelen küzdelem után mély álomba merült. Ezután visszakerült régi otthonába és boldogan élt, míg meg nem halt.
A legtöbb mese így ér véget. De a valóság egészen más. Gézuka soha többé nem ébredt föl, mert sajnos, a fehér egerek sorsára jutott.
